HÍREK
A Rovatból

1000 milliárd forintos lista készült arról, mikre költene még idén az állam

Csak a budai Várra közel 340 milliárd forintot szánnak, a Fudan még csak nem is szerepel a listán.


Elkészült az állami Beruházási Ügynökség friss éves beszámolója, melynek mellékleteiből kiderül, milyen beruházásra lesz még idén pénz, és mire nem. A budai Várra, a Fradivárosra és a BME Science Park projektre mennek a legnagyobb tételek, a Diákvárosra viszont nem lesz pénz. A Fudan még csak nem is szerepel a listán.

Az állami Beruházási Ügynökség legfőbb feladata a 700 millió forintot meghaladó kormányzati magasépítési beruházások megvalósítása, emellett pedig bábáskodik az állami támogatásból épülő nagyobb önkormányzati, illetve egyéb intézményi beruházásoknál is.

Az ügynökség friss éves beszámolójának mellékletében szereplő tételek egy része különböző kormányhatározatokban már szerepel, a Várkapitányság, a budai vári építkezések költségszámai viszont eddig nem voltak közismertek, pláne nem így összesítve – írja a Telex, kiemelve: csak a budai Várban közel 340 milliárd forintot költ el a kormány idén, ami tematikusan a legnagyobb beruházási tétel.

Részletezve:

  • a Honvéd Főparancsnokság újjáépítésére 33,67 milliárd forint szerepel,
  • a József Főhercegi Palotára, neoreneszánsz kertre és istállóra 56 milliárd,
  • a Külügyminisztérium épületének újjáépítésére 31,3 milliárd,
  • a Budavári Palota teljes felmérésére és (meg nem nevezett) halaszthatatlan beruházásokra 68,2 milliárd,
  • a Várgarázs III. ütemre 18,1 milliárd,
  • a Pénzügyminisztérium budai várnegyedben elhelyezésének II. ütemére 72,5 milliárd,
  • a Belügyminisztérium új, Országház utcai székházára 55,3 milliárd,
  • a Villamos Teherelosztó helyén épülő Nemzeti Levéltár főépületének felújítására pedig 3,7 milliárd szerepel.

A második legnagyobb tétel a BME Science Park kialakítására kiadott 160 milliárd forint, ami a BME V2 jelű egykori oktatási épületének, illetve a Goldmann György téri menzának a 106,3 milliárdos bontási költségéből, valamint egy 53,5 milliárdos tudományos innovációs park kialakítására, fejlesztésére fordított összegből áll.

A harmadik legnagyobb tétel a sorban a Népliget sportolásra alkalmas területei – Fradiváros néven futó projekt, ez 152,6 milliárd. Emellett jelentős tétel még a debreceni Nemzeti Koronavírus-oltóanyaggyárra fordított 55 milliárd forint, továbbá az állami szociális lakásügynökség 1500 lakásának megvalósítására költendő 95,1 milliárd forint.

„Érdekes, hogy a friss beszámoló mellékleteiben szerepel ugyan a Diákváros, de 0 forinttal. A sokat emlegetett Fudan Egyetem pedig fel sincs tüntetve. Nincs pénz továbbá a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye, az új börtön férőhelyek, a recski Nemzeti Emlékpark, valamint a Kőszeg Bálház rekonstrukció mellett sem” – említi a cikk.

A Telex megkereste a Beruházási Ügynökséget, arról érdeklődve, hogy mi ennek az oka, összefüggésben van-e, hogy több nagy sportberuházásra többet kell fizetni idén, mint az előirányzott költség, de egyelőre nem kaptak választ.

A saját sportberuházások mellékletben ugyanis az látszik, hogy az egyes beruházásokhoz érkező módosítási kérelmek miatt igencsak megszaladt a költségsor:

  • A ferencvárosi Nemzeti Atlétikai Központ építéséhez például idén 9,6 milliárd forintos módosítási kérelem futott be, összesen 79 milliárd forintra emelve az idei költségeket.
  • Az új budapesti multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok – közismertebb nevén a Népliget melletti gigantikus kézilabdacsarnok – előirányzata 44,7 milliárd forintról 73 milliárdra nőtt a plusz 28,1 milliárd forintos módosítással.
  • 11 milliárd forinttal drágul idén a szegedi kézilabdacsarnok a tervezett 24,5 milliárdhoz képest,
  • 6 milliárddal pedig a tatabányai multifunkciós csarnok, az előirányzott 14 milliárd forinthoz képest.

A két listán összesen 1491 milliárd forintnyi idei beruházás szerepel.

A cikkben kitérnek rá: az eredményes közbeszerzésen túlesett, de forrásra váró nagyobb vagy érdekesebb beruházások között szerepel a Moto GP tervezése (6 milliárd forint), a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása (21 milliárd forint), a kőbányai multfunkciós sportcentrum és uszoda (62,7 milliárd forint), az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója (56 milliárd forint), vagy a Testnevelési Egyetem fejlesztése 93 milliárd forinttal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.


Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.

A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt

„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”

- írta Orbán.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.

„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”

- írta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”

Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”

- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”

A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy

„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”

Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kétmillió forintért rendelt turulszobrot egy alföldi község polgármestere, de nem veszi át és nem fizeti ki az alkotást
A szobrász szerint a kétmilliós alkotás egy éve átadásra vár. Már az is felmerült, hogy másnak adja el a turult, ha a falu nem lép.


Tölgyesi Poós Anna szobrász egy éve készített el egy turulszobrot Kaskantyú település számára, de az alkotást azóta sem vették át.

A művész elmondása szerint a szobor ára kétmillió forint volt, ennek felét a bronzöntés költsége tette ki, a másik fele a tiszteletdíja lett volna, amelyről lemondana a település javára.

Hozzátette, hogy „ha már biztos lesz, hogy sosem kerül az eredeti rendeltetési helyére”, akkor próbálja majd meg eladni másnak, írta meg a 24.hu.

A szobrász augusztus 12-én a község Facebook-oldalán nyílt levélben fordult a polgármesterhez.

Leírta, hogy többször is kereste Újházy Zsoltot, de nem érte el, a telefonhívásaira sem reagált. Az eredeti bejegyzés közel két hétig nem hozott előrelépést.

A helyzet akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton megosztotta a levelet saját oldalán. Ezt követően több hozzászólás érkezett, volt, aki azt vetette fel, hogy a szobrot inkább másnak kellene eladni.

Tölgyesi Poós Anna azt is közölte, hogy a bronzöntés költségét mindenképp vissza szeretné kapni. Úgy fogalmazott: a tiszteletdíjáról lemondana, „ez lenne az én ajándékom, így csak egymillió forintot kellene valahogy előteremtenie Kaskantyú derék polgárainak, hogy mégis legyen Turul szobor Kaskantyún”.

Újházy Zsolt polgármester továbbra sem reagált az ügyre. A falu vezetőjét független jelöltként a 2019-es önkormányzati választáson és tavaly is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk