FELFEDEZŐ
A Rovatból

Videó: hároméves kislánya szemöldökét gyantázta le egy anya, kiakadt a net népe

Elmagyarázta, hogy csak jót akart a gyereknek, de ez nem mindenkit győzött meg.


Meghökkentő videóval állt elő egy anya a TikTokon:

Leah Garcia legyantázta hároméves kislánya szemöldökét, mert azok állítása szerint „összenőttek”.

Garcia meg is magyarázta tettét. Mint mondta, inkább tartsák rossz anyának, mint hogy lányát a közösségben sajátos szemöldöke miatt csúfolják.

„Inkább nevezzenek rossz anyának, de nem hagyom, hogy a hároméves gyerekem egy szemöldökkel járjon”

– mondta el a 31 éves nő.

A videót több mint egymilliószor megnézték már, és finoman szólva megosztja a kommentelőket. A helyzet megítélésén azt sem javít, hogy a kislány, Bliss a videó egy pontján azt mondja: „Jaj anya, ez azért fájt!”

A legtöbbek szerint akár gyerekkorban sem ördögtől való a gyantázás, de ilyen fiatalon mindenképp hibának tartják. Míg más arra világított rá, hogy Leah ezzel a tettével csak jobban felhívta a figyelmet kislánya apró „testi hibájára”. Ugyanakkor olyan is volt, aki azt írta: bárcsak az ő anyja is megtette volna ezt vele kiskorában, mert rengeteg csúfolódó támadást kapott szemöldöke miatt.

Leah később már azt állította, maga Bliss kérte meg rá, hogy szedje ki a két szemöldöke közötti részt, mert félt, hogy az iskolában emiatt gúnyolni és bántani fogják.

@leah_txrealtor My fellow mexicans, y’all understand! ? #fyp #momsoftiktok #badmom #mexicantiktok #andGO ♬ original sound - Leah Garcia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lakner-Ruff: Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja
A két szakember közös nyilatkozatban bírálta, hogy a kormányzati kommunikáció „Háborúpárti Menetként” emlegeti az ellenzéki demonstrációt. Úgy látják, a cél a társadalmi árkok mélyítése és a politikai feszültség fokozása.


Lakner Zoltán politológus és Ruff Bálint poltikai tanácsadó közös nyilatkozattal estek neki a kormányzati retorikának. A politikai szakemberek szerint a miniszterelnök és köre „Háborúpárti Menetnek” bélyegzi az október 23-i ellenzéki megmozdulást – áll a Lakner és Ruff közös posztjában.

„Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja” – írják. Szerintük a cél a feszültség fokozása. „Nem elég már a régi »nóta«: egyre feljebb és feljebb kell tekerni a gyűlölet lángját, még nagyobbat kell ásni az amúgy sem kicsi árkon, hogy senki se gondolja, hogy átléphet rajta, és senki se gondolhassa a másik oldalon lévőről, hogy a hazájáért aggódó, tenni akaró magyar ember.”

Szerintük a „Háborúpárti Menet” elnevezés a Rákosi-korszak propagandáját idézi. Október 23. az 1956-os forradalom 69. évfordulója, a szerzők élesen kifogásolják a megbélyegző címkézést ezen a napon is.

„Orbán, aki saját maga vezeti a Fidesz–kormány–CÖF–DPK–HK nevű konstrukciót, ami valójában egy kampány, most a fél országot azzal vádolja, hogy háborúpárti”

- olvasható a bejegyzésben.

Úgy látják, a miniszterelnök nem az egész országot akarja képviselni.

„Nem arra törekszik, hogy miniszterelnökként képviselje az egész országot, és nem is arra, hogy pártelnökként visszanyerje azok bizalmát, akik csalódtak benne, ehelyett életellenesnek nevez mindenkit, aki október 23-án és azon kívül nem vele tart, hanem azokkal demonstrál vagy egyszerűen csak azokkal rokonszenvezik, akik kritizálják Orbán politikáját” - teszik hozzá.

A két szerző példaként említi a kormányoldalhoz köthető megyei lapokban megjelent AI‑generált képet is, amelyen Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pórázon vezeti Magyar Pétert. A végén kérdésekkel zárnak. „tényleg október 23-án, tényleg „Háborúpárti Menet”, tényleg a fél országot kiírni a nemzetből? Tényleg ez a közös jövőnk?”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Utolért már bennünket Ausztria? Bevezettük végre a rubelt?
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Rövidesen turnéra indul Bödőcs Tibor. A humorista kedd délelőtti posztjából kiderül, hogy az első helyszínekre már el is kapkodták a jegyeket. Éppen ezért mindenkit megnyugtat a bejegyzésben, hogy „lesz még sok jegy, helyszín, dátum”.

„A turné másfél, két évig szokott tartani. A végén már egész nagy arénákban röpködünk. Remélem, mindenki feljut végül valamelyik gépre!” – olvasható Bödőcs posztjában, aki ezután néhány költői kérdést is feltesz a követőinek.

„Tényleg, ha már itt tartunk: történt valami lényeges az elmúlt tíz hónapban, mióta nem léptem fel? Ki a miniszterelnök a Duna menti, félkész Kánaánban? Utolért már bennünket Ausztria Bevezettük végre a rubelt? Mi a magyar ma?”

Bödőcs Tibor legutóbb a nyár elején jelentkezett új videóval. Ebben a Pride-fesztivál kezdetére bújt Horváth Jürgen bőrébe, és arról kiabált, hogyan lett újra normális:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor visszatért oda, ahol 1973-ban járt utoljára
A miniszterelnök saját maga vezette a kisbuszt, amivel megérkezett Zánkára. Itt tartják a hétvégén a Harcosok Klubja újabb edzőtáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 19.



A hétvégén rendezik a Harcosok Klubja második edzőtáborát. A helyszín ezúttal a zánkai Erzsébet-tábor, ahova Orbán Viktor saját maga kormányozta be a miniszterelnöki kisbuszt, amiről egy videót is posztolt a Facebookra.

„Jó napot! Miről maradtam le?” - kérdezi az érkezés után a kormányfő az őt fogadókat. A válaszból kiderül, hogy a harcosok nagy bevonulását már biztosan lekéste Orbán.

„Úttörőtáborban voltam itt utoljára”

- mondja két szelfi között a miniszterelnök, aki azt is elárulja, hogy ez mikor volt:

„Én jártam már itt 1973-ban” - derül ki egy újabb beszélgetésből.

„Azóta egy picit változott” - hívják fel az elmúlt évekre a miniszterelnök figyelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: