FELFEDEZŐ

Pottyondy Edina összehasonlította az Orbánnak és a Rákosinak Oroszországból írt születésnapi köszöntéseket: „Megnyugtató tudni, hogy most sokkal szívélyesebb a viszony”

A stand upos szerint a nyilvánvaló különbségek mellett letagadhatatlan hasonlóságok is vannak. Idézte a szovjet kommunista párt és Kirill pátriárka szülinapi üdvözletét is.

Link másolása

Új videóval jelentkezett Pottyondy Edina egykori momentumos politikus, aki ezúttal Orbán Viktor múlt heti 60. születésnapjára húzta fel negyedórás YouTube-videóját.

A stand-upos először azon lepődött meg, hogy a kormányhoz hű politikusok és influenszerek nem köszöntötték nyilvánosan a miniszterelnököt. Illetve aki igen, az később eltávolította kommentjét vagy bejegyzését.

Pottyondy ezután kitért Rákosi Mátyás 1952-ben tartott országos születésnapi eseménysorozatára, amihez képest szerinte meglehetősen visszhangtalan maradt Orbán ünneplése. Ugyanakkor a humorista nem késlekedett megemlíteni a kommunista diktátor és a magyar miniszterelnök mondanivalójában és retorikai fogásában rejlő hasonlóságokat.

Egy ponton feladványba foglalva igyekezett megmutatni, hogy 70 év után sem sokat változott az Egyesült Államok kritikája, a "dollárért" elárult haza képe vagy (Szovjet)Oroszország és hazánk megbonthatatlan barátságának képe.

A stand upos két köszöntés bemutatásával is készült: az elsőt Rákosi, a másodikat Orbán kapta a keleti nagyhatalomtól születésnapja alkalmából. Utóbbi ráadásul a Nyugaton háborús bűnösnek tartott, egykori KGB-ügynök, Putyin-párti milliárdos Kirill pátriárkától.

Ahogy a videóból kiderül, mindkét üdvözlés lényege, hogy az ország vezetőjét az évtizedes munka és a béke kérlelhetetlen előrevivőjeként említik, de Kirill pátriárka sorai hosszabbak és szívélyesebbnek tűnnek, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözlete. Pottyondy szerint ez a bizonyítéka, hogy „most sokkal szívélyesebb a viszony” a két ország között, mint a kommunizmus legsötétebb évtizedeiben volt.

Pottyondy Edina Rákosi Mátyás és Orbán Viktor 60. születésnapjáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kokaint szippantott fel a családos pilóta egy félmeztelen nő melleiről a felszállás előtti este
Végül a gép személyzete jelentette az esetet a vezetőségnek, akik lemondták a járatot. Az angol pilótát azonnal elbocsátotta a British Airways.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 27.


Link másolása

A British Airways egyik pilótája kokaint szippantott fel egy félmeztelen nő melleiről egy dél-afrikai buliban, mielőtt Londonba repült volna egy zsúfolt géppel - írja a New York Post.

Mike Beaton, az egygyerekes családapa egy durva éjszakát töltött el Johannesburgban, mielőtt egy londoni járat másodpilótájaként repült volna. A férfi sms-ekben dicsekedett arról egy légiutaskísérő barátjának, hogy mi minden történt a partin.

„Nagyon szemtelen fiú voltam”

- írta az egyik üzenetében.

A férfi egy nagyobb társasággal szórakozott egy klubban, köztük egy walesi és egy spanyol nővel, majd több órányi bulizás után az egyikük lakásán kötöttek ki. A lányokról hamar lekerült a felső és éppen félmeztelenül táncoltak, amikor megérkezett a kokain.

"Ezután egy vita folyt arról, hogy kinek a mellkasa a legmegfelelőbb a felszippantásához"

- írta, majd boldogan újságolta barátjának, hogy végül ő is az egyik lány melleiről szívta fel a kokaint.

Amikor másnap megpróbált repülni, a személyzet jelentette a pilóta előző éjszakáját a feletteseiknek, akik ezért lemondták a járatot, ami a British Airwaysnek nagyjából 120 ezer dollárjába került.

Beatont azonnal felfüggesztették és másnap utasként hazaszállították. A repülőtéren kábítószer-tesztet hajtottak végre rajta, amin megbukott, ezért kirúgták.

A légitársaság közlése szerint az utasok egy pillanatig sem voltak veszélyben Beaton kábítószerezése miatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A világ legfélelmetesebb hangja egy azték halálsípé, amit emberáldozatokhoz használtak
A hangszert most 3D-nyomtatással alkották újra. Állítólag aki először hallotta a modern korban, sírva fakadt tőle.

Link másolása

Sikerült 3D-nyomtatással újraalkotni a világ legfélelmetesebb hangját kiadó hangszerét, írja a Daily Star. Évezredekkel ezelőtt az aztékok arra használták a rettegett halálsípot, hogy a csata előtt megfélemlítsék az ellenfelet.

A 3D-nyomtatással készült hangszert egy 1990-es évekbeli ásatáson előkerült, jó állapotú halálsíp alapján tervezték. A koponya alakú fúvóst az ellenfél ijesztgetésén kívül a feltételezések szerint közvetlenül a szél istenének, Ehecatlnak tiszteletére bemutatott emberáldozat előtt használták. A halálsíp hangja olyan, mint egy élőhalott sikolya.

James Orgill, a Action Lab munkatársa szerint a hangszert az aztékok úgy tervezték, hogy félelmet keltsen mindenkinek a szívében, aki meghallja. A hatást csak fokozza, ha a hallgató nem látja a sípot fújót, mivel akkor még könnyebben el lehet hinni, hogy valójában egy halálra vált nő sikolyát halljuk.

Az Action Lab szakértői szerint a legfélelmetesebb emberi sikoly az 1000hz-es tartomány körül van. Az azték halálsíp pedig éppen ebben a tartományban szólal meg. Állítólag az az ember, aki először fújt a Mexikóvárosban felfedezett sípba, annyira megijesztette a kollégáját, hogy az sírva fakadt.

A halálsíp hangját és magát a hangszert ebben a videóban mutatják be:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videón, ahogy egy medve néhány centire falatozik egy gyermekét védő édesanyától
A kommentelők nem győzik dicsérni a mexikói nő bátorságát.

Link másolása

Egy békésen piknikező család teljes döbbenettel nézte, ahogy egy éhes fekete medve elfogyasztotta előttük az ételüket - írja a Daily Star.

A Mexikóban történt esetről készült megdöbbentő videón az látható, hogy a medve egy piknikasztalon ül és közvetlenül egy kisfiú és édesanyja előtt falatozik.

A nő hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, teljesen nyugodt maradt az egész jelenet alatt, miközben testével védte a fiát.

Egy ponton a medve közvetlenül a fiú füle mellé emelte a fejét, miközben hangosan rágcsálta az élelmet, de szerencsére nem történt nagyobb baj, mert nem sokkal később tovább folytatta az étkezést nem zavartatva magát az emberektől.

Miután végzett az evéssel, átsétált az asztal túlsó végébe, ahol egy másik nő nézte dermedten a történteket. Miután azonban észlelte, hogy nem maradt több élelem, a medve leugrott az asztalról és elballagott.

Az esetről készült TikTok-videót már több mint 15 millió alkalommal tekintették meg, a kommentelők pedig egyöntetűen a fiút védő nő bátorságát dicsérték.

"Szerintem az anya volt itt az igazi medve, aki megvédte a gyermekét"

- írta egyikük, egy másik hozzászóló pedig arról értekezett, hogy ő biztosan nem tudott volna ilyen nyugodt maradni, hanem azonnal elájult volna.

@angelachaapa Cuando vas a echarte un taco a Chipinque ? #oso #viral #mty #fyp #monterrey ♬ sonido original - Ángela Chapa


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Durván félresikerült a meteorológiai szolgálat egyik viccesnek szánt posztja
Az ártatlannak tűnő bejegyzésbe két neonáci kódot is sikerült belecsempészni. Az OMSZ később módosította a bejegyzést és elnézést kért.

Link másolása

Viccesnek szánt bejegyzéssel jelentkezett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon. A napi várható időjárást bemutató térképükre ugyanis azt írták:

„88 nap múlva karácsony! És még nem tudni, hogy fehér lesz-e?!”

A mókásnak szánt bejegyzés azonban durván félreérthető, hiszen a 88-as szám gyakori kód a neonáci szervezetek körében. A szám a „Heil Hitler” köszöntésre utal, ugyanis az angol és a német ábécében is a nyolcadik betű a H. A 88 tehát így két H-betűt jelöl, utalva a köszöntésre. Ugyanígy a 18-as szám Adolf Hitler monogramjára utal.

Ráadásul a fehér karácsony kifejezés is - túl annak köznapi jelentésén - egy ismert, a fehér felsőbbrendűséget hirdető fogalom a magyar neonácik körében, ami Egészséges Fejbőr nevű zenekar egyik számában is megjelenik.

Az RTL megkereste a bejegyzéssel kapcsolatban az meteorológia szolgálatot. Ezt követően

a bejegyzést módosították, és a „88 nap múlva karácsony” felirat helyett már „nemsokára karácsony” lett a szöveg.

Később az OMSZ azt írta az RTL-nek:

„Az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán szeptember 27-én publikált Mire figyeljünk ma? – térképen megjelenő felirat készítésekor semmilyen olyan szándékunk nem volt, hogy neonáci vagy náci közbeszédet idézzünk. A »fehér karácsony« kifejezés az általános köznyelvben is gyakran használt kifejezés, arra vonatkozóan, hogy várható-e havazás karácsony ünnepén. Az idei szokatlanul sokáig tartó nyárias idő okán már többekben felmerül a kérdés, hogy milyen lesz az idei tél. Ennek apropóján foglalkoztunk, már szeptember végén a karácsonyi időjárással. Azonban belátjuk, hogy szerencsétlen volt mind az időzítés, mind a szóhasználat, ezért módosítottuk azt. Ezúton is elnézést kérünk mindenkitől, nem állt szándékunkban senkit megbántani.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk