FELFEDEZŐ
A Rovatból

168 millió forintnyi ecstasy jött a postával a megrendelt ruhák helyett

Az osztrák házaspár Hollandiából kapta a csomagot, ami igencsak nagy meglepetést rejtett.


Hollandiából megrendelt ruháik megérkezésére számított az a linzi házaspár, akik reggelizés közben 25 ezer darab ecstasy tablettát kaptak a postástól - számolt be róla a helyi rendőrség.

Egyből gyanús lett a párnak, hogy a két kapott csomag egyike jóval nehezebb volt, mint a másik. Amikor kibontották a dobozokat, az 58 éves feleség hirtelen nem is tudta, hogy miről van szó.

Azt hitte, hogy tévedésből díszgyöngyöket kaptak.

Az 59 éves férje azonnal rájött, mit rejt a csomag, amikor közelebbről megvizsgálta azt.

A 24.800 darab ecstasy tabletta utcai értéke a rendőrség szerint körülbelül félmillió euró, ami 168 millió forintnak felel meg.

A házaspár gyorsan vissza vitte a küldeményt a postára, ott pedig értesítették a rendőrséget. Mint kiderült, a csomagot Skóciába címezték. A skót rendőrség az osztrákokal együttműködve letartóztatták a küldemény valós címzettjét. A holland rendőrség a csomag feladóját keresi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Bosszút álltak a hotel dolgozói a napágyakat lefoglaló turistákon Zákinthoszon
A görög szigeteken dolgozó szezonmunkások szerint nem jellemző ez a fajta viselkedés.


Millie Newsham, egy 20 éves brit pincérnő június közepe óta dolgozik Zákinthoszon, és egy hotelben lakik a barátaival, akik szintén nyári munkát vállaltak a görög szigeten. Egyik reggel, miután egy éjszakai programról tértek vissza, hajnali hat körül észrevették, hogy néhány turista törölközőket helyezett el a medence melletti napozóágyakon. Így próbálták lefoglalni maguknak a helyeket még az előtt, hogy lementek volna a medencéhez – számolt be róla a Daily Mail.

A fiatalok erre úgy döntöttek, hogy összeszedik a törölközőket, eldugják őket, néhányat pedig a fákra dobnak. Az akcióról videó is készült, amit Newsham megosztott a TikTokon. A fiatal pincérnő azt mondja, a barátai egyre frusztráltabbak amiatt, hogy a turisták így próbálják biztosítani maguknak a helyet a medence partján. Szerinte ez a viselkedés nem jellemző Zákinthoszra, és nem is illik a sziget hangulatához.

„A hotelben lakunk, mert itt dolgozunk, és most rengeteg turista száll meg itt. Jöttek és letették a törölközőiket a medence partjára. Senki sem csinál ilyet. Te sem csinálod, mert Zákinthoszon vagyunk”

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy nem józanul hajtották végre az akciót, de továbbra is úgy gondolja, hogy a törölközős helyfoglalás idegesítő és értelmetlen. Mint mondta, délután három előtt úgysem kel fel senki a nyaralók közül, aki pedig igen, annak nem marad hely, mert mások előre lefoglalták.

„Elijesztettük őket. Azóta nem tették”

– tette hozzá.

A Daily Mail megjegyzi, hogy bár a brit fiatalok módszere kevésbé elegáns, mint egy korábbi mallorcai hotel alkalmazottainak megoldása, a hatása hasonló volt.

@millienewsham We’re in Zante mate #fyp #lol #sunbeds #zante ♬ Red Alert - Basement Jaxx

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Török Gábor magára vette Orbán megjegyzését, és visszaszólt: A politikai elemzők tudása minden esetben korlátos
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” - mondta. Erre reagált Török.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A politológusoknak is odaszúrt Orbán Viktor a Hotel Lentulai című műsorban, és ezt nem hagyta szó nélkül Török Gábor. A miniszterelnök Tölgyessy Pétert méltatva tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” – fogalmazott Orbán.

Török Gábor politikai elemző megosztotta a műsort a Facebook-oldalán, és pontosan megjelölte az idézett rész. Első posztjában szűkszavúan csak annyit írt: „Politológus az, akinek nem sikerült” – vagyis mintha önmagára is vonatkoztatta volna a mondatot, nem titkolt iróniával.

Ezt követően egy hosszabb bejegyzésben elmélkedett arról, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés.

„Van egy vicces pavlovi reflex:

ha írok valamit, ami az egyik politikai oldalnak nem tetszik, akkor rendre előjönnek azok a cikkek, amelyekben korábbi nagy tévedéseimet próbálják meg összefoglalni.

Az csak még szórakoztatóbb, hogy általában nem a legnagyobbakat találják meg, most legutóbb például valahol azt kérték rajtam számon, két ciklussal ezelőtt miért nem láttam, hogy a Momentum majd nem indul el a 2026-os választáson” – kezdte írását Török Gábor.

A politológus szerint fontos kérdés, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés, mert a sokan ehhez kötik a nyilvánosságban egy-egy elemző megítélését.

„Miközben az ezzel foglalkozó kutatók már többször bebizonyították, hogy a dartsdobáló csimpánzoknál (Philip E. Tetlock munkái nyomán) csak kicsivel mutatnak az előrejelzésben jobb teljesítményt a szakértők, az egyetemi hallgatók pedig ugyanezen kutatások szerint képesek rosszabb eredményt is elérni ebben a versenyben, mint amit pénzfeldobással el lehetne érni” – tette hozzá, majd kiemelte: a politikai elemzők tudása minden esetben korlátos.

„Mondunk valamit, amit akkor legjobb tudásunk szerint a legvalószínűbbnek tartunk, de ez

a tudásunk minden esetben korlátos, hiszen olyan dolgokkal értelemszerűen nem tud számolni, amelyek még nem történtek meg.

Így aztán ezek az előrejelzések (valószínűségek) leginkább a jelenről és nem a jövőről szólnak, a politikai elemző munkáját pedig nem az minősíti, hogy mit tud a jövőről (a semmit és a nagyon keveset között valahol), hanem az, mennyire érti azt a politikai helyzetet, amelyről lehet és kell is, hogy legyen tudása” – zárta gondolatait Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vége a katasztrófaturizmusnak: paravánnal takarják el a balesetek helyszíneit a jövőben
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.


Az MKIF Zrt. új eszközt vet be a katasztrófaturizmus visszaszorítására: egy paravánt, amely eltakarja a baleseti helyszínt a kíváncsiskodók elől. A kezdeményezés célja egyszerre biztonsági és emberi szempontú.

A társaság kedd esti posztjában arról számolt be, hogy korábban is többször hívták fel a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet, amikor a közlekedők fotózzák vagy videózzák a balesetek helyszínét, de a jelenség a mai napig nem csökkent.

A figyelmetlenség és indokolatlan lassítás miatt ugyanis úgynevezett fantomdugók alakulnak ki. A bejegyzés szerint ezek olyan torlódások, amelyeknél nincs valós forgalmi akadály, mégis lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom. Ez önmagában is balesetveszélyes, főként, ha az autósok közül többen a telefonjukat nézik, vagy nem reagálnak időben az előttük haladó műszaki hibájára.

Az MKIF Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy egy baleset helyszínén akár súlyos sérültek is lehetnek. Mint írják: „Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott.” A poszt szerint feltehetően egyikünk sem szeretné családtagját ilyen kiszolgáltatott helyzetben viszontlátni a közösségi médiában.

Ezért az MKIF Zrt. kísérleti jelleggel bevezette a NO PHOTO feliratú molinót, amely külföldi mintára a baleseti helyszínt takarja el. Július 8-án az M1-es autópályán történt tragikus balesetnél már használatba is vették ezt az eszközt.

A cég szerint ezen a napon az országhatár felé vezető oldalon minden korlátozás nélkül haladhatott volna a forgalom, de a bámészkodók és a „ha nem videózom le, meg sem történt” hozzáállású sofőrök miatt mégis bedugult az autópálya.

A poszt zárásában a társaság együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjai felé, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megszólalt Kapu Tibor édesanyja: Fél óráig zokogtunk, alig tudtuk összeszedni magunkat a nagy eseményre
Egyetlen perc jutott a magyar űrhajósnak a családi búcsúra a kilövés előtt. Kapu Tibor a Tévémacit is magával vitte a nagy útra.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



Ahogy már beszámoltunk róla, Kapu Tibor június 25-én, közép-európai idő szerint 08:31-kor indult a világűrbe a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontból. A Crew Dragon űrhajót a SpaceX Falcon 9-es rakétája vitte fel, fedélzetén négy asztronautával, köztük a második magyar kutatóűrhajóssal.

A start előtt minden űrhajósnak lehetősége volt arra, hogy egy percben telefonon elköszönjön a hozzátartozóitól. Kapu Tibor nagyjából három órával a kilövés előtt hívta fel családját. Édesanyja, Ildikó a Story magazinnak mesélt az emlékezetes beszélgetésről. Elmondása szerint Tibor mindössze ennyit kérdezett: „Azt kérdezte: anyuci, jól vagy? Pontosan tudta, mennyire aggódom. De nem akartam mutatni neki.

Nem szerettem volna beárnyékolni ezt a fontos pillanatot, pedig majd’ elájultam. Megköszönte, hogy vagyunk és mellette állunk minden helyzetben.

Fantasztikus beszédet mondott. Megmondom őszintén, az édesapja, a húga és én is fél óráig zokogtunk utána. Alig tudtuk összeszedni magunkat a nagy eseményre.”

A Magyar Űrhajós Program (HUNOR) július 1-jén számolt be arról, hogy sikeresen megérkeztek a kísérleti muslicák a Nemzetközi Űrállomásra. A kutatás célja annak vizsgálata, hogyan hat a kozmikus sugárzás az élőlények örökítőanyagára, és milyen javító mechanizmusokkal lehet védekezni a káros hatások ellen. A HUNOR egy fotót is közzétett, amelyen Kapu Tibor arcvonásai láthatók az űrbéli napok hatására.

A magyar űrhajós előzetes tervek szerint 14 napot tölt az ISS fedélzetén, ez idő alatt összesen 25 tudományos feladatot végez el. Három társával együtt dolgozik a nemzetközi legénység részeként.

Az is kiderült, hogy Kapu Tibor egy különleges személyes tárgyat vitt magával: egy szkafanderes Tévémacit.

A kabalát 1963-ban mutatták be a Magyar Televízióban, és a magyar kultúrát jelképezve jutott fel az űrbe. Az MTVA közleménye szerint „Hazánk televíziózásának egyik legismertebb figurája, a generációk óta ismert alvásra bíró bábfigura, jelképesen képviseli majd a magyar kultúrát az űrben. A plüss TV Maci egyfajta kabalaként kíséri Kapu Tibort a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), szimbolizálva a magyar nézők és gyerekek támogatását, valamint a múlt és a jövő összekapcsolását.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: