HÍREK
A Rovatból

2037-ig biztos lesz Forma-1-es futam a Hungaroringen

A versenypálya ugyanakkor átfogó fejlesztésre szorul, a projekt 60-90 milliárd forintba kerülhet.

Link másolása

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Palkovics László kiemelte: biztosította Stefano Domenicalit, hogy

a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították.

"Ahhoz, hogy ez meg is valósuljon, sok a tennivaló, ugyanis az 1986-ban épült versenypálya rusztikus ugyan, de átfogó fejlesztésre szorul" - jelentette ki a miniszter. "Minden körülmény megfelelő Magyarországon, de a pálya feltételein javítani kell" - tette hozzá.

Elmondta, megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is.

Közölte: több innovatív technológiai újításról is tárgyaltak. Felmerült például, hogy a biztonsági autót a felvezető körben önvezető járművel lehetne felváltani, és tájékoztatta az elnök-vezérigazgatót arról, hogy a nemrég életre hívott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) laboratóriuma a Hungaroring területén épül majd meg.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a tárgyalásról elmondta, a felújítás reményei szerint már jövő tavasszal megkezdődhet, a bejárati résznél az irodaház, a shop és a kávézó újjáépítésével, ezt követné - a 2022-es futam után - a főlelátó elbontása és újraépítése, majd a 2023-as verseny után következne a paddock kiszélesítése és a főépület elbontása, újraépítése.

"Fontos kiemelni, hogy nemcsak Forma-1-es pálya, hanem rendezvényközpont is szeretnénk lenni. Egy éve dolgozunk a terveken, amiket hamarosan a kormány elé viszünk. Nagy kihívás lesz az építkezés, mert tíz hónapunk lesz a futamok között, ugyanis azt a hagyományt, hogy a mi pályánkon van megszakítás nélkül második leghosszabb ideje verseny, nem szakítanánk meg" - fogalmazott.

A 2037-ig történt hosszabbítással kapcsolatban kiemelte, nem gyakori az ilyen hosszú idejű megállapodás, ugyanakkor ha egy ország rákölt két-háromszázmillió dollárt (60-90 milliárd forintot) a felújításra - véleménye szerint ugyanis legalább ennyibe fognak kerülni a munkálatok -, akkor értelemszerűen mindkét fél azt szeretné, hogy sokáig legyen még verseny az adott pályán.

"Úgy tűnik, a sorozat vezetői kedvelnek minket, már Bernie Ecclestone és Chase Kelly idejében is így volt, és ez Stefano Domenicalival sem változott. Tradicionális helyszín a Hungaroring, remélem, hosszú távon jó versenyeket tudunk majd rendezni" - mondta Gyulay Zsolt. Hozzátette: a 2037-ig tartó hosszabbítással sokkal kedvezőbb anyagi feltételekkel rendezhetnek versenyt, a jogdíjon és az indexáción a mogyoródi pálya teljes felújításának összegét meg tudják spórolni.

"Mióta én itt vagyok, tizenegy éve, a jogdíjat leszámítva önfenntartók voltunk. Nyilván a lelátó és a paddock elbontásával nem tudunk majd nagy versenyt rendezni, a napi hasznosítás egyes részei maradnak csak meg. Ez egy új helyzet lesz, másfajta működésre kell majd átállni" - mondta Gyulay, aki nem zárta ki a pálya vonalának átépítését sem egy új, alternatív előzési zóna kialakításával.

Szijjártó Péter is tárgyalt Jean Toddal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével. Többek között szó volt a Magyar Nagydíj jövőjéről is. Téma volt a Hungaroring fejlesztési koncepciója is, amelyről néhány hónapon belül végleges döntés születik. "Büszkék vagyunk arra, hogy a Hungaroring azon nagyon kevés versenypályák közé tartozik, amelyen az első futam után is minden évben rendeztek versenyt" - fogalmazott a miniszter. Todot Orbán Viktor Palkovics miniszterrel együtt fogadta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Amerikaiak szerint izraeli rakéta csapódott be Iránban, az irániak szerint a légvédelem működésbe lépett
Az irániak csupán drónokról beszélnek, az izraeliek nem adtak ki közleményt. Ami biztos: az iráni urándúsítási program központjának számító Iszfahan térségéből több robbanást lehetett hallani hajnalban.

Link másolása

Hajnalban az iráni fővárostól 350 kilométerre fekvő Iszfahánban robbanások hallatszottak – írta a Telex. A tartományban egy jelentős katonai légibázis, és több iráni nukleáris létesítmény is található,

a tartomány egyik városa az iráni urándúsítási program egyik központja.

Az iráni állami műsorszolgáltató „megbízható forrásokra” hivatkozva azt állítja, hogy az iszfaháni nukleáris létesítmények „teljesen biztonságosak”.

Korábbban hírügynökségi jelentések arról számolt be, hogy

péntek hajnalban az izraeli hadsereg csapást mért több iráni célpontra, azonban ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg.

Viszont az irániak szerint a légvédelem működésbe lépése okozta a robbanások zaját Iszfahán térségében. Ezt közölte egy iráni tisztviselő a Reuters hírügynökséggel hajnalban. Rakétatámadás szerinte nem érte az országot. Hasonlóan nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X-en, jelezve, hogy a légvédelem csupán drónokat semmisített meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET: