A Rovatból

Sértőnek találják Michael Jackson örökösei a popkirályról készült legújabb dokumentumfilmet

Nem nyerte el a Jackson-família tetszését az a dokumentumfilm, amely a 10 éve elhunyt szupersztár által állítólag elkövetett szexuális zaklatásokat tárgyalja.


A család képviselői Dan Reed Elhagyva Sohaországot (Leaving Neverland) című filmjét „sértőnek és patetikusnak” nevezték, amely „idejét múlt és hiteltelen állítások felmelegítésével ismét kísérletet tesz Michael Jackson kizsákmányolására és aprópénzre váltására”.

A film két, 7 és 10 év közötti gyerek „manipulálásáról és velük való visszaéléséről szól. A rendező, aki korábban elnyerte a brit filmakadémia rangos Bafta-díját A pedofilvadász, valamint a 2008-as terrortámadásról szóló Terror Mumbaiban című filmjeivel, ezúttal a hírnév hatalmát elemzi, amely lehetővé teszi egy imádott figurának, hogy behatoljon a bővöletében élő gyermekek és szüleik életébe – írta a Guardian .

A négyórás film világpremierje január 25-én lesz az amerikai Utah állambeli Park City-ben, a Robert Redford alapította Sundance fesztiválon. A tervek szerint tavasszal bemutatja a brit Channel 4 csatorna is.

Michael Jacksont annak idején többször is megvádolták gyermekek molesztálásával. 1993-ban a 13 éves Jordan Chandler ügyében fogták perbe, végül peren kívül megállapodtak egy 23 millió dolláros kártérítésben. 2005-ben újra vádat emeltek ellene egy másik 13 éve fiú, Gavin Arvizo zaklatásáért, de ezt az ügyet végül a bíróság nem találta bizonyítottnak. Jacko halála után, 2013-ban és 2014-ben is előjött két újabb ügy, amelyek állítólag még a 90-es évek elejére nyúltak vissza, de ezeket a bíróság elutasította, elévülés címén.

Sohaország, azaz Neverland Michael Jackson kaliforniai birtoka volt, ahol a pop-sztár valóságos mesebirodalmat és vidámparkot épített fel. A név maga is meséből, a Peter Pan-történetből eredt, és sokan azonosították is Jackót a fiúval, aki soha nem vált felnőtté. Az énekes rendszeresen vendégül látott itt gyerekeket a világ minden tájáról. A 2003-as per idején a rendőrség több alkalommal is házkutatást tartott a birtokon, és Michael innentől kezdve nem tekintette otthonának, mert úgy érezte, a rendőrök legbelsőbb szféráját sértették meg ezzel. 2006-ban költözött el végleg innen, és egyes hozzá közelállók szerint ez a „gyökértelenné válása” is siettette korai halálát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szulák Andrea: A házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni
Az énekesnő Ábel Anita műsorában beszélt őszintén a szakításáról és arról, miért omlott össze kapcsolata Gyarmati Gáborral. Úgy fogalmazott, a celebség folyamatos konfliktust okozott közöttük.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Szulák Andrea eddig ritkán beszélt a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt a válásáról, és volt párjára, Gyarmati Gáborra is tett egyértelmű megjegyzést. Az énekesnő elárulta, hogy nem jellemző rá a családi ügyek nyilvános kiteregetése, korábbi kapcsolatairól és házasságáról sem osztott meg sokat. Ábel Anita műsorában most mégis feltárta, mi vezetett a szakításhoz, vette észre a story.hu.

„Szerintem eleve a házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni. Nehezen viselte a volt férjem, hogy megismert egy nagyon helyes kis énekesnőt, egyszer csak aztán lett belőlem egy országosan ismert nő”

– fogalmazott Szulák Andrea a műsorban. „Évekig éltem bizonytalanságban, hogy ki vagyok én, mit szeretnek bennem, ha szeretnek. Aztán a meghittség vonzott, vagy a hétköznapi életre való vágy, hogy legyen egy otthonom, egy párom, esetleg egy gyerekem.”

A közös otthon és a család egy ideig meg is valósult, hiszen Gyarmati Gáborral együtt nevelték közös kislányukat, Rozinát. Az idill azonban nem tartott sokáig, a kapcsolat véget ért.

„Én azt hittem, hogy ez tud működni. De nem tudott működni. Mert abban a kapcsolatban is a celebség volt a fő szempont. És én annak nem akartam megfelelni. Nem akartam Insta-celeb lenni, meg Facebook-hír. Muszájból ott voltam én is, de többet ártott, mint használt.

Aztán kiderült, hogy az exem jobban szeret a címlapokon lenni, mint én. Ez egy folyamatos konfliktusforrássá vált. Én a mai napig küzdök ezzel”

– mondta az énekesnő. Bár nem említette név szerint, egyértelmű volt, hogy Gyarmati Gáborról beszél.

Szulák Andrea hozzátette, ma már könnyebben tudja óvni a magánéletét, mióta nem szerepel a televízióban. Annyit elárult, hogy ismét párkapcsolatban él, de semmit sem tudni a párjáról. Színházi körökből csak annyi szivárgott ki, hogy egy civil férfiról van szó, aki szereti a művészeteket, sármos, vagány, és a nyilvánosság egyáltalán nem érdekli.


Link másolása
KÖVESS MINKET: