Sokk a börtönökben! Műanyag evőeszközökkel törték át a falat a rabok Nagy-Britanniában
Egy friss jelentés szerint tízből kilenc angol és walesi börtön gyakorlatilag alkalmatlan a rabok fogva tartására, és az intézmények bezárására lenne szükség. Súlyos problémák vannak több helyen is.
A The Guardian szerint olyan rossz állapotban vannak az angol és walesi börtönök, hogy volt, ahol műanyag evőeszközökkel sikerült átvájni a cellák falát. Ez derült ki egy független vizsgálati jelentésből.
A dokumentumot azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a börtönfelügyelet tavaly szeptemberben bejelentette: tízből kilenc angol és walesi börtön gyakorlatilag alkalmatlan a rabok fogva tartására, és az intézmények bezárására lenne szükség.
A lap a Winchester börtönt emeli ki, ahol többször is előfordult, hogy a rabok megrongálták a cellafalakat, és műanyag evőeszközökkel próbáltak lyukat vájni rajtuk. Egyszer még sikerrel is jártak, és átvájták a falat a börtönfolyosóra.
A jelentés szerint ez a börtön annyira rossz állapotban van, hogy a falak és plafonok elkezdtek szétesni és összeomlani, ráadásul vízszivárgások és beázások is súlyosbítják a helyzetet.
A cikkből kiderült az is, hogy főként az 1800-as évek végén épült börtönök vannak komoly bajban, de az elmúlt évtizedekben épült intézményekben is „súlyos aggályok” merültek fel. Van olyan hely, ahol a betonpadló kezd szétmállani, máshol pedig egy „máig kijavítatlan jelentős tervezési hiba” miatt nem megfelelő a szellőzés, és egyes cellák annyira veszélyesek, hogy senkit sem lehet bennük elhelyezni.
A The Guardian szerint olyan rossz állapotban vannak az angol és walesi börtönök, hogy volt, ahol műanyag evőeszközökkel sikerült átvájni a cellák falát. Ez derült ki egy független vizsgálati jelentésből.
A dokumentumot azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a börtönfelügyelet tavaly szeptemberben bejelentette: tízből kilenc angol és walesi börtön gyakorlatilag alkalmatlan a rabok fogva tartására, és az intézmények bezárására lenne szükség.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.
Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.
Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját
- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.
Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.
Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.
Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.
Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját
- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.
Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Barany vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.
A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.
A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.
Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Barany vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előbb feleségével, majd önmagával is végzett egy férfi pár nappal a szabadlábra helyezése után
A 44 éves Nicholas Kittelson az amerikai International Fallsban lőtte agyon feleségét, miután a távoltartási végzés megszegése miatt tartóztatták le. A tragédia rávilágít a családon belüli erőszak eseteiben alkalmazott kockázatértékelési rendszerek hibáira.
Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.
A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.
Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.
A nővérként dolgozó háromgyerekes anya a tragédia előtt egy hónappal kért távoltartási végzést bántalmazó férje ellen
– írta a People. A kérvényében a nő így fogalmazott: „Nicholas többször életveszélyesen megfenyegetett. Képtelen elfogadni, hogy vége a házasságunknak, féltem az életem.”
A férfi a végzést ezt követően többször is megszegte: a bírósági iratok szerint megpróbált betörni a közös otthonukba, a börtönből hívogatta a nőt, egy alkalommal pedig az autójával is nekiment Ashley járművének. Letartóztatása után egy bíró március 2-án, egy kockázatfelmérés után, óvadék letétele nélkül szabadlábra helyezte. A megyei ügyész az eljárásban használt értékelőeszközt később „nem tökéletesnek” nevezte.
Ashley Kittelson családja adománygyűjtést szervezett a három, anya nélkül maradt gyermek támogatására.
Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.
A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.
Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a rendőrség: itt tart a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében
A 34 éves Dudás Miklós holttestére január 5-én találtak rá budapesti, XVIII. kerületi lakásában. A boncolás után halált okozó testi sértés gyanúja miatt indult eljárás, a szakvéleményre még várni kell.
Zárt ajtók, vérnyomok és egy rejtélyes sérülés – több mint két hónapja keresik a nyomozók a választ arra, mi történt pontosan Dudás Miklós világbajnok kajakozóval, akinek a holttestét január 5-én találták meg budapesti, XVIII. kerületi otthonában. A rendőrség először közigazgatási eljárást indított, ám a boncolás során olyan sérüléseket tártak fel, amelyek miatt az ügy halált okozó testi sértés gyanújával bűnügyi nyomozásba fordult.
A nyomozás egyik központi rejtélye, hogy a sportolót zárt ajtók mögött találták meg.
Felmerült, hogy a feltételezett elkövető kulccsal távozott, vagy talán maga Dudás Miklós zárta magára az ajtót, miután hazaért. A biztonsági kamerák felvételei eddig nem hoztak áttörést a nyomozásban. Az Origo a nyomozás állásáról kérdezte a rendőrséget, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig egy jogszabályi idézettel válaszolt.
„Tájékoztatjuk, hogy
a nyomozás szakértők bevonásával továbbra is folyamatban van, a rendőrségi szakértők jelenleg is dolgoznak az ügy felderítésén.
A szakvéleményre vonatkozó kérdésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 189. § (6) bekezdése értelmében – A szakvélemény – ide nem értve a magánszakértői véleményt – előterjesztésének határideje a két hónapot nem haladhatja meg. Ez a határidő a szakértőnek a határidő lejárta előtt előterjesztett kérelmére egy alkalommal, legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyomozás folytatásához elengedhetetlen szakértői véleményre legfeljebb három hónap áll rendelkezésre.
A lap megtudta, az elmúlt két hónapban a rendőrség még nem jutott végső következtetésre, vagyis továbbra sem lehet minden kétséget kizáróan tudni, hogy mi történt a néhai olimpikonnal. A bizonytalanságot különösen nehezen viseli Dudás Miklós menyasszonya, Szigligeti Ivett. A sportolót két gyermeke is gyászolja.