Suhajda Szilárd május végén a Mount Everesten vesztette életét, amikor oxigén nélkül próbálta megmászni a 8848 méter magas csúcsot. Elia Saikaly a Blikknek adott exkluzív interjút, a hegymászó-filmes még akkor találkozott vele, amikor Szilárd felfelé tartott.
"Nagyon lassan mozgott, de stabilan. Ekkor azonban már nagyon késő volt és még mindig nem érte el a déli csúcsot, ami azt jelentette, hogy hihetetlenül kockázatos volt a további mászás. Ráadásul az addig kedvező időjárási körülmények kezdtek rosszra fordulni, a szél erősödött, illetve elkezdett sötétedni."
- mondta a lapnak a szakember.
"Biztos voltam benne, hogy a rossz időzítés és az állapota miatt nem fog visszatérni. Tekintettel arra, hogy milyen lassan haladt, illetve a többi hátráltató tényezőkre, nagyon kicsi volt a valószínűsége annak, hogy meg tudja járni az utat. Vissza kellett volna fordulnia"
– tette hozzá az alpinista, aki szintén oxigén nélkül, egy sporttársával mászott, de mivel a visszaút már akkor lehetetlennek tűnt, úgy döntöttek, hogy visszafordulnak.
"Suhajda Szilárdnak nem volt hátizsákja, és úgy tűnt, nincs semmilyen vészterve. Nem akarok érzéketlen lenni, de nyilvánvaló volt, hogy nagyon kicsi az esélye arra, hogy ezt túlélje."
- mondta Elia Saikaly, aki szerint a magyar hegymászó mindössze 20 méterrel volt a déli csúcs alatt, amikor utoljára látta.
"Tragikus, ami történt. Véleményem szerint a rekordok hajszolása és a mászás nem éri meg, hogy kockáztassuk az életünket. Részvétemet küldöm a magyaroknak és Szilárd családjának."
- zárta gondolatait a lapnak Elia.
Suhajda Szilárd május végén a Mount Everesten vesztette életét, amikor oxigén nélkül próbálta megmászni a 8848 méter magas csúcsot. Elia Saikaly a Blikknek adott exkluzív interjút, a hegymászó-filmes még akkor találkozott vele, amikor Szilárd felfelé tartott.
"Nagyon lassan mozgott, de stabilan. Ekkor azonban már nagyon késő volt és még mindig nem érte el a déli csúcsot, ami azt jelentette, hogy hihetetlenül kockázatos volt a további mászás. Ráadásul az addig kedvező időjárási körülmények kezdtek rosszra fordulni, a szél erősödött, illetve elkezdett sötétedni."
- mondta a lapnak a szakember.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.
A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
A képen Orbán Viktor a nyaralós fotóiból ismert színes ingjét viseli.
Erre reagált az V. kerületben lévő Billog Burger Bár, akik szombaton azt írták a Facebook-oldalukon:
„Kedves Gyerekek!
Új színezőket kérhettek a pultos bácsitól a Billog Burger Bárban!
Az eddigi zebrát és bölényt ábrázoló képek mellett most már a „Mérges lán – Győzikés terv 2026” színező is elérhető a billog színezőfüzetben.
Amíg elkészítjük a burgereket, nyugodtan színezhettek – kérjétek el a színes ceruzákat a rendelés mellé!
Sőt, a felnőtteknek is ajánljuk kipróbálni (csak szólunk előre: a narancssárga sajnos kifogyott).”
Az étterem azt ígérte, hogy a kommentekben feltöltik a digitálisan letölthető mérges lános színezőt, amit „bárki nyugodtan használhat otthon vagy akár a luxusnyaralás alatt is!”
A bejegyzéshez pedig egy vélhetően AI-generált fotót is kitettek, amin a miniszterelnöki fotóra hajazó kép látható, csak gyerekekkel.
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.
A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elválasztottak egy újszülöttet az édesanyjától, mert a nő nem ment át a szülőségi teszten a dán hatóságok szerint
Az anya mindössze egy órát tölthetett a kislányával, ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja vagy tisztába tegye. A történet Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is felháborodást váltott ki, a miniszter vizsgálatot kért.
Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.
A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.
A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.
Jelenleg kéthetente, felügyelet mellett, kétórás látogatások során találkozhat a kislányával. Fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják.
Az eset hátterében az FKU, vagyis a szülői alkalmassági vizsgálat áll, amelyet idén májusban betiltottak a grönlandi származású szülőknél.
Brønlundot ennek ellenére ilyen vizsgálatnak vetették alá, a döntést pedig többek között a nevelőapja által okozott trauma hatásával indokolták.
Az anya szerint azért vették el tőle a gyereket, mert korábban traumát szenvedett el a nevelőapjától, aki jelenleg szexuális bántalmazásért ül börtönben.
A történtek Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is tiltakozásokat váltottak ki. Sophie Hæstorp Andersen szociális miniszter a Guardiannek elmondta: „A standardizált teszteket nem szabad alkalmazni grönlandi hátterű családok esetén. A törvény egyértelmű.” A miniszter felszólította a Høje-Taastrup önkormányzatot, hogy adjon magyarázatot a döntésre.
Brønlund a lapnak így nyilatkozott: „Nem akartam elindítani a szülést, mert tudtam, mi vár rám utána. Nagyon nehéz és szörnyű időszak volt.” Egy másik interjúban azt mondta: „Annyira szomorú voltam, hogy sírtam az autóban.”
Az izlandi tüntetések egyik szervezője, Dida Pipaluk Jensen elmondta: „Az egyik indok a lány elvételére egy korábbi trauma volt. Ez annyira rosszul hangzik – Ivana nem hibás semmi miatt.”
A grönlandi szülőket támogató Foreningen MAPI alapítója, Laila Bertelsen levelet írt a miniszternek, amelyben hangsúlyozta: „Itt most anya és gyermek kudarca áll – ez azonnali politikai lépést igényel.”
Az önkormányzat később elismerte, hogy hibát követtek el.
A gyerekszociális igazgató, Anya Krogh Manghezi így fogalmazott: „Esetünk és a kritikák alapján megvizsgáltuk az eljárásainkat. El kell ismernünk, hogy meg kellett volna ismételni a kapcsolatfelvételt, mert a jogi alap csak 2025. április 29-én vált véglegessé. Csak az érdekel minket, hogy a család jogai teljesüljenek, és a legjobb megoldás szülessen.”
Andersen miniszter szeptemberben Grönlandra látogat, és hangsúlyozta: ha bármely önkormányzat grönlandi származású szülők esetében FKU-t akarna alkalmazni, a VISO szakértői egységének véleményét kell kérnie.
Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.
A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.
A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.
„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”
- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.
Az édesanya a videó terjedése után egy bejegyzésben reagált az őt ért kritikákra. Azt írta, nem érti a felháborodást, és feltette a kérdést, hogy mióta nem kell felelősségre vonniuk a szülőknek a saját gyereküket.
Hangsúlyozta, hogy többször próbálta szépen kérni a fiát, hogy ne bántsa az autista gyereket, de ez nem vezetett eredményre. Kiemelte, hogy bizonyos viselkedéseket nem hajlandó tolerálni.
A felvétel komoly vitát váltott ki.
Sokan támogatták az anya szigorú fellépését, főleg olyanok, akiknek a gyerekét bántották, akiknek autista gyermekük van, vagy akik maguk is áldozatok voltak gyerekkorukban. Mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a zaklatók gyakran azért válnak azzá, mert őket is így nevelik. Többen azt is megjegyezték, hogy egy rövid videó alapján nem lehet megítélni, milyen szülő valaki.
A témához kapcsolódva egy ausztrál színésznő arról írt, miért döntött úgy, hogy nem vállal gyermeket. A 118 indok között, amit felsorolt, az is szerepelt, hogy ne váljon a gyerekéből bántalmazó.
Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.
„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”
- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A texasi Austinban élő Ericka Lopez régóta vágyott arra, hogy egyszer anya legyen, és gyakran segített a testvére gyerekének gondozásában is. Amikor azonban várandós lett, egyetemre járt, albérletben lakott a barátaival és sokat bulizott, így az anyaság alig jutott eszébe.
2023 októberében lefeküdt egy diáktársával, de védekeztek és a lány fogamzásgátlót is szedett. A következő hónapokban sem volt semmilyen jele annak, hogy várandós lenne, menstruációja is rendben volt, mindössze annyit tapasztalt, hogy időnként nagyon megkívánta a görögdinnyét,
2024 júliusában egy házibuli után erős hasfájásra ébredt, de azt gondolta, gyomorbántalomról van szó. Elvitte sétálni a kutyáját, majd ebédelt a barátaival. Aznap éjjel, hajnali egykor azonban arra ébredt, hogy sürgősen ki kell mennie a mosdóba.
„Azon az éjszakán arra ébredtem hajnali egykor, hogy nagyon kell vécéznem. Nem voltak fájdalmas görcseim, csak a testem azt mondta, hogy menjek gyorsan a mosdóba. De ahogy a vécén ültem, rájöttem, hogy nem kell kakilnom – viszont nagyon fájt a hüvelyem.
Hirtelen hihetetlen késztetést éreztem, hogy elkezdjek tolni, és ahogy a fájdalom fokozódott, a lábam közé tettem a kezem. A legnagyobb meglepetésemre azt éreztem, hogy valami jön ki belőlem. Minden olyan gyorsan történt, hogy még csak nem is sírtam. Egyedül, tanácstalanul és félve, pusztán az ösztöneimre hagyatkozva cselekedtem. Éreztem, hogy valami kicsúszik az ujjaim közül, és hirtelen egy baba volt a vécében!”
A fiatal nő kiemelte a kisfiát a vécéből, egy kád meleg vízbe ült vele, majd kihívta a mentőket.
A kórházban kiderült, hogy a baba egészséges. Lopez a nagyapja után Eddie-nek nevezte el a gyermekét, akivel hazaköltözött az anyjához és a testvéréhez.
A várandósság alatt ugyan ivott és bulizott, de a kisfián ennek egyelőre nem látszanak következményei. A gyermek apjával nem alakult ki szeretetteljes kapcsolat, de Lopez azt mondja, az anyaság a legjobb dolog, ami vele történt.
A Sun szerint 2500 terhességből egy marad észrevétlen. Lopez története sem egyedülálló: korábban beszámoltak egy 19 éves lányról, aki a munkahelyén hozta világra gyermekét, és egy 26 éves nőről is, akinél a hetedik hónapban fedezték fel a terhességet, ő azonban az abortusz mellett döntött.
„A legtöbb nőnek kilenc hónapja van felkészülni az anyaságra. Babaváró bulit tartanak, kiságyat választanak, és felkészülnek az életük megváltozására. De amikor 22 évesen éjszaka a mosdóba rohantam, fogalmam sem volt, hogy úton van a baba. Azt sem tudtam, hogy terhes vagyok” – mondta Ericka Lopez.