Ütnie kellett, de nem kellett volna? – Will Smith Oscar-tragédiája
Amikor Will Smith vasárnapról hétfőre virradó éjjel felgyalogolt a színpadra, akciófilmbe illően elegáns mozdulattal bevágott egyet a nála fél méterrel alacsonyabb Chris Rocknak, valóban médiatörténeti pillanatnak voltunk szemtanúi. Utána Smith visszacaplatott a helyére, arcán még mindig visszafojtott dühvel, ami két mondatban robbant utána.
Két mondatban, és innentől tudjuk, hogy nem megrendezett akció volt az egész, mert nagyon nem volt vicces, amit mondott, de leginkább az nem, ahogy mondta: Ne vedd a kib#szott szádra a feleségem nevét! És ezt felüvöltötte a színpadra még egyszer, hogy Rock komolyan vegye.
Chris Rock első reakciója Smith látványos, ívelt behúzására ennyi volt: "Wow!" Mintha még maga is elismerte volna, hogy nocsak, micsoda show-elem, sőt, hozzá is tette profin, hogy fokozza a hatást: "Will Smith kicsapta belőlem a sz@rt is." Miért is érdekel ez minket? Miért vitatkoznak kommentelők ezrei itthon és az angolszász sajtó cikkei alatt, miközben a szomszédban háború van, ez meg "csak" egy pofon? Mert ilyen még nem történt. Oké, mondhatnánk, sok minden nem történt még, ami fog, de akkor ez mégis mitől különleges?
Egyszerű: az Oscar-díjátadó minden évben a show-business - nemcsak a film világa, a show business, a szórakoztatóipar - legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye. A hetedik művészet, a film ünnepe. Elsősorban az amerikaié. Az amerikai film és Hollywood tartóoszlopai pedig az 1900-as évek eleje óta, amióta Hollywood virágzik, a sztárok.
Az Akadémia is hibázott. Smitht ki kellett volna tessékelni, mint bármelyik szülői értekezletről egy szülőt, aki behúz az őt inzultáló másiknak. Mondjuk ez roast volt, de az egy külön téma.
Kanye West annak idején azzal ingatta meg a reputációját, amikor a frissen MTV-díjat nyert, pályája első csúcsára érkező Taylor Swifttől elvette a mikrofont, és közölte, hogy ezt a díj Beyoncénak járt volna. Mára már főleg a válásáról és a mentális állapotáról olvashatunk. A deviancia és a labilitás lett a narratívája fő motívuma. Hogy a nyilvánosság erre az állapotra hogyan erősített rá, csak ő tudhatja. Tehetséges zenész, de most főleg viccek, mémek forrása. Jómagam remélem, Smith nem erre a sorsra jut.
Egy biztos: senki nem tudhatja, hogy akkor West miért érezte feljogosítva magát, hogy így megalázzon egy művészt, de egészen biztos, hogy a valóságérzékelése torzult volt, mint ahogy elnökjelöltségi ambícióiból és egyéb sokkoló megnyilvánulásaiból is a realitástól való eltávolodás süt.
Will Smith színpadi akciója is egy erős feljogosítottság-érzést hordoz. Kiállt volna Fresh Prince húsz éve és megvédte volna ugyanígy szerelmét egy Oscar-díjátadón? Nem valószínű. Will Smith egy pillanatra úgy érezte, ezt megteheti, ugyanakkor nyilvánvalóan el is "szállt", tapintható a felvételen a feszültség kirobbanása, és az, hogy komoly indulatkezelési gondjai vannak.
Drukkoltam neki, hogy lehiggadva bocsánatot kérjen, mára így is tett, elhatárolódott az erőszaktól, elismerte, hogy hibázott. És az összezavarodott, a továbbra is kirobbanó feszültséget levezető könnyekkel kísért Oscar-beszédében előző nap elhangzott a hírhedt mondata: "A szerelem őrült dolgokra késztethet minket." Vagy a szeretet. Love. Hogy ebben az esetben inkább az előzőről volt szó - az angolban egy szó van rá, ami szép -, de mi megkülönböztetjük a szerelmet és a szeretetet, aminek szintén van oka és a maga módján szintén gyönyörű - számomra egyértelmű.
Will Smith felesége egy ritka betegséggel küzd, kopaszon érkezett a gálára. Nem tudjuk, milyen démonokkal harcol a család, a betegségnek milyen lelki és mentális velejárói vannak mind Jada Pinkett Smithre, mind a családra és Smithre nézve. Nem tudjuk, mi zajlik négy fal között.
Sőt, hogy az embereit, a népét, értsen bármit is alatta, szerintem értjük. Önigazolta a tettét, mondhatnánk.
Jada Pinkett-Smith és Will Smith évtizedek óta házasok. Hírlett, hogy nyitott házasságban élnek, sőt, az is tudható volt, mert felvállalták, hogy a nő egy időre elhagyta Smith-t a fia egyik barátjáért, egy rapperért. Van egy műsor, egy videó, amiben Smith irtó kényelmetlenül érzi magát, miközben a felesége azt a fájdalmát ecseteli, milyen nehezen találta meg a boldogságot, és hogyan keresgélte. Miközben Smith, a házasság két évre való megszakadásának idején bevallása szerint 50 (!) könyvet elolvasott a házasságról, s arról, hogy mit kellene jobban csinálnia. Én egy dolgot biztosan leszűrtem a velük készült, meglepően nyílt kommunikációjú anyagokból: ez egy instabil lábakon álló kapcsolat lehet, melyben van egy férfi, aki a filmes szerepeiben is a szeretet mindenféle áldozati megnyilvánulásait meséli el évtizedek óta - az egyik legszebb alakítását A boldogság nyomában c. filmben nyújtotta -, és egy nő, akitől akár függhet is, de hogy nagyon akarja, hogy szeresse őt ez a nő, az gyanús. Mindez spekuláció.
Jada Pinkett-Smith hajatlan fejbőre nyilván nem érdemelte meg az ízléstelen poént. Azonban van egy csomó dolog, amit nem tudhatunk. Csak azt tudhatjuk, amit láttunk, de még ebben is különböző mindannyiunk percepciója.
Will Smith egyik híres sikerfilmje a Bad Boys. Abban az időben vicces, laza szerethető fenegyerekeket játszott. Most már nem vicces, nem laza, hanem halálosan komolyan vesz egy önmagára ruházott szerepet. Will Smith most tényleg rosszfiú volt. Tizenötmillió ember nézte élőben, ez azért egy állítás. Megbocsátjuk neki? Bocsánatot kért. Ilyenkor érdemes megbocsátani.
Kiskoromban volt, hogy megvertek. Aki bántalmazott, egy olyan ember volt, aki mély sebeket hordozott. Akkor haragudtam rá, most már nem tudok. Mindenki áldozat. Will Smith is sérült ember, szokás mondani, hogy sokszor a bántalmazottból lesz a bántalmazó. Egy interjúban azt mesélte, olyan apja akar lenni a gyermekeinek, ami nem adatott meg neki, ez árulkodó.
Vajon a felesége, akit nem bánthat, mert ugyan bántotta őt, Will Smitht, összetörhette a szívét, de a betegsége miatt a nő áldozatszerepet tölthet be a családban és így automatikusan védelemre szorul? Vagy a betegség miatti stigmatizáltság bántotta ennyire, hogy ütött? Csak ő tudhatja, de nekem az a tippem, hogy most még ő sem.
Én annak drukkolok, hogy Will Smith, aki egy egyértelműen elítélendő dolgot tett, nem tűnik el, nem süllyed le, nem omlik össze, hanem rálát az életére, és egy új korszakot kezd, legyen ez neki akár szakmai, akár magánéleti, akár mindkettő. Az emberi sorsok bonyolultak, nem fogalmazhatóak meg kis és nagy körmondatokban sem, olyan összefüggések hálózatát adják ki, amit egy pillantással és egy-két jól megformált véleménymondattal nem lehet megfogalmazni. Nem fekete-fehér semmi. Ami most rossz, lehet hogy később valami jót okozhat. Will Smith visszaütött. Van, aki úgy értelmezi: még nem láttunk ilyen nagy plénum előtt egy férfit, aki a verbálisan bántalmazott nejét megvédi. Egy szempont. Tényleg nem láttunk. Majd a következő reméljük, verbálisan védi meg.
Talán ez egy pozitív, előremutató folyamat vulkánszerűen kitörő kataklizmája is lehet? A kollektív tudattalanban Smith ott hordozza társaival együtt a bőrszíne miatti stigmatizáltság megalázottságát, ezt a felszínen meg a felesége betegségével kapcsolatos érzéseivel együtt terheli magára. Vajon empatizált vele, vagy nyomás alatt cselekedett? Ezt sem tudjuk.
Elfelejthető, amit tett? Nem. Nemcsak az Oscar nyomása alatt lesz ezután, hanem felül kell majd írnia a pofozkodó este emlékét is. És Will Smitht olyan fából faragták, hogy elvileg nem akarhatja, hogy csak így emlékezzenek rá. Ha eddig harcolt, most még jobban kell neki, az élet nem hagyja, hogy megpihenjen.
Amikor engem megütöttek, az fájt. De azt is tudom, hogy annak is, aki ütött. Ezt biztosan nehéz megérteni. Chris Rock is megalázva állt a színpadon, de állta az ütést. Nem volt jó a vicce, csak semmilyen. Profin kezelte. Egyvalakinek viszont még csak most kezdődött a megalázottság, a szégyen: Smithnek, aki nem bírt uralkodni az indulatain. Sokan nem bírunk. Nézzünk magunkba és vállaljuk a tetteink következményeit, ezt teheti egy felnőtt, ha hibázik, és most Smithnek is felnőttként kell vállalnia magát.
Érdekes módon egy beszélgetése legalább az Oscar-beszédét legitimálta számomra. A SAG-Awardson a Richard királyról adott interjút. És Smith, ugyanúgy, mint az Oscar-díjával a kezében, elsírta magát, és a magára ruházott szerep súlya alatt kábé ugyanazt mondta, mint az Oscaron: hogy Richard Williamsnek meg kellett védeni a családját, a lányokat. Nagy terheket cipel Smith, talán ő maga sem tudja, miért, de olykor mintha kínozná magát a döntéseivel. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! „Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!” (János 8,7), ez jutott még eszembe, és épp ezért nem is akarok foglalni, csak gondolkodásra biztatni, minden ellentmondásos, összetett helyzetben. Smith legtöbbször tragikus hősöket formál meg. Most őt is egy tragikus alaknak látom.
