FELFEDEZŐ
A Rovatból

Sikerült a lehetetlen: visszavarrták a helyére egy lefejezett kisfiú fejét

A 12 éves palesztin kisfiút biciklizés közben gázolta el egy autó. A gyerek belső lefejezésen esett át, ami a legtöbb esetben gyógyíthatatlan. Az izraeli orvosok szabályosan csodát tettek.


Korábban lehetetlennek hitt műtétet hajtottak végre Izraelben: sikeresen visszavarrták a helyére egy autóbalesetben lefejezett kisfiú fejét, írja a Daily Mail. A 12 éves Suleiman Hassan akkor szenvedett belső lefejezést, amikor biciklizés közben egy autó elütötte.

A ritkaságszámba menő sérülés a gerincsérülések mindössze 1 százalékát teszi ki. Ilyenkor a koponya teljesen leválik a gerincről, a nyakban lévő ínszalagok elszakadnak, a fej tulajdonképpen teljesen körbefordítható, ám a bőr a sértetlensége miatt kívülről mindez szinte észrevehetetlen. A belső lefejezés többnyire gyerekeknél következik be, és a sérültek 70 százalékánál azonnali halált okoz, vagy a kórházba szállítást után halnak meg.

A Ciszjordániában élő kisfiút a baleset után repülőgéppel azonnal Jeruzsálembe szállították. A sürgősségi osztály orvosai megállapították, hogy a baleset következtében a feje „majdnem teljesen levált a nyakáról”. A gyereket haladéktalanul a műtőbe vitték, ahol több órán keresztül dolgoztak rajta az orvosok.

A műtét során a koponyát és a gerincoszlopot csavarok, rudak és lemezek segítségével rögzítették, de szükség volt csontátültetésre is. A kórház és a kisfiú szerencséje az volt, hogy az egyik orvos nem sokkal korábban egy torontói ösztöndíj keretében felnőtteken végezhette el a műtétet. A csapat tagjai szerint minden tudásukra és a kórházban fellelhető legújabb technológiákra együttesen szükség volt a sikerhez.

A kisfiún június elején hajtották végre a műtétet, de egy hónapot vártak a bejelentéssel. Suleimannak szerencsére nincsenek neurológiai hiányosságai, érzékszervi vagy motoros működési zavarai, és segítség nélkül tud járni. Az izraeli orvosok folyamatosan figyelemmel kísérik a lefejezett kisfiú csodaszámba menő felépülését.

A gyerekről és az orvosokról készült fotót a kórház posztolta:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mit gondoltok a portálunkról? Most elmondhatjátok a véleményeteket!
Sőt, kérjük, hogy tegyétek meg. Csak néhány percet vesz igénybe a kérdőívünk kitöltése, ami a munkánkhoz nagy segítséget jelent.


Változunk, alakulunk, fejlődünk – szeretnénk mindezt úgy tenni, hogy figyelembe vesszük a ti véleményeteket is. A szeretlekmagyarorszag.hu tartalmait ugyanis Nektek, az olvasóinknak készítjük, és mindenképpen az lenne a célunk, hogy a jövőben még inkább kiszolgálhassuk az igényeiteket.

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondoltok a portálról, a tartalmakról:

mi az, amivel elégedettek vagytok, mi az, amit hiányoltok, és mit látnátok szívesen nálunk?

Most osztályozhatjátok, milyen típusú cikkekre kattintotok szívesen, elmondhatjátok, zavarónak találjátok-e a reklámokat, és tippet adhattok nekünk, milyen témákból látnátok szívesen többet a portálon.

Ha megválaszoljátok a kérdéseket, a munkánkat támogathatjátok, és egyben ti is beleszólhattok abba, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Fontos számunkra, hogy a portálon megjelenő cikkek és videók a ti érdeklődésetekhez igazodjanak, számít a véleményetek!

A kérdőív kitöltése csak 6 percet vesz igénybe, de nekünk hatalmas segítséget jelent.

Köszönjük, ha szántok időt a válaszadásra, ígérjük, hogy odafigyelünk a véleményetekre.

Itt találjátok a kérdőívet:

Create your own user feedback survey


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
„Életem legijesztőbb pillanata” – levideózta Nagylábat egy oklahomai túrázó, pár százan azért vitatják
Vannak, akik hisznek a létezésben, akadnak viszont, akik kamunak tartják a videón látható lényt. Egy biztos: újabb videó került napvilágra, amiből aligha tudjuk megfejteni a Nagyláb-rejtélyt.


Egy oklahomai túrázó, E_ManAlfaro osztotta meg a TikTokon azt a felvételt, amelyen állítása szerint Nagylábat kapta lencsevégre – írja a New York Post. A videó már majdnem 6 millió megtekintést ért el, és igen heves vita alakult ki a kommentszekcióban. A tízmásodperces klipben egy bozontos, lény látható, aki épp virágokat szaglászik egy fa mellett. A videós elmondása szerint „élete legijesztőbb pillanata” volt, amikor meglátta az entitást.

A videó azonban nem győzött meg mindenkit. A TikTok-kommentelők közül sokan kételkednek a felvétel hitelességében. Néhányan megjegyezték, hogy a lény kísértetiesen hasonlít a Jack Link’s marhahús szárított reklámjában látható jelmezre.

„Jó látni egy igazi Nagylábúról készült valódi felvételt”

– írta gúnyosan egy kommentelő. Mások konkrétan rámutattak, hogy a lény megegyezik az „Adult Sasquatch Costume” nevű, kereskedelmi forgalomban is kapható jelmezzel.

„Hol lehet ilyen jelmezt venni?”

– viccelődött egy másik felhasználó.

@e_man580 Scariest moment of my life and I really think I caught a fucking Bigfoot on camera in parallel forest. I wakes just doing some sight seeing and enjoying the day and saw something in the distance. Im still shaking as I type this. #bigfoot #sighting #oklahoma #parallelforest #fyp #scared ♬ original sound - E_ManAlfaro

A videós azonban kitart az állítása mellett, hogy nem egy jelmezről van szó.

„Nem hiszem, hogy ez jelmez” – válaszolta egy kommentre, és hozzátette, hogy a „valódi” Nagylábú mindig homályos a fotókon, ezért érezte szükségét, hogy maga készítsen egy felvételt, bár közben „rettenetesen megijedt”.

Ez az új videó egy újabb fejezetet nyit a Nagylábú-mítosz történetében, ugyanis az évtizedek óta tartó vadászat a lény után rengeteg homályos felvételt produkált már. Augusztusban például egy 20 éves természetfilm hátterében véltek felfedezni egy vágtázó Nagylábút, ami szintén felkavarta az összeesküvés-elméleteket kedvelők körét.

Bár a videón látható lény sokak szerint inkább hasonlít egy „Harry és a Henderson család” jelmezre egy Halloween-áruházból, mint egy valódi kriptozoológiai lényre, mégis izgalmat keltett. A Nagylábú-kutatás világa továbbra is tele van rejtélyekkel, meg nem erősített felvételekkel és rengeteg szkepticizmussal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Újra itt a sarki fény: ezeken a területeken lesz látható hazánk felett
Ma éjszaka a felhők miatt szinte semmi esély arra, hogy lássuk, de holnap este már tiszta lesz az ég.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



Ritka jelenségnek lehetünk tanúi a következő napokban: ismét sarki fény tűnhet fel Magyarország egén, írja az Időkép.

A Nap aktivitása továbbra is erős, a ma délután bekövetkezett napkitörés értéke az X9.05-ös skálán az elmúlt hét év legnagyobb ilyen eseményének számít, a SpaceWeatherLive szerint. A várakozások szerint ez a napkitörés, valamint az azt megelőző X7.1-es értékű kitörés miatt a Kp-index péntek hajnalban és este akár 7-es értéket is elérheti, ami sarki fényt hozhat az ország területére.

A sarki fény leginkább a csütörtökről péntekre és a péntekről szombatra virradó éjszaka lesz látható, ha az időjárás is kedvezően alakul. Bár csütörtök este várhatóan mindenhol zárt lesz a felhőtakaró,

péntek este és éjszaka már esély van arra, hogy a Dunántúlon, valamint a középső és déli tájakon időnként felszakadozzon a felhőzet, így megpillanthatjuk a fényjelenséget.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Egy 2 és félmilliárd forintot érő Picasso-kép volt a pincéjében, 60 évig nem is tudott róla
A festményt 1962-ben vásárolta egy lomtalanításon Capri szigetén Luigi Lo Rosso, aki nem is sejtette, mekkora műkincsre tett szert. Felesége nem szerette, ezért kellett száműzni a falról.


Meglepő és egyben csodás történetről számolt be a The Guardian: egy Caprin élő férfi, aki lomtalanításokon szerzett tárgyakkal üzletel, még 1962-ben vásárolt egy festményt, amiről most kiderült, hogy Pablo Picasso egyik értékes munkája.

Luigi Lo Rosso a képet még

1962-ben szerezte meg, feltekerve vitte haza, majd egy olcsó keretbe helyezte, és évtizedekig a nappali falán volt.

A felesége azonban ki nem állhatta, így egy idő után a pince mélyére száműzték, ahol bármikor a szemétben végezhette volna.

A festmény valódi értékét végül a férfi fia, Andrea ismerte fel. Még gyerekként egy nagynénjétől kapott művészettörténeti lexikonban látta meg Picasso szignóját, ami feltűnően hasonlított a kép sarkában lévő aláíráshoz. El is mondta az apjának, aki azonban nem hitt neki.

„Nem tudta, ki volt Picasso. Nem volt igazán művelt férfi”

– mondta el a most már hatvanéves férfi a lapnak.

Az elmúlt években a képet több szakértőnek is megmutatták, köztük a világ egyik legismertebb, eltűnt művekre specializálódott szakemberének, Maurizio Seracininek. Az ő közbenjárásával végzett vizsgálatok végül megerősítették: az aláírás eredeti. A festmény így akár 6 millió eurót, vagyis 2,4 milliárd forintot is érhet.

A képen jó eséllyel Dora Maar, a francia fotós és festőművész látható, aki gyakran járt Capri szigetén. Picasso pályája során több mint 14 ezer képet készített, és Dora nemcsak múzsája, hanem szeretője is volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: