HÍREK
A Rovatból

Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé a venezuelai elnököt drogkereskedelem és terrorizmus vádjával

A szombaton elfogott Nicolás Madurót egy 2020-ban, New Yorkban benyújtott vádirat alapján helyezik vád alá. Az amerikai külügyminiszter szerint így, hogy a venezuelai vezető már amerikai őrizetben van, nem várható több katonai akció.


Ahogy arról beszámoltunk, szombat hajnalban amerikai különleges erők hajtottak végre katonai műveletet Venezuelában.

Donald Trump elnök a Caracasra mért légi csapások után bejelentette, hogy Nicolás Madurót és feleségét, Cilia Florest elfogták és kivitték az országból. A hírt szinte azonnal megerősítette Mike Lee republikánus szenátor, aki az X közösségi oldalon azt írta, Marco Rubio külügyminiszter tájékoztatta a fejleményekről.

Lee szerint Maduro az Egyesült Államokban áll majd bíróság elé, Rubio pedig „nem számít további akcióra Venezuelában, miután Maduro amerikai őrizetben van”.

Donald Trump rövid telefonos interjúban „briliáns műveletnek” nevezte az akciót, és közép-európai idő szerint délután öt órára sajtótájékoztatót ígért.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közben megerősítette, hogy

Madurót egy 2020-ban, New Yorkban benyújtott vádirat alapján helyezik vád alá, amely többek között kábítószer-kereskedelemmel és kábítószer‑terrorizmussal vádolja.

A vádak szerint Maduro a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezettel szövetkezve a kokaint „fegyverként” használta az Egyesült Államok ellen. Az amerikai kormány legutóbb 50 millió dolláros, átszámítva körülbelül 16,4 milliárd forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az elfogásáért.

A caracasi éjszakát robbanások és alacsonyan szálló repülőgépek zaja verte fel. A venezuelai kormány „katonai agressziónak” minősítette a történteket és rendkívüli állapotot hirdetett. Delcy Rodríguez alelnök egy televíziós bejelentkezésben drámai hangon követelt bizonyítékot arról, hogy az elnök és felesége életben van. „Azonnali életjelet követelünk Maduro elnökről és az első hölgyről” – mondta.

Az akció heves politikai vitát váltott ki az Egyesült Államokban. „Ez a háború illegális” – írta Ruben Gallego arizonai demokrata szenátor az X-en, bírálva a kongresszusi felhatalmazás hiányát. A nemzetközi reakciók sem maradtak el: Oroszország és Kuba agressziónak nevezte a beavatkozást, Kolumbia pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kezdeményezte. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal ideiglenesen megtiltotta a polgári repülőgépek számára a venezuelai légtér használatát, a bogotái amerikai nagykövetség pedig arra szólította fel az országban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy maradjanak biztonságos helyen.

Via CNN


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: így érkeznek a Fidesz választási vereség utáni tisztújító kongresszusára a párt politikusai
A Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát, ahol alapszabályt módosítanak és új vezetést választanak. A változtatásokra a párt 2026-os választási veresége után kerül sor, amellyel 16 év után ellenzékbe került.


Egy korszak véget ért, ma pedig a hírek szerint átírják a párt DNS-ét: a Fidesz zárt ajtók mögött tartja 32. tisztújító kongresszusát, ahol a szervezeti térképet és a vezetést is átrajzolják, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják. A párt 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény nem sajtónyilvános, de a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben közvetítik, írta az MTI.

A napirenden alapszabály-módosítás szerepel, amely alapjaiban változtatná meg a Fidesz felépítését. A tervek szerint megszűnik a párt eddigi, választókerületi alapú rendszere, a szervezet pedig az önkormányzati struktúrához igazodik majd, települési csoportokkal és megyei választmányokkal. Ezzel párhuzamosan jelentősen bővül az országos elnökség is:

a jövőben húsz megyei, illetve fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.

A küldöttek szavaznak a pártelnöki posztról is, a várakozások szerint Orbán Viktort, aki 1993-2000 között, majd 2003 óta vezeti a pártot, egy évre újra megválasztják. Döntenek a Fidesz négy alelnökének személyéről is. Az eseményen a korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal Kövér László, az országos választmány elnöke, és beszédet mond Orbán Viktor is.

A tisztújítás közvetlen előzménye a 2010 óta kormányzó Fidesz-KDNP vereségét és a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó 2026-os országgyűlési választás. A választásokat követő első interjújában Orbán Viktor volt miniszterelnök arról beszélt, hogy a jobboldali közösségnek teljes megújulásra van szüksége, mert egy politikai korszak lezárult. Ekkor közölte azt is, hogy javasolni fogja a tisztújító kongresszus összehívását.

A Fidesz jövőjét meghatározó eseményre kora reggel óta sorra érkeznek a résztvevők:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz-kongresszus okafogyottá vált, kiderült, hogy a migrációról is belehazudtak az emberek szemébe
A miniszterelnök egy rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett belső kormányzati dokumentumokat, amelyek szerint az Orbán-kormány részletesen megtervezte egy 500 fős vitnyédi befogadóállomás létrehozását.


Titkos kormányzati jegyzőkönyvek szerint 2024 nyarán a kabinet lépésről lépésre készítette elő egy 500 fős vitnyédi migránstábor felállítását – Magyar Péter miniszterelnök szombaton tételesen bemutatta az iratokat, „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról” beszélt, és a Fidesz aznapi kongresszusát „okafogyottnak” nevezte.

A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett egy részletes idővonalat, amely belső kormányzati dokumentumokon alapul. Eszerint a folyamat 2024. július 17-én indult egy feljegyzéssel, amely a tranzitzónák megnyitásáról és a migrációs paktum végrehajtásáról szólt.

A vitnyédi menekülttábor terve konkrétan a 2024. augusztus 21-i kormányülésen került napirendre, ahol fel is hatalmazták Pintér Sándor belügyminisztert, hogy intézkedjen az ingatlan előkészítéséről – írta a Telex.

A dokumentumok alapján a tervezett létesítmény 500 fő befogadására lett volna alkalmas, a beruházás becsült költsége meghaladta volna a 2,3 milliárd, éves működési kiadása pedig a 2,9 milliárd forintot.

A bemutatott iratok szerint augusztus 30-án a Belügyminisztériumban már arról egyeztettek, miként lehet három hónapon belül alkalmassá tenni a területet a menekültek elhelyezésére. A megbeszélésen konténerek, mobil illemhelyek, rendőri biztosítás és egészségügyi egységek kialakítása is szóba került.

Szeptember 11-én Pintér Sándor már részletes tájékoztatást adott a kormányülésen a Vitnyéd–Csermajorra tervezett befogadóállomásról és annak költségeiről. A hivatalos feljegyzésben az is szerepelt, hogy a választás évére ki kell élezni a migrációs konfliktust. Magyar Péter bejelentette, a dokumentáció jelentős részét feltöltik a kormány hivatalos honlapjára.

A miniszterelnök az iratok ismertetése után a Fidesz mai tisztújító kongresszusára utalva úgy fogalmazott: „Szerintem a Fidesz mai tisztújító kongresszusa így okafogyottá vált.” Hozzátette, szerinte nemcsak Orbán Viktor, hanem Tuzson Bence és Rétvári Bence is hazudott az embereknek.

Ezután a győr-moson-soproni Fidesz-szavazóknak címezve tette fel a kérdést: „Ilyen emberekkel lehet megújulás? Nem érzik magukat átverve?”

A kormányfő jelezte, az ügy hétfőn az Országházban folytatódik, ahol a migrációs paktum végrehajtásáról közölhet további részleteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.


A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.

Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.

„Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt lehet élőben nézni a Fidesz kongresszusát, ahol Orbán Viktor és a párt jövőjéről is döntenek
A Budapest Kongresszusi Központban tartott eseményen alapszabály-módosításról és a párt vezetéséről is döntenek. A tervek szerint átalakulna a Fidesz szervezeti felépítése, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják.


Zárt ajtók mögött tartja 32. tisztújító kongresszusát a Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény délelőtt tíz órakor kezdődik, a sajtó nem lehet jelen, de a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben közvetítik.

A napirenden alapszabály-módosítás szerepel, ez alapjaiban írná át a Fidesz felépítését. A tervek szerint megszűnik a párt eddigi, választókerületi alapú rendszere, és a szervezet az önkormányzati struktúrához igazodik.

Ez települési csoportokat és megyei választmányokat jelentene. Bővülne az országos elnökség is. A testület a jövőben húsz megyei, illetve fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből állna.

A küldöttek a pártelnöki posztról is szavaznak. A várakozások szerint Orbán Viktort egy évre újra megválasztják. Orbán Viktor 1993 és 2000 között, majd 2003 óta vezeti a pártot.

A kongresszuson a Fidesz négy alelnökéről is döntenek. A korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal Kövér László, az országos választmány elnöke, és beszédet mond Orbán Viktor is.

Az eseményt itt lehet élőben nézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk