A Rovatból

Szülei meggyilkolásáról mesélt a 13 éves lány, aki három hónap után szökött meg a fogságból

A 21 éves emberrablója előbb megölte a lány szüleit, utána vitte magával a tinédzsert.


Három hónappal az elrablása után került elő az a 13 éves lány, akinek szülei meggyilkolásával egy időben veszett nyoma még tavaly októberben. Az amerikai Jayme Clossnak január 10-én sikerült megszökni fogvatartójától: az alultáplált, koszos, rendezetlen ruhájú tinédzser egy kutyáját sétáltató nőtől kért segítséget. A rendőrséget értesítették, nem sokkal később pedig már tudni vélték, hogy egy 21 éves férfi, Jake Thomas Patterson rabolta el a lányt. A férfit Jayme előkerülése után 30 percen belül elfogták. Nem állt ellen, tudta, miért kapták el és be is ismerte tettét. "Én tettem" - mondta. Később részletes beismerő vallomást tett.

Jayme azóta megdöbbentő részletességgel mesélte el, mit élt át azon az estén, amikor elrabolták, és azalatt a 88 nap alatt, amit otthonától 100 km-re, egy erdős, alig lakott vidéken található kis házban töltött Pattersonnál.

A gyilkosság estéjén arra ébredtek, hogy ugat a kutyájuk. Édesapjával megnézték, mi lehet az oka, az ajtó előtt egy fegyveres alakot láttak. Édesanyja és ő a fürdőszobában bújtak el, ott hallották a lövést, ami az apával végzett. Ekkor az édesanyja próbálta hívni a 911-et, azonban addigra már rájuk törte a támadó az ajtót.

A nőt felszólította, hogy ragassza be a lány száját, majd a 13 éves Jayme szeme láttára fejbe lőtte az édesanyát. Ezután a kocsija csomagtartójában vitte magával a tinédzsert.

A segélyhívóhoz befutott telefonba senki nem szólt bele, viszont dulakodás hangjait hallották, így az eset után körülbelül 4 perccel már kint is volt a rendőrség. Megtalálták a halott házaspárt, Jayme azonban ekkor már Patterson autójában volt.

Jaymet Patterson a saját otthonába vitte, a fiatal lány a napok nagy részét az ágy alatt rejtőzködve volt kénytelen tölteni: körbebarikádozta őt Patterson szennyeskosarakkal, zsákokkal, amikre súlyzót rakott. Volt, hogy 12 órán keresztül feküdt az ágy alatt úgy, hogy enni és inni sem kapott, és még vécére sem mehetett ki.

A lány elmondása szerint a három hónap alatt néha vendégek is érkeztek Pattersonhoz, ilyenkor szintén az ágy alá kellett bújnia, és megfenyegette őt a férfi, hogy rossz dolgok fognak történni, ha bárki megtudja, hogy itt van. Ha bárki más volt rajtuk kívül a házban, a férfi hangos zenét indított el.

Jayme kétszer próbált sikertelenül kimászni az ágy alól korábban, múlt csütörtökön viszont újra megpróbálta, amikor Patterson 5-6 órára távol maradt otthonról. Sikerült neki és meg is tudott szökni a házból. Így menekült meg.

A vád szerint Patterson már korábban kinézte magának a 13 éves tinilányt, akkor eldöntötte, hogy el fogja rabolni, amikor először meglátta őt felszállni az iskolabuszra. A férfi akkor új munkahelyére, egy közeli sajtgyárba tartott éppen autójával. A gyilkosság és emberrablás estéje előtt már kétszer megpróbálta elkövetni a szörnyű tettet, de mindkét alkalommal túl sok autó volt a környéken, így feladta tervét. Az indíték egyelőre nem ismert.

Jayme jelenleg a rokonainál van, az elmondásuk szerint a körülményekhez képest jó állapotban.

Forrás: Washington Post, Daily Mail, 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: