Egy bedobott műanyag csomagolás miatt pusztult el egy tigriskölyök egy romániai állatkertben – két hétig titkolták, miért tűnt el
Két hétig titkolták a craiovai állatkertben, hogy elpusztult az egyik fehér tigriskölyök, miután lenyelt egy, a látogatók által bedobott műanyag csomagolást.
Az állatkertet üzemeltető cég, az ECO Urbis ezután közleményben ismerte el a történteket, a felelősséget pedig a látogatókra hárította.
A két fehér bengáli tigriskölyök májusban érkezett a romániai város állatkertjébe. A hivatalos közlés szerint
„Egy játék volt. Kis kerekek is voltak rajta...és ebből lettek a következmények” – mondta Doru Safta állatorvos a Știrile ProTV-nek.
A haláleset tényét és az üzemeltető magyarázatát először a ȘtiriCraiova helyi portál tárta fel, miután a közösségi médiában már napok óta találgatták, miért csak egy tigrist látni a kifutóban. „Tudja valaki, mi történt a második fehér tigrissel? Eltűnt... azt hallottam, meghalt” – idézett a helyi sajtó egy látogatói bejegyzést.
Az eset nem előzmény nélküli: idén tavasszal egy őz pusztult el ugyanitt, miután a kifutójába dobott műanyagot evett meg. Az állatrendőrség most is vizsgálatot indított; a román törvények szerint az állat jogellenes elpusztításáért a felelős akár egy év börtönbüntetést vagy pénzbírságot kaphat. A városvezetés azonnali intézkedéseket ígért. „Biztonsági üvegfalat szerelünk fel, hogy semmilyen tárgy ne juthasson az állatokhoz” – közölte Marina Andronache, a Craiovai Polgármesteri Hivatal szóvivője a Știrile ProTV-vel.
Via News.ro