KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megolvadt az emberek szíve a nagy hidegben: országszerte összefogtak a rászorulókért

Több városban is jótékonykodtak a vendéglátósok, akciójukhoz sok civil is csatlakozott, hogy támogassák fagyoskodó embertársainkat.
Kiss Alexandra - szmo.hu
2018. március 03.



Későn jött a tél idén, egészen február végéig kellett várnunk az első igazán nagy havazásra. Arra azonban nem számítottunk, hogy ilyen farkasordító hidegben kezdődik meg a tavasz is.

Az évszakváltó hét több hőmérsékleti rekordot is megdöntött:

kedden az országos és a fővárosi hidegrekord is megdőlt, a február 28-áról március elsejére virradó éjszaka pedig a leghidegebb volt az egész szezonban.

Az első tavaszi reggelen Sátorhelyen mérték a legalacsonyabb értéket, -24,6 fokra ébredhettek a baranyai településen, de az ország több más pontján sem volt melegebb -20 foknál.

Az egész héten át tartó extrém hideg senkit sem kímél, de legfőképpen azokat érinti legrosszabbul, akik fűtetlen lakásban vagy fedél nélkül élnek.

Szerencsére ilyenkor is akadnak olyan emberek, akik nem csak magukra, hanem a rászorulókra is gondolnak.

A segélyszervezetek, szeretetszolgálatok és alapítványok odaadó munkája mellett rengeteg civil sietett azok segítségére, akik számára igencsak nehéz a mostani időszak. Országszerte több vendéglátóegység hirdette meg, hogy szívesen látják a melegedni vágyókat, sőt ingyen étellel, itallal is kínálták őket, hogy így könnyítsék meg a fázós napokat, éjszakákat.

A nagykőrösi Tormás Pizzéria már múlt hét vasárnap jelezte a város lakóinak, hogy a rendkívüli hidegre való tekintettel ezen a héten azok előtt is nyitva áll az ajtó, akik nem szeretnének fogyasztani.

Bárki, aki fázott, betérhetett a pizzériába, hogy egy forró teával felmelegedjen. A felajánlásra rengeteg pozitív reakció érkezett, ám mivel a városban szerencsére kevés az utcán élő ember, körülbelül 10-15-en vették igénybe a segítséget. Mivel a pizzéria Facebook-oldalán közzétett bejegyzésüket csaknem tízezren megosztották, több környékbeli város pizzériái, éttermei, kávézói követték a példájukat, amelyek szintén sok emberen segítettek.

A bajai Súgó-parti lángossütő szintén hasonló akcióba kezdett kedden, ők azonban nem csak nyitvatartási időben, de éjjel is várták a melegre vágyókat – mint kiderült, nem hiába.

A leghidegebb éjszakákon 15-20 fő élt a lehetőséggel, hogy melegben aludhassanak egy alkalmazott felügyelete mellett, aki forró teával és lángossal látta el őket.

A dolgozók maguk is szegény sorsúak, sőt a tulajdonos is nehéz körülmények között élt korábban, így számukra nem volt kérdés, hogy szívesen segítenek a rászorulókon. Egy helyi család is tőlük kért segítséget, mert nem volt mit enniük. A tulajdonos felajánlotta, hogy napi egyszer ebédre meghívja őket, ők pedig boldogan mentek már aznap lángosozni.

A jószívű kezdeményezéshez a napközben betérő fogyasztó vendégek is hozzájárultak, akik folyamatosan hozták az adományokat. Volt, aki plusz pénzt hagyott a pulton, mások több lángost is vettek, hogy az éhezőknek is jusson, de akadt olyan is, aki a teához vitt hozzávalókat.

A helyi lakosok ruhát, párnát, takarót, bakancsot, pokrócot, gyerekruhát adományoztak, amelyeket szintén rászorulók kapják majd meg. Egy ismert bajai orvos a nehéz sorsú családot támogatta 20 ezer forinttal, egy rendőr pedig szintén ekkora összeggel a bajai gyermekosztályt szerette volna segíteni. A bajai étkező tehát az elmúlt néhány napban igazi jótékonysági központtá avanzsált.

„Azt gondolom, ha csak egy ember bejön éjszaka melegedni, már sikeresek voltunk” – értékelte az elmúlt napokat a lángossütő tulajdonosa, aki már nem először döntött úgy, hogy a bevételkieséstől eltekintve inkább jótékonykodik.

"Emberileg mindenképp megérte. Előbb-utóbb visszakapja az ember a Jóistentől, de egyébként is elég egy mosolyt látni az emberek arcán, nekünk ez a legnagyobb fizetség.”

A budapesti Paletta étterem tulajdonosa szintén kedden döntött úgy, hogy szívesen látják a nem fizető vendégeket is. Take A Tea akciót szervezett, amelynek lényege az volt, hogy aki a Tompa és a Páva utca sarkán található étteremnél jár, a „forró frissítő” ponton ingyen elszürcsölhet egy meleg teát. A kezdeményezéshez csatlakozott a velük szemben lévő pékség is, amely az aznap megmaradt péksüteményeket ajánlotta fel az éhezőknek.

Mint megtudtuk, 30-40 pékáru és körülbelül 15 liter tea fogyott el a napokban az akció keretében, amely napról-napra sikeresebb volt. Sokan jelezték segítő szándékukat, például egy vendég egy doboz teát ajánlott fel, de egy teaforgalmazó cég is megkereste az éttermet, akik szintén szerettek volna beszállni.

Berezics Dániel étteremtulajdonos elmondta, örömmel tapasztalta, hogy az egész országban egyre több vendéglátóegység indított hasonló akciót, ezzel komfortosabbá téve a rászorulók számára ezt a nehéz időszakot.

A jótékonykodó vendéglátósok szívesen látják a nem fogyasztó vendégeket is egészen addig, amíg a fagyos időjárás véget nem ér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk