FELFEDEZŐ

Sikeres karriert épített a férfi, aki azért kapja a fizetését, hogy ne csináljon semmit

Bárki megrendelheti a szolgáltatást, aki úgy érzi, hogy együtt szeretne semmittenni.

Link másolása

Shoji Morimoto, 37 éves japán férfi sikeres karriert épített arra, hogy nem csinál semmit - írja az iheartintelligence.

A szolgáltatását igénybe veheti bárki, aki hajlandó fizetni azért, hogy együtt ne csináljanak semmit. Az ötlet népszerűvé és gazdaggá tette a férfit, akiről már tévésorozatot is forgattak.

Az elmúlt két évben Morimoto szolgáltatását sokan igénybe vették. Jelenleg 270 ezer követője van a Twitteren, de saját könyvei és mangái is vannak.

Morimoto olyan szolgáltatást kínál, amely megköveteli tőle, hogy találkozzon különböző emberekkel, és hallgassa meg a történeteiket, vagy csak csendben üljön mellettük. Alapvetően nem csinál semmit, de ezekért az emberekért sokat tesz azzal, hogy egyszerűen velük van.

Ügyfelei számára világossá teszi, hogy semmit se hajlandó csinálni azon kívül, hogy esznek, isznak vagy csavarognak. Pofonegyszerű és zseniális.

Mielőtt semmittevő karriert futott be, Morimoto mérnöknek tanult. Kiváló hallgató volt, később diplomát is szerzett a rangos Oszakai Egyetemen. Először könyvszerkesztőként kezdett dolgozni, de rájött, hogy nem ez a számára megfelelő munka. Így 2017-ben, a cégnél töltött három év után felmondott, és elkezdte saját vállalkozását.

Shoji Morimoto 2018 elején jegyeztette be a cégét. "Emberek, akik nem bérelnek" néven.

Munkaköri leírásában olvasható, hogy bárki kibérelheti, akinek társra van szüksége különféle feladatokhoz, beleértve a cseresznyevirág megtekintését, a szél hangjának hallgatását, vagy éppen csak egy másik ember fizikai jelenlétét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: