FELFEDEZŐ
A Rovatból

Rabszolgatartással vádolta meg az ukrán menekült a neki szállást és munkát adó brit nőt

Az ukrán nő azt állította, hogy szinte semmi fizetésért kellett vigyáznia az anya gyerekeire, és azt is elvárta tőle, hogy rendben tartsa a házat. Pedig valójában ő okozott fejfájást a munkaadójának.


Feljelentette a rendőrségen a munkaadóját egy ukrán menekült, miután a brit nő arra kérte, hogy segítsen neki a mosogatásban - számolt be róla a Daily Mail.

Az angliai Uckfieldben élő Hannah Debenham és férje bentlakásos bébiszittert kerestek az interneten, ekkor bukkantak rá a 30-as éveiben járó ukrán nőre, aki angoltanárként is hivatkozott magára. Meg is egyeztek vele abban, hogy ő és 10 éves kislánya náluk lakhat, ha cserébe a nő heti 2-3 napon vigyáz a házaspár gyerekeire, amiért 200 fontot is fizetnek neki. Mivel az ukrán dadus és lánya háborús menekültek, Debenhamék egy, a menekültek befogadását támogató brit kormányzati program keretein belül intézték el a dolgot.

Az anya segített az ukrán nőnek bankszámlát nyitni, beszerezni a mindennapokhoz szükséges dolgokat és iskolát keresni a kislányának. Az első néhány hétben nem is volt semmi probléma, de aztán Debenham észrevette, hogy a dadus és lánya nem pakolnak és mosogatnak el maguk után. Ráadásul a nő akárhányszor ivott, mindig új poharat fogott. Ezért a háziasszony megkérte, hogy ő is vegye ki a részét a mosogatásból, meg is mutatta neki, hogy működik a mosogatógép. A bébiszitternek már ez sem tetszett, de akkor akadt ki igazán, amikor Debenham nem tudta elvinni valahová kocsival, mert éppen dolgozott.

„Egyszerűen rámvágta az ajtót! Hogy viselkedhet így velem? Sokszor elfuvaroztam őt orvoshoz vagy ügyeket intézni, de elmagyaráztam neki, hogy tiszteletben kell tartani azt, hogy dolgozom, és nem mindig tudom elvinni ide-oda”

- mondta a nő.

Az anyának akkor lett teljesen elege, amikor az 5 éves kisfiát elvitte a dadus a játszótérre, és azt mondta neki, hogy kakiljon a földre, a fenekét pedig törölje ki levéllel. Mindezt úgy, hogy alig két percnyi távolságra voltak a család házától, de a játszótér mellett volt egy iskola is, ahol a kisfiú használhatta volna a vécét.

„Megdöbbent azon, hogy mérges lettem, és azt mondta, hogy nem is mesélte volna ezt el, ha tudta volna, hogy így reagálok. Ezek után már nem tudtam többé rábízni a gyerekeimet, és úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk többé ezt az egyezséget vele. Megmondtam neki, hogy ha megkapja a juttatásait, akkor keressen más helyet, ahol lakhat.”

Pár nappal később aztán az ukrán nő felhívta és közölte vele, hogy távozik. Nem sokkal ezután rendőrök jelentek meg a család házánál, és elmondták Debenhamnek, hogy rabszolgatartással vádolják. Két órán keresztül beszélgettek vele és a férjével, majd a rendőrségen is kihallgatták.

Mint kiderült, az ukrán bébiszitter azt állította, hogy munkaadói rabszolgaként dolgoztatták őt csekély vagy semmi fizetésért, és amellett, hogy folyton neki kellett vigyázni a gyerekekre, még azt is elvárták tőle, hogy az egész házat rendben tartsa.

A sussexi rendőrség nyomozást indított, mivel nagyon komolyan vesznek minden rabszolgasággal kapcsolatos feljelentést. Végül két hónap után lezárták az ügyet, mivel nem találtak semmilyen bizonyítékot arra, hogy a brit nő rabszolgaként dolgoztatta volna az őt megvádoló ukrán menekültet.

A mentálhigiénés specialistát nagyon megviselték a történtek, mert azt is mondták neki, hogy ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. Lesújtott az, hogy a nő, akinek szállást és munkát ajánlott azért, hogy segítsen neki új életet kezdeni, ok nélkül megvádolta egy ilyen súlyos dologgal, ami akár a karrierjébe is kerülhetett volna, ha vádat emelnek ellene. Elmondása szerint mindenben igyekezett segíteni az ukrán nőt és lányát, cserébe pedig nagyon sok stresszt és egy rendőrségi ügyet kapott a nyakába. Azt javasolta a honfitársainak, hogy kétszer is gondolják meg a menekültek befogadását, ha pedig így döntenek, akkor kérjenek referenciát az adott személyekről, hogy ne járjanak úgy, mint ő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk