KULT
A Rovatból

Bizarr és tehetséges emberek gyűjtőhelye a Fekete Zaj – beszámoló képgalériával

Szintipop az erdőben, skandináv torokének és trombitás black metal, illetve bölcsészek és gótok egyaránt békésen megférnek egymás mellett a mátrafüredi fesztiválon.


Felemelő élmény, hogy a Fekete Zajon a szokásos óbégató macskajancsik helyett békés értelmiségiek keringenek körülöttem a Mátra idilljében, és szeméthegyek helyett legfeljebb falevelek hevernek a földön. Mostanság viszont nem megy simán a bejutás: idén nem a Covid-mizéria, hanem a szállás miatt volt extra bajlódás, mert gyorsan elkapkodták a környékbeli szobákat és egy újfajta előfoglalós rendszert is bevezettek. Emiatt az évek óta odajáró keménymagnak fel volt adva a lecke, hogy lesz ebből négynapos fesztiválozás – azért mi is összehoztuk valahogy az utolsó pillanatban.

Érkezéskor cybermulatós veretéssel élesztette fel a bulihangulatot az Ǝ.N.D. az ugrálóvárnak is beillő Delta kisszínpadon, utána a Melt-Banana értelmezhetetlen, bravúrosan darálós ázsiai matekmetállal borzolta a kedélyeket. Az énekesnő annyira dühösen kiabált, makogott vagy épp ugatott, hogy azon tűnődtem, ez most koncert, bolondokháza vagy tüntetés. Kisétáltunk inkább a Sástó erdejébe, ahol LÏDÉRC elborultan zseniális kiállításába botlottunk, a képek ráadásul az erdő fáira voltak rögzítve, sejtelmes megvilágítással.

Visszatérve a nagyszínpadhoz, az Oranssi Pazuzu prüntyögős-elszállós hörgése alaposan bemorajlotta az addigra éjsötét Mátrát, mint valami okkult szertartás.

A főzenekarnak beharangozott sátánfattya-kategóriás Godflesh pedig olyan hosszú előjátékot kanyarított a produkciójának, ami után már elvárt a happy ending. Amikor végre megindult a zúzás, a bravúros kivitelezésre nem is panaszkodhatnék, de halkan mégis megteszem: a várt katarzis nálam nem ütött be. A háttérben pár percig vetített Bosch festményekhez viszont hibátlan aláfestőként szolgált, ott beszippantott a pokol akusztik-bugyra.

Már mentem volna lepihenni, amikor megütötte a fülem egy különleges skandináv folk- és torokének, a Szibériából érkező Nyitt Land tolmácsolásában.

Az énekesnő egy Darth Vaderbe oltott Pocahontas őserejével változtatta a kisszínpadot füstös révületté, a mellette doboló férjével együtt. Telitalálat, lúdbőrös produkció volt, szimbiózisban a csillagos éggel.

A második napon a Diabolus in Musica áztatta könnyed akusztikba a vérprofizmust a Kacsatónia színpadán. Imádom, amikor minden hang tiszta, a hangszerek és dalszövegek kölcsönhatásba lépnek, a beépített pajzán verscsokor pedig remek levesbetétként funkcionált. Utána elkaptuk a Musica Moralia végét, akinek énekesnője nem ebbe a századba hangolt, búfelejtő hangszínével mutatta meg, milyen a szerethető bölcsész-melankólia.

Az egyik főbanda, a Vulture Industries váratlan énektechnikás, avantgárd metálzenét játszott (több mint korrektül, de valahogy nem nekem), és a koncert végén mosolyfakasztó látvány volt a színpadra felengedett rajongók önfeledt fejrázása.

A nap katarzisát viszont a karizmatikus Lili Refrain hozta egy egyszemélyes zenekar képében, amiben a saját, helyben felvett szólamaira tolt kristálytiszta operaéneket, elektronikát, törzsi dobot és világzenei elszállást egyaránt.

A Sear Blissben ezúttal sem csalódtam, évek óta nagy favoritom a hazai black metal szcénából. Pedig emlékszem, elsőre nem is tudtam befogadni benne a trombitát és a harsonát, annyira szürreális volt, mintha valaki beállítana egy hurkatöltővel egy játszótérre. Azóta meg egyenesen imádom.

A napi jól megérdemelt hörgés-dózisom után a párom felfigyelt egy távoli dalra, és megkért, hogy nézzem meg a programkatalógusban, kik játszanak Antimattert. Aztán kiderült – minő meglepetés –, hogy maga a brit Antimatter, úgyhogy kaptunk egy kis léleksimogató Pearl Jam életérzést. Méltó zárásként kitáncoltam az utolsó szuszt is magamból a dark-diszkóban.

Pénteken későn indítottuk a bulizást, mivel aznap is közel 40 fok volt, úgyhogy inkább libegőztünk és boboztunk a közelben. Megérte visszatérni a funky-metálos, kiváló énekessel operáló hazai Antares zenekarra, akik alaposan berobbantották a pénteket, magasra téve az aznapi lécet. Utána akkorát táncoltam este a klasszikus goth vonalon mozgó, török She Past Away-re, hogy Schobert család különdíjat osztott volna nekem darkfitness kategóriában.

A hazai metálmester, Áron András Apey fémjelezte Lazarvs elementáris riffjei pedig kegyelemdöfésként leszedték tőből a fejünket – akinek pedig a nyakán maradt, az is ösztönösen headbangelésre használta. Csoda, hogy a minket körbeölelő hegyek nem omlottak le a hangzástól.

A Zaj attól is csodás, hogy amikor épp nem bulizol, akkor is minőségi kikapcsolódási lehetőségek közül választhatsz. Én például megindító rövidfilmeket néztem a konferenciateremben, ami után a helyszín geek játszóházzá avanzsált, és nyomkodhattam a retro konzolon a Donkey Kongot, ami életem első Nintendo játéka volt gyerekkoromban.

A Needlessre értem vissza, akik hozták az elvárt macskadarálós vérhányást, méghozzá kiváló színvonalon. Utána belevetettem magam a pingpongozásba, mert szerencsére idén is méltó ellenfelekre leltem. Az Entrópia Architektúrára letettem az ütőt, de később meg is állt bennem, annyi nyers őserő van a nehezen befogadható, mantrákkal mélyített dalaikban. Az órámra nézve átsiettem a Black Nail Cabaret-ra, amely éppen olyan különleges helyszínen lépett fel a kivilágított Sástó-kilátó előtt, az erdő közepén, mint amilyen különleges a házaspár zenei világa. És persze a dark-díva Emke fellépőkreációja, aki ezúttal egyfajta burlesque predatorként lopta el a show-t és a rajongói szíveket.

Az utolsó este mindig elkeserít, hogy mindjárt vége az élménycunaminak, de egy kis ősdark-spleent csempészett belénk az emblematikus F.O. System, majd az olasz Master Boot Record olyan pixelpusztító konzol-metál csűrdöngöléssel zárta a nagyszínpad idei repertoárját, mintha a '90-es évek összes flipperje egyszerre döngölt volna a földbe. Az évadot szokás szerint a Cure dalokat játszó Pornography zárta – sajnos túl későn, tekintve, hogy néhány órával később, reggel 10-ig el kellett hagyni a szállást és egyben szeretett fesztiválomat.

Ha valaki tehát szeretne befogadó, természeti közegben minőségi alternatív zenéket hallgatni és átszellemülni (akár családostul is), akkor jövőre ott találkozunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: