HÍREK
A Rovatból

Ukrán rendőrség: csaknem az ország felét megtámadta az orosz hadsereg, sok a halott és sebesült

A fővároson kívül 14 megyét érintett a támadás, nyolc megyében és Kijevben 11 létfontosságú infrastrukturális létesítmény rongálódott meg, emiatt egyes régiókban megszakadt az áramellátás.


Az Ukrajnát ért hétfői orosz rakétatámadásoknak az eddigi adatok szerint legalább tíz halálos áldozatuk és mintegy hatvan sebesültjük lett - közölte Marjana Reva, az ukrán országos rendőrség szóvivője egy tévéműsorban.

A tisztségviselő elmondta, hogy

a fővároson, Kijeven kívül 14 megyét, azaz csaknem az ország felét támadás érte. A helyszíneken rendőrök, törvényszéki szakértők és nyomozók dolgoznak, akik "rögzítik az Oroszországi Föderáció bűncselekményeinek következményeit".

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint

Ukrajna egész területén több mint 5 és fél órán át tartott a légiriadó.

Az ukrán északi műveleti parancsnokság azt jelentette, hogy Oroszország, illetve Fehéroroszország felől csapatok nem nyomultak be Ukrajna területére az államhatáron keresztül.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz erők hétfőn nagy pontosságú rakétákat lőttek ki az ukrán városokra. Pontosítva a korábban közölt adatokat, tájékoztatott arról, hogy helyi idő szerint 11 óra 40 percig 83 rakétát lőttek ki, amelyek közül az ukrán légvédelem több mint 43-at semmisített meg a levegőben. Ezenfelül a légvédelem megsemmisített 12-ből kilenc iráni kamikaze drónt is. Ihnat értékelése szerint az ukrán légvédelem "meglehetősen figyelemre méltó munkát végzett".

A szóvivő kifejtette, hogy az orosz erők nagy pontosságú H-101-es és H-555-ös rakétákat használnak, amelyeket a Kaszpi-tenger térségéből, stratégiai bombázókról indítanak, ezenfelül Kalibr rakétákat, amelyeket a Fekete-tengerről lőnek ki, valamint Iszkander, Sz-300-as és Tornado típusú lövedékeket.

Ihnat szavai szerint az orosz gépek az oroszországi Asztrahán térségéből szállnak fel, a Kaszpi-tenger északi részére repülnek, és onnan indítják a rakétákat. Emlékeztetett arra, hogy a H-101-es rakéták 5500 kilométeres távolságot képesek megtenni. Ezért - mint mondta - nem az számít, hogy honnan indulnak, hanem az, hogy hogyan, milyen útvonalon. Hangsúlyozta, hogy az ukrán légvédelem minden tőle telhetőt megtesz, hogy az ellenséges légi célpontokat azonosítsa.

Denisz Smihal miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy a hétfői rakétatámadások következtében nyolc megyében és a fővárosban 11 létfontosságú infrastrukturális létesítmény rongálódott meg, emiatt egyes régiókban megszakadt az áramellátás. Hozzátette, hogy

az oroszok elsődleges célpontjai között múzeumok, oktatási intézmények voltak és egy játszótér. Véleménye szerint ezeknek a "háborús bűnösöknek" a fő célja az, hogy pánikot keltsenek a lakosság körében, áram és fűtés nélkül hagyják az ukránokat.

Dmitro Kuleba külügyminiszter a hétfői rakétacsapások hírére megszakította afrikai körútját, és sürgősen visszaindult Kijevbe. Ezt a tárcavezető a Twitteren jelentette be. Szerhij Skarlet oktatási miniszter pedig arra szólította fel a régiók közigazgatási vezetőit, hogy minden iskolában térjenek át távoktatásra a hét végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.


A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.

Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.

„Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán: A tiszások luxizásban is átvették a vezetést, az ország bántalmazó kapcsolatban él, az ország a Varga Judit
A volt miniszterelnök a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán a Tisza-kormányt bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



A Tisza-kormány bántalmazó kapcsolatban van Magyarországgal – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán, majd egy hasonlattal folytatta:

„Ma az ország a Varga Judit.”

A pártelnök a Tisza Párt képviselőit is támadta, azt állítva, hogy az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. A jelenleg is zajló vagyonosodási vizsgálatokat pedig „koncepciós eljárásoknak” minősítette, amelyekből szerinte a Fidesz fog győztesen kikerülni.

Orbán Viktor azt mondta, elképedve nézi a politikában és a gazdaságban napról napra terjedő káoszt. Szerinte a kormánynak nincs szüksége megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot. Úgy látja, a rossz személyi döntések árát most a családok fizetik meg.

A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt bírálta. Kármánt alkalmatlannak nevezte, Kapitányról pedig azt mondta, kezdő még gazdasági miniszterként, ami kockázatos. Orbán szerint a „tiszás szélsőségesek” mindenkit megbélyegeznek, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel. Azt mondta, láttak már ilyen politikai show-műsort, és ő az egyetlen, aki átesett parlamenti vagyonvizsgálaton.

Azoknak, akik szerinte esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak, azt üzente, nyugodjanak meg.

Arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozatokból kiderült, a tiszás képviselők gazdagok, és az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg.

Szerinte repkednek az ajándék BMW-k, a luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javát válik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Megpróbálják lenyomni a torkunkon, ami felülről jön" - a Fidesz kőbányai küldötte keményen beolvasott a pártvezetésnek és nagy tapsot kapott
Jankovich Tibor szerint a Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol nem tudnak visszajelezni, hogy mi nem működik. Szerinte elszakadtak a realitásoktól, és súlyos változások kellenének. Beszédét többször nagy taps szakította félbe.


A Fidesz kongresszusán felszólaló pártvezetők és küldöttek többsége ugyanazt visszhangozta, amit Orbán Viktor, vagyis úgy látják, nincs szükség radikális változásra a választásokon megbukott párt irányvonalában.

Jankovich Tibor, párt X. kerületi küldöttje nem így látja. Beszédét azzal kezdte, Orbán Viktor elemzésésének minden szavával egyetért, de kiegészítené néhány dologgal.

„A korrupció rátelepült a kormányzásunkra" - jelentette ki. Majd így folytatta:

„A Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol parancsokat kapunk, és nulla visszacsatolás lehetséges arra, hogy a helyi szinten általunk tapasztalt dolgokat felfelé elmondhassuk."

Ez a mondata nagy tapsot kapott a teremben. Jankovich azonban nem állt meg itt.

„Elszakadtunk a realitástól, és egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy a társadalom bizonyos tagjai hol tartanak, hogy működnek. Ha az ember elmegy a konditerembe, akkor nem hall olyan szót, ami a Fideszt dicséri, csak ellenségeset. Hogyha iskolás gyerekei vannak középiskolában, egyetemen, ott nulla Fidesz-támogatót lehet találni. És ezekkel a problémákkal nem foglalkoztunk, leráztuk magunkról, nem vettünk róla tudomást."

Jankovich szerint nagy probléma a kommunikáció leegyszerűsítése olyan szintre, ahol az értelmiséget egyszerűen elveszítették.

„Az értelmiséget irritáljuk azzal, ahogy kommunikálunk és amit mondunk" fogalmazott, ismét nagy tapsot kiváltva.

Ezután visszatért a korrupció kérdésére.

„Azt gondolom, szembe kell nézni a korrupciós vádakkal, hiszen az emberek ezt tapasztalták. Ezt nem lehet lerázni magunkról azzal, hogy nincs bírósági ítélet, vagy nincs konkrét ügy, mert van. A probléma ennél sokkal súlyosabb, hogy az emberek azt tapasztalják, hogy hátrányokat szenvednek. A társadalom döntő többsége szembesült a korrupcióval, és erre nem adunk választ, nem dobjuk ki magunk közül azokat, akik nem ide valók." Ekkor szakította meg a beszédet a harmadik taps.

A kőbányai küldött ezután arról beszélt, tévednek, ha azt gondolják, Magyar Péter esetleges rossz kormányzása miatt automatikusan visszatérhet a hatalomba a Fidesz.

„A probléma ott van, hogy azok a fiatalok, 40 év alattiak, akik nem szavaztak ránk, azok akkor sem fognak, hogyha nem változtatunk valamin."

Jankovich szerint "ahhoz, hogy a Fidesz a 40 éven aluli szavazókat visszaszerezze, nagyon súlyos változások kellenek."

„Én azt javaslom, hogy valamilyen módon demokratizáljunk, mert azt tapasztaltuk, hogy helyi szinten sikeres politikusaink vannak, akik beszélnek az emberekkel, és annak ellenére nyernek önkormányzati választást, hogy fideszesek, nem azért, mert azok. A választási kampányokban mégsem őket vesszük előre, nem őket engedjük érvényesülni. Hanem megpróbáljuk lenyomni a torkukon, ami felülről jön, és hibás, és nem tudjuk visszajelezni, hogy ez nem működik" - fejezte be beszédét a kőbányai küldött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze a Fidesz választási vereségének okait
Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán tíz pontban vázolta fel a választási vereség okait. A volt kormányfő a digitális tér elvesztését és a fiatalok elfordulását is személyes kudarcnak nevezte.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban sorolta fel a választási vereség okait, elismerve a kampány és a mozgósítás hibáit. A volt miniszterelnök szerint az üzeneteik nem működtek, az ellenfélét vonzóbbnak találták a választók, és a győzelmi remények miatt nem módosítottak időben a stratégián. Hibásan mérték fel a várható részvételt, az ellenfél mozgósítása pedig „köröket vert ránk”. A korrupciós vádakra és a „gyűlöletkampányokra” sem adtak megfelelő választ. Orbán szerint „az ellenfél legnagyobb pénzügyi sokszázmilliós támogatója egy eljárás alatt álló bűnöző, mégis bennünket vádoltak korrupcióval”.

Különösen súlyosnak nevezte a digitális térben elszenvedett kudarcot, ahol technológiában és tartalomgyártásban is hátrányba kerültek.

„A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk” – mondta, és a fiatalok körében elszenvedett „brutális arányú” vereséget személyes kudarcként értékelte.

„És értem, hogy a személyemet és a programomat is durván elutasították” – tette hozzá. A vereség okai között említette a „külföldről vezényelt algoritmusokat”, a Tisza Párt sikeres ellenkommunikációját a háborús veszélyről, valamint a gazdasági nehézségeket. Utóbbival kapcsolatban önkritikusan megjegyezte: „Be kell vallanom, hogy ezt az útvonalat nem találtam meg, ezt a stratégiát a kormányom nem tudta megalkotni”. Végül kitért arra is, hogy nem tettek teljesíthetetlen ígéreteket, ellentétben a Tisza Párttal, amely szerinte 6000 milliárd forint értékben tett vállalásokat.

A volt miniszterelnök bejelentette, hogy a párt egy „Küldetés” című nyilatkozatot fogad el, amelyben a szerénység és az alázat is megjelenik. Az új, ellenzéki szerepre való felkészülés jegyében az alapszabály módosítását is kilátásba helyezte.

„Másként kell szolgálni a hazát kormányról, és másként ellenzékből” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesznek az emberek hangjának kell lennie, és folyamatosan kormányzóképes állapotban kell maradnia.

Jelenlegi helyzetüket úgy írta le, hogy a párt „már nem kormányzópárt, és még nem ellenzéki párt”, a jelenlegi szervezeti rendszert pedig kényszerzubbonyként jellemezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk