FELFEDEZŐ

Videón, ahogy rongybabaként dobálnak egy hajót az orkák Gibraltárnál

Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a gyilkos bálnák által elkövetett támadások a hajósok ellen.
Fotó: Efraimstochter / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Elképesztő bálnatámadásról készített videót egy hajós Gibraltárnál: a 60 éves Iain Hamilton kapitány felvételein az látszik, ahogy vitorlását a hatalmas állatok úgy lökdösik, mint egy rongybabát. Hamilton szerint az állatok „összehangolt támadást” intéztek hajója ellen, de úgy véli, az orkák csak játszottak a kormánnyal, amivel akaratlanul is nagyon veszélyes szituációba keverték.

A kapitány a BBC Radio 4 csatornának így mesélte az esetet:

„20 mérföldre nyugatra vitorláztam Gibraltártól, észrevettem egy uszonyt, majd érzékeltem egy enyhe ütést, majd egy nagyon nagyot, körbenéztem, egy nagyon nagy bálna úszott ott, és megpróbálta megharapni a kormányt. Volt egy nagyobb és egy kisebb bálna is, és csak lökdösték és lökdösték a hajót, aztán egyiküknek sikerült leszednie az egyik kormányt, amiből kettő van a hajón.

Aztán elvesztettük a második kormányt is, így nem tudtuk kormányozni a hajót, a bálnák irányították azt úgy, hogy lökdöstek minket, mint egy rongybabát”.

Hamilton szerint egy nagyobb nőstény bálna vezethette a támadást, és négy fiatalabb orka csatlakozott a csónak üldözéséhez „szinte szinkronúszásszerűen”.

A gibraltári vizeken dolgozó spanyol Salvamento Maritimo szerint meredeken megemelkedett az orkák (más néven gyilkos bálnák vagy kardszárnyú delfinek) támadása a hajók ellen:

idén kevesebb mint fél év alatt már több mint kétszer annyi, összesen 24 vitorlást kellett a partra segítenie, mint tavaly egész évben.

A szakértők abban reménykednek, hogy a bálnák felszerelése GPS-jeladóval elejét veheti a hasonló támadásoknak, amik egyre veszélyesebbé kezdenek válni.

Hamilton kapitány szerint csak idő kérdése, hogy mikor válik annyira elterjedtté az orkatámadás, hogy a társaságok erre már nem lesznek hajlandóak biztosítást kötni. A kardszárnyú delfinek támadásai már most is annyira gyakoriak a spanyol partoknál, hogy tudósok vizsgálják az eseteket.

(Forrás: Daily Mail)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Azt hitte, egy macska vadászik a csirkéire, de egy kihaltnak hitt állatot talált az ausztrál farmer
A több mint 100 éve kihaltnak hitt agyaras állatot egy farmer fogta el Dél-Ausztráliában. Máshol előfordul még, de itt 130 éve csak mendemondákban létezett. Eddig.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2023. szeptember 30.


Link másolása

A dél-ausztráliai hatóságok foltos farkú erszényesnyesteket keresnek, miután egy farmon csapdába ejtettek egyet. A poén az, hogy ezt a fajt több mint 130 éve nem látták azon a területen az országban - írta a Daily Star.

Egy gazdálkodó fogta be a korábban kihaltnak hitt agyaras állatot, miután csapdát állított, hogy megtalálja a bűnöst, aki a csirkéire vadászott.

Az ausztrál hatóságok megerősítették, hogy az állat valóban a foltos farkú erszényesnyest - más néven tigrisnyest - volt, amelyet az 1880-as évek óta nem láttak az ország déli részén.

Pao Ling Csaj akkor nézte meg jobban az állatot, amikor ellenőrizte a hatóságok által felállított csapdát, miután lefényképezte a titokzatos bűnözőt, arra számítva, hogy egy kisebb ragadozót talál.

"Azt gondoltam, hogy macskát találok, de helyette ez a kis állat volt ott" - mondta Pao az ABC South East SA helyi híradónak. "Hihetetlen volt. Először fogalmam sem volt, hogy mi lehet az."

Az állat az ország más részein ugyan előfordul, de délen már több mint 130 éve nem látták.

"A fajt kihaltnak tekintették Dél-Ausztráliában, mintegy 100 éve vagy még annál is több ideje nem volt hivatalos feljegyzés róla" - mondta a Newsweeknek Ross Anderson, a Nemzeti Parkok és Vadvédelmi Szolgálat körzeti rangerje.

"Azóta vannak ugyan nem hivatalos észlelések, de senki sem fényképezett le, vagy tartott a kezében egy állatot ennyi ideig.

"Elképesztő, hogy valami, amiről azt hittük, hogy kihalt, egyszer csak felbukkan a hátsó ajtónk előtt."

A foltos farkú erszényesnyest a szárazföldön és Tasmánia déli szigetén veszélyeztetett - számolt be a Guardian. A vadon élő példányok száma mindössze 14 000-re tehető.

"Itt kihaltnak számítanak az élőhelyük elvesztése, a ragadozókkal, a macskákkal és rókákkal való versengés miatt" - mondta Anderson.

"Nem lehetünk biztosak abban, hogy honnan származik. Talán egy olyan állatról van szó, amely még mindig létezik itt? Vagy egy példány, ami megszökött a fogságból? Vagy csak egy magányos állat, ami nagyon messziről jött" - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Egy magyar férfi megdöntötte a részegség rekordját: az orvosok is csodálkoztak, hogy maradhatott életben
Már 0,35-0,45 gramm/liternyi véralkohol-koncentráció is halált okozhat, az ő szervezetében ennek 12-szerese volt. Eközben a bácskertesi férfi még biciklire is pattant.

Link másolása

Egy részeg kerékpárossal szemben intézkedtek a rendőrök a magyarlakta vajdasági Bácskertesen – írja a delhir.info. Miután a férfinek sikerült leszállnia a bicikliről, a rendőrök megfújatták vele a szondát, az eredményen pedig ők is meglepődtek. A műszer ugyanis 5,67 ezrelék alkoholszintet mutatott. Így

megdöntötte annak argentin sofőrnek a „rekordját”, akinél tavaly 5,5-ös volt a véralkoholszintet mértek tavaly.

A lap egy szakértő alapján azt írja, hogy már 0,35-0,45 gramm/liternyi véralkohol-koncentráció is halált okozhat. A bicikliző férfi szervezetében 12 halálesetnek megfelelő alkoholmennyiséget találtak. A szerb sajtó szerint az orvosok azon csodálkoztak, hogyan maradhatott életben a bácskertesi férfi, akinek eközben az egészségügyi paraméterei a normálisnak számító határokon belül mozogtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lefotóztak egy gyorshajtót, egy kutya ült a Skoda volánja mögött
A szlovák rendőrök igencsak meglepődtek. A sofőr azt mondta, hogy a jószág hirtelen az ölébe ugrott.

Link másolása

Igencsak meglepődtek a szlovák rendőrök, amikor megnéztek egy gyorshajtóról készült felvételt, a volán mögött ugyanis egy kutya ült.

Az autót Cseterőcön állították meg a zsaruk, és

a Skoda 31 éves sofőrje azt állította, hogy a jószág hirtelen az ölébe ugrott.

A hatóságot azonban ez nem hatotta meg és a férfit megbírságolták.

A történetet a Facebook-oldalán osztotta meg a szlovák rendőrség.

(Forrás: Bumm.sk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tévesen diagnosztizálták rákkal, kivették a fél tüdejét és öt bordáját
Ádám minden pillanatban levegőért küzd. Ennek ellenére nem akar lemondani arról, hogy önkéntesként másokon segítsen.

Link másolása

Tévesen diagnosztizáltak rákkal egy magyar férfit, ezért kivették a fél tüdejét és öt bordáját - számolt be róla a Blikk. Ádámnak minden lépés olyan, mintha a Himaláján kellene megtennie azokat.

A férfinél néhány éve daganatot mutatott ki a CT-vizsgálat, ezért megoperálták. Később azonban kiderült, hogy nem rákról, hanem egy szivacsos elváltozásról volt szó.

Addigra azonban már késő volt.

Ádám a hibás diagnózis miatt feljelentést tett, azonban a CT-t végző orvos a vizsgálat hosszú hónapjai alatt meghalt, így az eljárás lezárult.

Bár elmondása szerint Ádám minden percben levegőért küzd, ennek ellenére önkéntes, két helyen is tevékenykedik: bohócdoktorként beteg gyerekek életébe csempész apró boldogságot, mentősdiszpécserként pedig a bajba jutottakon segített a legutóbbi időkig.

„Néhány napja kénytelen voltam otthagyni a mentőszolgálatnál az önkéntes munkát, egyszerűen nem bírom” - mondta Ádám a Blikknek. Másfél hónapja ugyanis

elveszítette a jogosultságot az addig neki járó éltető oxigénpalackra, ami ahhoz kellett, hogy el tudjon járni otthonról.

Egy időre ugyanis be kellett feküdnie a kórházba, így nem tudta jelezni az oxigént biztosító cégnek, hogy szüksége van az újabb palackokra. Ez oda vezetett, hogy a szabályok értelmében elveszítette jogosultságát a szerkezetre, és a várólista végére került.

„Nagyon nehéz most így kimozdulnom otthonról, úgy képzeljék el, hogy 200 métert 20 perc alatt tudok gyalog megtenni, minden lépés küzdelem. De a bohócdoktorságról nem vagyok hajlandó lemondani!” - mondta Ádám.

Link másolása
KÖVESS MINKET: