Pikó András: Több mint 80 ember van bejelentve a fideszes jelölt rokonának lakására
A főváros VIII. kerületében újrainduló polgármester kampánycsapata feljelentést tett a rendőrségen választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
Pikó András, a főváros VIII. kerületében a Momentum jelöltjeként újrainduló polgármester csalásra gyanakszik, minek következtében kampánycsapata feljelentést is tett a rendőrségen választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt - írta meg Facebook-bejegyzésében a polgármester.
Pikó szerint a választási névjegyzékben feltűnt nekik, hogy Józsefváros 3-as körzetében két társasházi lakásban választóként 82 ember van nyilvántartva.
Bár az átjelentkezés legális a választás előtt, a mértéke, ha egy körzetre nagy számban koncentrálódik, felvetheti a szándékosság gyanúját. A 82 ember pedig azért tűnik soknak Pikó szerint, mert a körzetben
“közel 200 fővel nőtt nőtt a névjegyzék az elmúlt két hónap alatt, ez olyan szokatlan körülmény volt, ami a választás tisztaságát sértő cselekmények gyanúját veti fel”.
Ugyanakkor kiderítették, hogy "mindkét ingatlan Nyári Dezsőné tulajdonában van, miközben a választókerületben a Fidesz-KDNP által indított, szintén a két lakás egyikébe bejelentett jelölt Nyári Dezső", aki állítólag a fideszes jelölt hasonló nevű rokonáé.
Az ingatlanok egyikébe egyébként, a 104 négyzetméteres lakásba, 30 választó, a másik, 67 négyzetméteresbe pedig 52 választó van bejelentve.
Pikó gyanúját továbberősíti az, hogy eljutott hozzá két hangfelvétel, amelyen arról beszélnek ismeretlenek, hogy "a VIII. kerületben az átjelentkezésekre a Fidesz emberei kérésére kerül sor úgy, hogy 20 ezer forintot fizetnek egy átjelentkezésért, és cserébe azt is kérték, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzanak az átjelentkezettek."
Mindkét felvételen arra tesznek továbbá utalást, hogy
"a szavazatvásárlás egyik szervezőjének azt ígérték, ha nyer a Fidesz, akkor segítenek neki helyben valamilyen éttermet vagy hasonló helyet megnyitni, önkormányzati helyiség átadásával”
Pikó András, a főváros VIII. kerületében a Momentum jelöltjeként újrainduló polgármester csalásra gyanakszik, minek következtében kampánycsapata feljelentést is tett a rendőrségen választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt - írta meg Facebook-bejegyzésében a polgármester.
Pikó szerint a választási névjegyzékben feltűnt nekik, hogy Józsefváros 3-as körzetében két társasházi lakásban választóként 82 ember van nyilvántartva.
Bár az átjelentkezés legális a választás előtt, a mértéke, ha egy körzetre nagy számban koncentrálódik, felvetheti a szándékosság gyanúját. A 82 ember pedig azért tűnik soknak Pikó szerint, mert a körzetben
“közel 200 fővel nőtt nőtt a névjegyzék az elmúlt két hónap alatt, ez olyan szokatlan körülmény volt, ami a választás tisztaságát sértő cselekmények gyanúját veti fel”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
„Ahogy korábban ígértük, nyilvánosan elérhetővé tesszük a mohácsi híd beruházása előtt, valamint a projekt idei 76 milliárd forintos bővítését megelőzően készült megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányokat” – írta Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter. Hozzátette, a dokumentumokat évek óta titkolta Lázár János minisztériuma, de szerinte most már érthető, miért.
Vitézy szerint ugyanis „a tanulmányokból világosan kiderül, hogy sem a híd 2×2 sávos megvalósítása, sem a környező utak idei 2×2 sávos bővítése nem indokolt és nem alátámasztható a forgalmi adatok és a prognózisok alapján.”
Ennek ellenére a leköszönt kormány és Lázár János az építés mellett döntött, majd „az adatokat eltitkolta a magyar emberek elől” – írja Vitézy, aki szerint „a 451 milliárd forintba kerülő beruházás teljesen túlméretezett”.
A miniszter megosztotta azt a linket, ahol meg lehet nézni a két tanulmányt, ide kattintva megtaláljátok.
A miniszter kedden egy videóban már beszélt arról, hogy a projekt keretét a választások előtt 76 milliárddal emelték meg, a kivitelezőnek pedig 98 százalékos előleget engedélyeztek. A tárca szerint április 10-én 94,3 milliárd forintot utaltak is a cégnek. A kormány csütörtökön kormányhatározatban elrendelte a mohácsi Duna-híd beruházásának teljes felülvizsgálatát és az érintett kivitelezési munkák felfüggesztését, vizsgálva a 2×1 sávos kialakítás lehetőségét is.
„Ahogy korábban ígértük, nyilvánosan elérhetővé tesszük a mohácsi híd beruházása előtt, valamint a projekt idei 76 milliárd forintos bővítését megelőzően készült megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányokat” – írta Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter. Hozzátette, a dokumentumokat évek óta titkolta Lázár János minisztériuma, de szerinte most már érthető, miért.
Vitézy szerint ugyanis „a tanulmányokból világosan kiderül, hogy sem a híd 2×2 sávos megvalósítása, sem a környező utak idei 2×2 sávos bővítése nem indokolt és nem alátámasztható a forgalmi adatok és a prognózisok alapján.”
Ennek ellenére a leköszönt kormány és Lázár János az építés mellett döntött, majd „az adatokat eltitkolta a magyar emberek elől” – írja Vitézy, aki szerint „a 451 milliárd forintba kerülő beruházás teljesen túlméretezett”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A leállás az Instagram és a Threads platformokat is érinti, így a hiba a cég szinte összes nagy szolgáltatására kiterjed.
Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.
A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.
A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.
A hibajelenség kiterjedt: sokaknál a Facebook weboldala be sem tölt, vagy ha mégis, a hírfolyam üresen jelenik meg.
Tapasztalataink szerint a Messengeren küldött üzenetek célba sem érnek.
Az internetes szolgáltatások működését figyelő Downdetector adatai szerint a probléma Magyarországon és több más országban is jelentkezik, ami arra utal, hogy nem helyi, hanem kiterjedt, akár globális hibáról lehet szó.
Nem ez az első ilyen eset. 2024. március 5-én is globális leállás sújtotta a Meta fő szolgáltatásait, amikor a cég kommunikációs igazgatója, Andy Stone egy „technikai problémára” hivatkozott. Hasonló, világszerte érzékelhető kimaradás történt 2024. december 11-én is, szintén technikai hiba miatt.
FRISSÍTÉS, 16:30:
Nagyjából egyórányi leállás után 16:15 körül újra életjeleket adott a Facebook és a Messenger is.
Asztali felületről már mindkettő működik, de a mobilos felhasználók közül még nem mindenkinek sikerült visszajelentkeznie.
Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.
A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.
A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
NAV-os autót nem, de civileket megbüntettek Zuglóban, most elengedhetik a bírságokat
A zuglói önkormányzati rendészet több autóst is megbírságolt a Bosnyák piacnál, egy NAV-os járművet viszont nem. Egy szemtanú fellépése után a rendészet jelezte, a büntetések felülvizsgálhatók.
Miközben a Bosnyák piacon a hétvégi csúcsforgalomban szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, a zuglói önkormányzati rendészet a minap hat-nyolc autóst is 17 ezer forintra bírságolt a várakozási tilalom megszegése miatt. Egy ugyanott, ugyanúgy tilosban álló NAV-os autót viszont érintetlenül hagytak – írja a Blikk. Az esetet egy szemtanú vette észre, akinek a fellépése nyomán a megbírságolt civilek esélyt kaphatnak a büntetésük elengedésére.
A történet a Bosnyák utca és a piac környékén játszódott, ahol pénteken és szombaton időszakos várakozási tilalom van érvényben a rend fenntartása érdekében.
A zuglói rendészet munkatársai sorra helyezték el a bírságokat jelentő „mikuláscsomagokat” a civil autók szélvédőjén, egy szintén szabálytalanul parkoló NAV-os járművet azonban nem büntettek meg.
A kettős mércét egy helyi lakos vette észre, aki azonnal kérdőre vonta az intézkedőket, tudnak-e olyan hatályos jogszabályról, amely felmentést ad az adóhivatal munkatársainak a tilalom alól. A rendészek a kérdésre láthatóan zavarba jöttek.
A férfi a lapnak elmondta, mi volt a célja a fellépésével.
„Nem azt kértem a rendészettől, hogy utólag bírságolják meg a NAV-os autót, hanem hogy tekintsenek el az átlagemberek megbüntetésétől is, ha már ilyen nyilvánvaló kettős mércét alkalmaznak az utcán” – fogalmazott.
A férfi elmondása szerint a helyszínen azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendészet elismerte a téves jogszabály-értelmezést. Bár a már kiállított bírságokat automatikusan nem törlik, ha az érintettek személyesen bemennek a rendészet ügyfélszolgálatára és kérik az intézkedés felülvizsgálatát, akkor elengedik nekik a büntetést.
A zuglói önkormányzati rendészet jogtanácsosa, dr. Füle Ferenc ugyanakkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy kivételeztek a hatósági autóval. Ehelyett arról beszélt, hogy a rendészeknek tág mérlegelési jogkörük van, a szóbeli figyelmeztetéstől a feljelentésig dönthetnek a szankcióról.
Arra a kérdésre, hogy a NAV munkatársai miért maradtak büntetlenül, a jogtanácsos annyit mondott, olyan biztosan nem fordult elő, hogy egyáltalán ne alkalmaztak volna valamilyen szankciót.
Azt azonban, hogy pontosan mit, a titoktartási szabályokra hivatkozva nem árulta el. A hivatalos álláspont szerint a bírság felülvizsgálatát csak akkor végzik el, ha a megbüntetett autós meggyőzően érvel a döntés megalapozatlansága mellett.
A zuglói parkolás körül régóta feszült a helyzet. A parkolási gyakorlat jogszerűsége korábban is vitákat gerjesztett, idén februárban a Fővárosi Törvényszék egy ítélete is rávilágított, hogy a parkolási társaságok jogértelmezése vitatható lehet a pótdíjazás során.
Miközben a Bosnyák piacon a hétvégi csúcsforgalomban szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, a zuglói önkormányzati rendészet a minap hat-nyolc autóst is 17 ezer forintra bírságolt a várakozási tilalom megszegése miatt. Egy ugyanott, ugyanúgy tilosban álló NAV-os autót viszont érintetlenül hagytak – írja a Blikk. Az esetet egy szemtanú vette észre, akinek a fellépése nyomán a megbírságolt civilek esélyt kaphatnak a büntetésük elengedésére.
A történet a Bosnyák utca és a piac környékén játszódott, ahol pénteken és szombaton időszakos várakozási tilalom van érvényben a rend fenntartása érdekében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.
A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.
A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.
Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.
A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.
Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.
A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.
A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.