FELFEDEZŐ
A Rovatból

Putyin rejtett vagyona – „Az, hogy az ingatlanok és egyéb vagyontárgyak nem az ő nevén vannak, nem számít”

Az orosz elnököt, aki hivatalosan „mindössze” évi 140 ezer dollárt keres, a bolygó egyik leggazdagabb embereként tartják számon.


A Fekete-tengerre néző dombtetőn elterülő, többmilliárd dollár értékű palotát egyesek úgy tekintik, mint az orosz korrupció legfőbb bizonyítékát - írja a CNN.

A „Putyin-palotának” nevezett, 190 ezer négyzetméteres mega-kastélyt állítólag az elnök személyes használatára építették a milliárdos oligarchák pénzéből. A bebörtönzött ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij szerint az ingatlannak saját amfiteátruma, földalatti jégkorongpályája és privát kikötője van. Emellett repülési és hajózási tilalommal is védik a környékét.

Ez az erőd éles ellentétben áll azzal a 800 négyzetméteres lakással, amelyet Putyin a 2020-as adóbevallásában említ. Nate Sibley, az orosz korrupció szakértője azonban úgy fogalmazott: nagyon meglepődne, ha Putyin még valaha betenné ide a lábát. Szerinte a palota szimbolizálja Putyin letűnt korszakát, amelynek során az oligarchák gazdagságán keresztül fényűző életmódot folytatott, amit állami fizetéséből soha nem engedhetett volna meg magának.

Az elnök ugyanis a szakértők szerint egyre kevésbé támaszkodik gazdag jótevőire, és inkább kormányzati és katonai szövetségesekkel vette körül magát, akik osztják a keményvonalas nacionalista nézeteit.

Ez nem mindig volt így: közel két évtizeddel ezelőtt a Kreml leszállíttatta Oroszország leggazdagabb emberét magánrepülőgépéről, és államellenes bűncselekményekkel vádolta meg őt.

Mihail Hodorkovszkijt, aki Putyin vezetése alatt bírálta a kormányzati korrupciót, adócsalásért ítélték el, bár azt állította, hogy a vádak politikai indíttatásúak voltak. Putyin 2013-ban megkegyelmezett neki, azóta száműzetésben él. A per a milliárdos olajmágnás ellen sokak szerint egy üzenetet közvetített más oligarchák felé: lehet, hogy ők jönnek legközelebb.

A taktika megkövetelte az oligarchák rendíthetetlen lojalitását. Ez az egyik magyarázata annak, hogy Putyint, aki hivatalosan mindössze évi 140 ezer dollárt keres, a bolygó egyik leggazdagabb embereként tartják számon. A pletykák szerint nemcsak a fekete-tengeri palotát birtokolja, hanem egy 100 millió dolláros jachtot is, ám ezt eddig nem sikerült igazolni, és a Kreml elutasította a Putyin állítólagos rejtett vagyonáról szóló híreket.

Az, hogy az ingatlanok és egyéb vagyontárgyak nem az ő nevén vannak, nem számít – mondta Tom Burgis, a „Kleptopia” című nemzetközi pénzmosásról szóló könyv szerzője. Burgis Putyint a Keresztapához hasonlította, és azt mondta, érthető, hogy amikor egy oligarchától kér valamit, a nem igazán kérés. "Végső soron mindent a főnöknek köszönhetnek, amijük van, és Putyin egy mozdulattal mindent el tud venni” - mondta Burgis. "Bármilyen befolyásosnak tűnnek is, tőle függenek.”

A kiszivárogtatott információk szerint Putyin több közeli ismerőse – köztük gyerekkori barátok, egy nő, aki állítólag a szeretője volt, és egy hivatásos csellóművész, aki az egyik lányának a keresztapja – titokban hatalmas vagyonokat halmozott fel Oroszországon kívül.

Ám az elmúlt években sok minden kiszivárgott az offshore finanszírozási rendszert segítő cégektől. Putyinhoz kötődik például egy monacói luxusépületben található lakás, amely a hercegség kikötőjére néz. Ezt 2003-ban, 4,1 millió dollárért vásárolta meg a Brockville Development Ltd. nevű vállalat, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cég – derül ki a The Washington Post által közzétett dokumentumokból.

A cég valódi tulajdonosa Szvetlana Krivonogik, egykori szentpétervári takarítónő, aki állítólag két évtizeddel ezelőtt romantikus kapcsolatot ápolt Putyinnal – derül ki az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának birtokába jutott dokumentumokból, amelyekről a Post és a The Guardian számolt be. A céget alig néhány héttel azután jegyezték be, hogy az akkor 28 éves Krivonogik kislányt szült.

A Proekt, az országban tavaly betiltott független orosz lap arról számolt be, hogy Putyin a 90-es években kezdett kapcsolatba Krivonogikkal, a takarítónő lányának családneve pedig azt jelenti, hogy "Vlagyimir lánya”. Krivonogik nem hajlandó nyilatkozni az újságíróknak Putyinról, de lánya elismerte, hogy hasonlít az elnökhöz. Krivonogik a monacói lakáson kívül többségi részesedéssel rendelkezik egy síparadicsomban, több más szentpétervári luxuslakásban és egy jachtban is.

A kiszivárgott dokumentumokból nem derül ki egyértelműen a Putyin belső körei által felhalmozott vagyon forrása, de több esetben a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások és pénzintézetek nyertek jövedelmező állami szerződéseket.

Az Atlantic Council 2020-as jelentése szerint Oroszország rendelkezik a legnagyobb vagyonnal az offshore adóparadicsomokban, mind abszolút mennyiségben – ez óvatos becslések szerint 2017-ben 800 milliárd dollár körül mozgott –, mind a nemzeti GDP százalékát tekintve.

Átlagosan a világ GDP-jének 10 százalékát tartják offshore-ban. Oroszországban azonban az offshore-vagyon a GDP 60 százalékát tette ki 2015-ben a Journal of Public Economics 2018-as kutatása szerint, amely a rendelkezésre álló legfrissebb becslés.

Szakértők szerint ennek a pénznek mintegy negyedét közvetve Putyin és oligarchái felügyelik, és „komoly nemzetbiztonsági fenyegetést” jelent az Egyesült Államok számára. A Mueller-jelentés szemléltette, hogyan használtak orosz offshore számlákat a 2016-os választásokba való beavatkozásra.

A hónap elején az igazságügyi minisztérium bejelentette egy munkacsoport felállítását, amelynek feladata a szankciók és egyéb gazdasági korlátozások végrehajtása, amelyekkel elszigetelnék Oroszországot a globális piacoktól. A KleptoCapture munkacsoport nemcsak az orosz tisztviselőket és oligarchákat veszi célba, hanem "azokat is, akik segítik vagy eltitkolják jogellenes magatartásukat".

Gary Kalman, a Transparency International korrupcióellenes jogvédő szervezet amerikai irodájának igazgatója szerint a szankciók végrehajtása nem lesz könnyű.

„Rendkívül nehéz a bűnüldöző szerveknek megpróbálni 'követni a pénzt', mert egy ponton szó szerint téglafalba ütközünk” – mondta Kalman. „Nincs papírnyom.”

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság ideális nagy mennyiségű pénz tárolására, és az Atlantic Council szerint mindkettő elfogadja a névtelen fedőcégeket. Nemzetközi kutatók egy csoportja szerint az Egyesült Államokban akár 200 dollárért is be lehet jegyeztetni cégeket anélkül, hogy nyilvánosságra kellene hozni, ki irányítja őket.

A nyugati bankok és ügyvédi irodák évtizedek óta profitáltak abból, hogy segítettek az orosz oligarcháknak elrejteni a pénzüket, és bonyolult vállalati struktúrákat hoztak létre, amelyek miatt szinte lehetetlen a bankszámlákat magánszemélyekhez kötni.

Néhány régi megfigyelő szerint azonban az orosz elnök most a vagyon halmozásáról a hatalom megszilárdítására helyezte a hangsúlyt.

"Nehéz pontosan megérteni, mi történik a Kremlben és Vlagyimir Putyin fejében. De egyre szorosabb kapcsolatban van egy nagyon szűk embercsoporttal, akik nem üzletemberek, inkább a katonai és hírszerzési oldalon állnak – mondta Jill Dougherty, a CNN volt moszkvai irodafőnöke.

"Jelenleg nem az oligarchákon van a fókusz" - tette hozzá Stanislav Markus, a Dél-Karolinai Egyetem nemzetközi üzletágának docense. "Ma a Kremlben a fegyverek beszélnek a leghangosabban, nem a pénz.”

Függetlenül attól, hogy a prioritások elmozdultak-e a Kremlben, Maria Pevchikh, a Navalnij Korrupcióellenes Alapítvány vizsgálati vezetője szerint a Fekete-tenger melletti palota és Oroszország Ukrajna elleni inváziója is azt mutatja, hogy Putyin sokkal többnek tekinti magát, mint kormányzati tisztviselőnek.

"Cárnak tekinti magát, valamiféle királynak" - mondta Pevchikh a CNN-nek. "Óriási tervei vannak. Az a víziója, hogy kiemelkedő történelmi személyiség lesz, és rengeteg pénzt fektet ebbe a narratívába."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina Várkonyi Andrea egymilliós nadrágjáról: Annyira megkérdezném Ondit, hogy nem érzed magad szarul benne? Nem szégyelled magad?
A humorista nem kímélte a luxusban élő tévést, kemény szavakat intézett hozzá a közösségi oldalán. Szerinte a drága ruhadarab arcátlanság a mai megélhetési gondok mellett.


Pottyondy Edina szerdai posztjában Várkonyi Andrea luxusnadrágján háborodott fel. A humorista a Facebookon fakadt ki. Azt írta, már meg sem lepődik, ha „a Mészáros-klán éppen Ferrarival, Rolls Royce-szal vagy Lamborghinivel veret. Hozzászoktam, eltompultam, ez a közpénz sorsa Orbán Viktor birodalmában”.

Úgy fogalmazott, hogy nem érdekli, ha „Várkonyi Andrea kiszáll egy százmilliós Bentley-ből, hogy megvegye a napi Hell lattéját, leszarom, bármilyen irritáló és komikus”.

Viszont az már kiverte nála a biztosítékot, hogy mindezt egy egymillió forintos nadrágban tette. „Egymillió! Egy kicseszett nadrág!” – írta.

Pottyondy szerint egy csomó ember retteg a holnaptól, egy egész ország szorong az infláció, az élelmiszer- és gyógyszerárak miatt. Hozzátette, hogy egymillió forintért egy tanár két hónapot dolgozik, ez négyhavi átlagnyugdíj, vagy hét évnyi családi pótlék.

„Annyira megkérdezném Ondit, hogy nem érzed magad szarul benne? Nem szégyelled magad? Bár nyilván nem. Az arcomba röhögne, és a Prada cipőjében meg a Versace blézerében elsuhanna. Vagy pofán csapna valamelyik őrző-védő fogdmegje”

– írta tovább.

Úgy fogalmazott, hogy szerinte „ez a Fidesz elit”. Azt kérdezte: „És mit várhatunk olyan emberektől, akik egymilliót kifizetnek egy nadrágért? Akiknél még a cumi is Gucci. Hogy várjuk el Orbántól vagy Lázártól vagy bármelyik gazembertől, hogy értse az átlagember nehézségeit, amikor egymilliós nadrágok állják körbe?”

A luxusnadrágot egyébként Hadházy Ákos független képviselő szúrta ki, erről itt írtunk korábban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szüzességelvesztő valóságshow indul hétfőn - 12 embert zárnak össze egy mediterrán szigeten
A Virgin Island című brit műsor célja, hogy közelebb hozza a testiséget a fiatalokhoz. A szereplők félelmeiket leküzdve keresik az intimitást a kamerák előtt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Május 12-én szokatlan reality indul a brit Channel 4 műsorán. A Virgin Island című sorozatban tizenkét fiatal egy mediterrán luxushelyszínen próbálja meg feldolgozni az intimitással kapcsolatos félelmeit – a nézők pedig mindezt élőben követhetik végig, írja a LADbible.

A készítők célja az, hogy felhívják a figyelmet a fiatalok visszafogottabb szexuális életére, és egyfajta útkeresésen vezessék végig a szereplőket. A programot szexológus szakértők – köztük Dr. Danielle Harel és Celeste Hirschman – segítik, akik támogatást nyújtanak a résztvevőknek abban, hogy bátrabban merjenek szembenézni saját érzéseikkel és vágyaikkal.

A műsor készítői szerint a tévében nincs túl sok szex, sőt, ők éppen hogy a valóságosabb, hitelesebb szexuális tartalmak megjelenítését tartanák fontosnak, különösen a pornófilmek sablonos és tárgyiasító ábrázolásával szemben.

„Ha azt kérdezed tőlem, mi jobb: ennyi erőszakot látni a tévében vagy inkább szexet, akkor bármikor a szexet választanám, különösen, ha sokkal realisztikusabb és összefüggőbb módon mutatják be” – mondta Celeste Hirschman.

A szexológus arra is kitért, hogy szerinte siralmas a tévékben megszokott szexábrázolás, ahol „lehúzzuk a nadrágot, bedugjuk, és aztán vége” – ehelyett szívesebben látna olyan jeleneteket, amelyekben „valódi embereket nézhetnénk a valódi tempójukban működni”.

A LADbible azt is megjegyzi, hogy bár a formátum újszerű, felmerül a kérdés: miért mindig egy napsütötte szigeten játszódnak ezek a műsorok, és miért nem például egy önkormányzati bérlakásban?

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő dolgot szúrtak ki XIV. Leó pápa karján egy szentmisén – új irányt mutat az egyházban
A 69 éves egyházfő modern kütyükkel is jól boldogul, nem csak a Bibliával. Már bíborosként is hordta Apple Watch óráját, most pedig egy piros keretes darabot is megmutatott.


XIV. Leó pápa első hivatalos szentmiséjén Apple Watch-ot viselt. Ez az első alkalom, hogy egy katolikus egyházfő csúcstechnológiát képviselő okosórával jelent meg a nyilvánosság előtt – vette észre a Liner.

Az Apple okosóra használatához iPhone is kell, hiszen ezzel lehet beállítani és szinkronizálni az adatokat. Ez arra utal, hogy a 69 éves pápa más modern eszközöket is használhat. Az Apple Watch képes figyelni a szívműködést, és esés esetén riasztást küld. Ezért sok idősebb ember is szívesen hordja, gyakran családtagok ajándékozzák nekik.

Nick Gould óraspecialista szerint a pápa már a bíborosi időszaka alatt is rendszeresen viselte az Apple Watch-ot. A szakértő azt is észrevette, hogy az első nyilvános megjelenésén a reverendája ujja alól egy piros számlapkeretes óra is kivillant. Többen Rolex GMT-Master II-ként azonosították a modellt.

Más szakértők szerint inkább egy Wenger Swiss Military 7223X modellről lehetett szó, amit „Cardinal Red” néven kezdtek emlegetni. Az óra iránti kereslet azonnal megugrott, a készletek gyorsan elfogytak. Korábban Ferenc pápa egy fekete műanyag Swatch órát viselt, amely körülbelül 50 fontot ért.

A mostani pápa technológiai nyitottsága új korszakot jelenthet az egyház életében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Így néz ki belülről a pápai lakosztály, ahova XIV. Leó beköltözött
A frissen megválasztott egyházfő néhány napig még régi lakhelyén maradt, de már készül új otthonába. A pápai lakosztály nemcsak lakás, hanem hivatalos rezidencia is.


A katolikus egyház új feje, XIV. Leó pápa néhány napig még abban az épületben lakott, ahol korábban bíborosként is élt. Ez a Hittani Kongregáció épülete, amely szintén a Vatikán területén található.

Most azonban átköltözik az Apostoli Palotába, ahol a pápai lakosztály található. Ez a pontifikális lakosztály az épület harmadik emeletén van, ablakai a Szent Péter térre néznek – szúrta ki a Sassy.

A lakás nem egyszerű szoba vagy szállodai lakosztály, hanem egy reprezentatív lakrész, ahol hivatalos találkozókat is tartanak.

Körülbelül tíz szobából áll. Van benne dolgozószoba, ahol a pápa vendégeket fogad, hálószoba, étkező, kápolna, és szobák a közeli munkatársaknak.

Itt található az ablakterem is, ahonnan vasárnaponként és ünnepnapokon a pápa elmondja az Angelus imádságot, és megjelenik, hogy szóljon a hívekhez.

A korábbi pápák idején különböző átalakításokat végeztek a lakáson. Akkor vezették be a korszerű fűtést, a telefont, és liftet is építettek a lakosztályba. Bár az új pápa elvileg bármit kérhet, XIV. Leóról azt lehet tudni, hogy valószínűleg nem lesznek extrém kérései. A lakosztály célja nem a luxus, hanem egyszerre szolgál lakóhelyként és hivatalos rezidenciaként.

Még XVI. Benedek pápasága idején készült egy videó arról, hogyan néz ki az Apostoli Palotának azon része, ahol az egyház feje dolgozik. Íme a videó, amiben nagyjából a 8. perctől látható a szóban forgó lakosztály:


Link másolása
KÖVESS MINKET: