HÍREK

„12 éve várunk, nem fogunk tovább csendben ülni” – megint több ezren tüntettek a közoktatás helyzete miatt Budapesten

A szervezők azt ígérték, hogy folytatják a tiltakozásokat. December 8-ra újabb országos sztrájkot hirdettek, 9-én pedig a diákok vonulnak majd a közmédiához.

Link másolása

Valódi Nemzeti Konzultáció az Oktatástért néven hirdetett demonstráción szombat délutánra Budapestre a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A több ezer fős tömeg a Belügyminisztériumtól vonult a Kossuth térre, ahol többen is felszólaltak.

Az esemény végén a szervezők megígérték, hogy folytatják a tiltakozásokat.

A rendezvény elején Nagy Erzsébet, a PDSZ-től és Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke adta át a Belügyminisztérium őrségének azt a levelet, amelyben a 9 pontos követeléslistájuk is szerepelt. A BM épülete előtti többszáz fős tömeg ezután elindult a Kossuth térre, ahol már több ezer fősre duzzadt a tömeg, mert sokan eleve ide érkeztek.

Nagy Zsolt színész, a rendezvény házigazdája arra kérte a tiltakozókat, hogy készítsenek egy szelfit a telefonjukkal és azt utána küldjék át emailben a Belügyminisztériumnak. Ezt ő maga rögtön meg is tette a színpadon.

Az első felszólaló Kiss Zoltán, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanára volt, őt követték a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanárai, akik leragasztott szájjal álltak a színpadra.

A következő felszólaló a Nógrád megyei Ják általános iskolájának egyik tanára volt. Hende István a tankerületek vezetőinek jutalmairól beszélt, és azt mondta:

a Klebelsberg Központ szerinte nem méltó Klebelsberg Kunó nevére, így nem is szabadna azt viselnie.

A szülők nevében felszólaló Széplábi Bori azt mondta, hogy szerinte eljött az idő, hogy ne legyenek türelmesek, hanem csak dühösek, és hogy a szülő problémája, ha a gyereke oktatását neki kell finanszíroznia.

Szilágyi Kitti óvoda-pedagógus arról beszélt: nem megoldás, hogy a nyugdíjas tanárokat visszahívják dolgozni. Mint mondta, azért áll a színpadon, mert szeretne óvónéni maradni, és megfogadta, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Ugyanerre kért mindenkit.

Színpadra lépett egy egyházi iskola tanára is. Horváth Dániel azt mondta, azért érezte szükségét, hogy felszólaljon, mert

„ha az oktatásban a gyerekek nem nyernek, akkor mindenki veszít”.

Az Egységes Diákfront egyik képviselője azt mondta, látja az arcokon a tenni akarást, az egységet, de közben a tehetetlenséget is. Szerinte azonban a diákoknak nem kell ezt éreznie, mert nekik van a „legnagyobb hatalma, ők a jövő”.

A Diákfront másik képviselője pedig elmesélte, hogy az iskolájuk beázik, pár éve pedig a tanáriban leszakadt a plafon. Ezek azonban szerinte ma már nem egyedi esetek.

„12 éve várunk, nem fogunk tovább csendben ülni, elegünk van”

- mondták. A két diák azt is bejelentette, hogy december 9-én újabb tüntetést tartanak - idén az utolsót.

Molnár Áron, a noÁr mozgalom alapítója azt mondta, szerinte a „leggusztustalanabb a politikus béremelése”. Szerinte az oktatás nem jobb- vagy baloldal ügye, ezért „nem szabad hagyni, hogy megosszák a társadalmat”.

A résztvevőknek egy videóüzenetet küldött Bojár Gábor is. Az üzletember támogatásáról biztosította a tiltakozókat, és arról beszélt, hogy bár Magyarország nyersanyagokban szegény, korábban szürkeállományban gazdag volt. Ez azonban Bojár szerint már ez közel sem biztos.

A szervezők az esemény végén közösen olvasták fel a követeléseiket a színpadon, az egyes pontokat pedig egy „rögtönzött nemzeti konzultáció” keretében meg is szavaztatták a résztvevőkkel. Ezek után azt mondták, folytatni fogják a tiltakozásokat.

Ahogy elmondták,

a következő országos sztrájk december 8-án lesz. 9-én a diákok tüntetnek majd az MTVA épülete előtt, január 2-án pedig 180 kilométer hosszú gyalogos menet indul majd a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból Budapestre.

Az eseményen készült élő videónkat itt tudod visszanézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: