hirdetés

HÍREK

1945 óta nem volt ekkora veszélye annak, hogy kitörjön az atomháború

Az ENSZ figyelmeztetett arra, hogy milyen magas most a kockázat.
fotók: Wikipedia - szmo.hu
2019. május 22.

hirdetés

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének egyik vezető biztonsági szakértője figyelmeztetett a veszélyre, írja az Independent. Renata Dwan, az Egyesült Nemzetek Leszerelési Kutatóintézetének vezetője riportereknek nyilatkozta, hogy a fegyverzet-ellenőrzés világszerte változóban van, részben az Egyesült Államok és Kína stratégiai versengése miatt.

"Úgy látom, hogy ez mindenképpen figyelemfelkeltő mozzanat - és a médiában valamiképp hiányzott a problémák feldolgozásából, hogy

a nukleáris háború kockázata jelenleg kifejezetten nagy,

illetve hogy a nukleáris fegyverek használatának kockázata nagyobb, mint a második világháború óta bármikor" - mondta Dwan.

A szakértő szerint a világnak sürgősen komolyan kellene vennie ezt a problémát. Közölte, hogy minden, nukleáris fegyverrel rendelkező állam atommodernizációs programokat tervez.

hirdetés

Azt is hangsúlyozta, hogy a hagyományos fegyverellenőrzési szabályozásokat érvénytelenné teszi az újfajta háborúk megjelenése az felfegyverkezett csoportok és a privát szektor erőinek előtérbe kerülésével, valamint az új technológiák térhódításával, melyek elmossák a támadás és védekezés közti határvonalat.

Dwan azt is kifejtette, hogy miután a leszerelési tárgyalások holtpontra kerültek az elmúlt két évtizedben, 122 ország írta alá a nukleáris fegyverek betiltásra vonatkozó egyezményt, részben frusztráció, részben pedig amiatt, mert elismerték a kockázatokat.

A szerződés hivatalos neve egyébként "A nukleáris fegyverek tilalmáról szóló szerződés", melyet A nukleáris fegyverek felszámolására irányuló nemzetközi kampány (ICAN) nevű aktív civil társadalmi koalíció is támogatott (ez nyerte el a Nobel Békedíjat 2017-ben).

A szerződés eddig a szükséges 50-ből 23 ratifikációt gyűjtött össze - 50 kellene ugyanis ahhoz, hogy hatályba léphessen. Az aláírók között szerepel Dél-Afrika, Ausztria, Thaiföld, Vietnám és Mexikó is.

Az Egyesült Államok erősen ellenzi, akárcsak Oroszország és egyéb, nukleáris fegyverrel rendelkező államok.

Itt, az ICAN oldalán lehet egyébként megnézni, hol tartanak jelenleg a ratifikációk és aláírások.

Dwan szerint nem szabadna alábecsülnünk a nukleáris háborúk veszélyét. "Az, hogy miként gondolkodunk erről, és hogyan miként cselekszünk, hogyan kezeljük ezt a kockázatot, szerintem nagyon fontos és sürgős kérdés" - mondta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Meghalt Módos Péter

Az Artisjus-díjas magyar televíziós szerkesztő 81 éves volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 12.

hirdetés

81 éves korában meghalt Módos Péter Artisjus-díjas magyar televíziós szerkesztő, rendező, műsorvezető. Halálhírét lánya közölte a Facebookon.

Módos Péter 1939-ben született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait a Józsefvárosban végezte. Nyolcévesen kezdett zongorázást tanulni a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél, amit 1956 októberében abbahagyott. 1957-ben tett érettségi vizsgát a Vörösmarty Gimnáziumban. Ezután műszerésznek tanult, majd gyógyszertári mérlegeket javított. Néha iskolai bulikon zongorázott, ennek köszönhetően felfigyelt rá a KISZ kulturális osztálya, és az akkoriban megalakult Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetőjének választották. A klub elnöke Bergendy István, az alelnökök pedig Illés Lajos, Sztevanovity Zorán és Módos Péter voltak. Több helyen is rendeztek koncerteket.

1961-ben nősült meg, lánya, Anikó 1963-ban született. 1967-ben Komjáthy György felkérte a 39 tagú „Csak fiataloknak” Klub vezetőjének. 1968-ban egy nézeteltérés miatt a KISZ eltanácsolta a munkájától, s a Magyar Televízióba került műsorszerkesztőnek, ahol 32 évig dolgozott. Több műsort is szerkesztett és rendezett, mint például a KKK (Könnyűzenét Kedvelők Klubja), Slágerszerviz, Egymillió fontos hangjegy, Pulzus Könnyűzenei Panoráma (ezt előbb Sztevanovity Dusánnal, majd Vágó Istvánnal, végül egyedül), Roxínpad, TeleJazzPódium. 2000-ben vonult nyugdíjba. 1992 és 2007 között a Petőfi Rádióban a Jazzshow című műsort szerkesztette és vezette.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Extrém hideg lesz szombaton, riasztást adtak ki a fél országra

Több megyében mínusz 20 fok alá is eshet a hőmérséklet, de az egész országban kemény hidegre kell készülni.
MTI, fotó: MTI/Komka Péter - szmo.hu
2021. február 12.

hirdetés

Extrém hideg miatt a fél országra figyelmeztetéseket adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére - ahol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet - másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Budapesten, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, azaz ott mínusz 15 fok alatti értékekre is készülni kell.

Késő estétől ismét gyorsan fog hűlni a levegő. Szombat hajnalra keleten a szélcsendes, hóval fedett, derült tájakon nagy területen alakulhat ki mínusz 15 fok alatti hőmérséklet. Az Északi-középhegység területén és a Jászságban pedig akár mínusz 20 fok alatti hőmérséklet is lehet.

Az előrejelzés szerint az ország nagy részén szombat hajnalban mínusz 16 és mínusz 10 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben mínusz 7 és mínusz 1 fok közötti értékek várhatók.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzésében megjegyezte azt is, hogy szombat délután az északkeleti határvidék közelében néhol gyenge hózápor alakulhat ki.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Az eladói oldal szerint érvényes Rogán Antal feleségének földvásárlási szerződése

Ezt azután nyilatkozták, hogy Rogán Antal kijelentette, felesége tulajdonába semmilyen föld nem kerül, és a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 12.

hirdetés

Az eladói oldal szerint érvényes az a szerződés, amelyet Rogán Antal újdonsült felesége, családja és két további magánszemély kötött velük egy több mint 1000 hektáros földterület megvásárlásáról - írja az Átlátszó.

Ahogy mi is megírtuk, a szerződést pár héttel Rogán Antal harmadik esküvője előtt, 2020. november 20-án írták alá. A dokumentum szerint a tranzakcióhoz a vevők a Budapest Bank kölcsönét kívánták felvenni, amely 5 százalékos önrész mellett biztosított volna közel másfél milliárd forintos hitelt. A szerződés szerint a tranzakcióhoz szükség volt a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyására is.

A Budapest Bank azonban ma közölte, hogy

nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Rogán Antal feleségének családjával, ennek megfelelően nem folyósítottak hitelt sem erre a célra.

Közleményük szerint eddig azért hallgattak, mert a banktitok kötötte őket, de most "a család" ezt feloldotta.

Megszólalt Rogán Antal is, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában kijelentette, “a feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni”.

hirdetés

A miniszter azt mondta, "az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó."

Az Átlátszónak viszont most megszólalt az egyik eladó, Barna Izabella. “Én csak annyit tudok, hogy van közöttünk egy adásvételi szerződés, és amit még meg kell csinálniuk, annak teljesülnie kell” - mondta.

Az eladói oldal szerint tehát a szerződés érvényes: eladták a földet, és várják a pénzt - írja az Átlátszó.

Arra a kérdésre, hogy tud-e a vásárlók olyan szándékáról, amely a szerződés érvénytelenségének kimondására irányul, Barna Izabella azt mondta: “Milyen szándékuk van, vagy nincs, arról én nem tudok.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Kiderültek a legfontosabb részletek a koronavírus elleni védettségi igazolványról

Megjelent a kormányrendelet, amiből kiderül, hogy háromféle módon lehet majd igazolni a fertőzés elleni védettséget.
MTI, fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. február 12.

hirdetés

A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő kormányrendelet rögzíti - közölték a kormány honlapján péntek este.

A kormany.hu oldalon azt írták:

a kormányrendelet alapján háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítását külön nem kell kérni. A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát.

Ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét. A felgyógyulás napja az az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nyilvántartott dátum, amikor negatív PCR-tesztje vagy antigéngyorstesztje lett, miután korábban pozitív tesztje vagy tesztjei voltak.

Abban az esetben, ha valakinek csak a fertőzést igazoló pozitív tesztje van, de több teszt nem készült - mert például tünetmentes vagy enyhetünetes volt és otthoni karanténban maradt -, akkor a teszt utáni 10. nap a felgyógyulás hivatalos napja. A védettségi igazolvány érvényessége az igazolt felgyógyulást követő 6 hónap. A kártya ebben az esetben is ingyenes, az állam hivatalból postázza, annak kiállítását külön nem kell kérni.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: