FELFEDEZŐ
A Rovatból

Álomotthonból rémálom: a TikTok segített megfejteni a furcsa panaszokat a fiatal nőnek

Az amerikai nő először enyhe tüneteket tapasztalt, majd hónapokkal később komolyabb egészségügyi gondjai lettek. A család biztosítása nem fedezi a penészirtást, így pereskedésre kényszerülnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Egy fiatal tiktoker nagy örömmel költözött be első saját otthonába, ám a boldogság rövid ideig tartott. Az örömteli mérföldkőből hamar egészségügyi és anyagi teher lett, miután furcsa tünetek jelentkeztek nála, számolt be róla a Newsweek.

Sara tavaly vásárolta meg első házát Közép-Ohióban. A beköltözés után hamar orrdugulással és krónikus arcüreggyulladással küzdött, amelyek később enyhültek. Fél évvel később viszont folyamatos szemhéj irritációja alakult ki, ami minden alkalommal megszűnt, amikor elutazott.

A házat berendezve kapták meg, és Sara olyan dokumentumokat talált, amelyekből kiderült, hogy az előző tulajdonosoknak is voltak szemproblémáik. Bár a férje nem tapasztalt semmit, ő egyre rosszabbul érezte magát, ezért utánajárt a dolognak, és TikTokon is segítséget kért. Így derült ki, hogy a házukat penészgomba fertőzte meg.

„A mindennapi életem legtöbb aspektusa a penész köré szerveződött; az otthoni munkavégzés, a pincében való testmozgás, a zuhanyozás, az alvás, sőt még a ruhák mosása is. Mindenhol ott volt, és a kutyáim is ki voltak téve neki”

– mesélte.

@applfrittr11 PT 2 of the eye saga #contactdermatitis #housemystery #eyeliddrama #allergies ♬ original sound - ApplFrittr?

A fiatal pár biztosítása nem téríti a költségeket, így nekik kell fedezniük a penészirtást, az orvosi kezeléseket és a fertőzött tárgyak pótlását is. Úgy gondolják, az előző tulajdonos tudhatott a problémáról, ezért jogi úton is próbálnak lépni, de nincsenek nagy reményeik. Addig is el kellett költözniük, amíg a szakemberek kitisztítják az otthonukat.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Zelenszkij nevetségessé tette a jobboldali riportert a Fehér Házban, aki néhány hónapja az öltönyt hiányolta róla
A téma azért került elő, mert februárban Trump is bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Zelenszkij most egészen másképp öltözött, ebből kerekedett a beszólás, amin mindenki nevetett.


Az Ovális Irodában vidám pillanat kerekedett, amikor Volodimir Zelenszkij odafordult Brian Glenn konzervatív tévériporterhez.

Az eset Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közös sajtótájékoztatóján történt Washingtonban. Glenn először így méltatta az ukrán államfőt: „Csodálatosan néz ki ebben az öltönyben, elnök úr!” Erre Trump gyorsan közbevágott: „Én is ugyanezt mondtam. Egyébként ő kritizált legutóbb!” – mutatott a riporterre. Glenn mentegetőzve hozzátette: „Elnézést kérek, tényleg remekül néz ki!”

Az ukrán elnök megjegyezte, hogy Glenn most is ugyanabban az öltönyben van, mint februárban.

"Ugyanaz az öltöny. Látod, én változtattam, te nem"

– mondta Zelenszkij, amitől a teremben mindenki nevetésben tört ki.

A téma azért került elő, mert februárban Trump bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Ezért most az amerikai elnök csapata külön rákérdezett, hogy az ukrán vezető milyen ruhában érkezik a Fehér Házba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: