„Technikailag nem is létezik a kislányom” - nem anyakönyvezték a koronavírus idején született babákat, idegesek a brit szülők
Egy másik édesanya, Agi akkor szembesült a problémával, amikor Lengyelországba szerett volna utazni kéthetes kisfiával, hogy az ott élő rokonok is találkozhassanak a babával.
Már majdnem lefoglalta a repülőjegyeket, amikor rájött, hogy a kicsinek nincs útlevele és nem is lehet, hiszen nincs anyakönyvezve. Mivel azonban August csak nemrég született, rengeteg gyerek lesz előtte a sorban, így kérdéses, mikor kaphatja meg a szükséges papírokat.
Az anya szerint az a legfrusztrálóbb ebben, hogy semmilyen tájékoztatást nem kap arról, hogy mennyit kell még várniuk, heteket vagy akár hónapokat. Azt is érdekesnek tartja, hogy az emberek már egyre több helyre mehetnek a korlátozások feloldásának köszönhetően, de az újszülött babákat még mindig nem lehet regisztrálni.
Az Önkormányzatok Szövetsége utasította az önkormányzatokat arra, hogy engedélyezzék az anyakönyvezést telefonon keresztül is, hogy gyorsabban haladjon a folyamat. Most ugyanis az elmúlt hónapokban született gyerekeket egyszerre kell majd beregisztrálniuk.