SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Őrült zaklató fenyegeti Peller Károlyt - a bíróság sem tudta megfékezni a betegesen szerelmes nőt

Először csak interneten bombázta a színészt szerelmes üzeneteivel, most viszont már a megölésével fenyegeti.


Folyamatosan zaklatja és azzal fenyegeti, hogy megöli Peller Károlyt egy nő, aki egyre agresszívebben próbál a közelébe kerülni.

A kálvária három éve kezdődött, amikor a hódoló még csak internetes üzenetekkel bombázta őt, később viszont már az előadásain is megjelent.

Az Operettszínház színésze egyszer már feljelentette a 35 éves Hajnalkát, bírósági tárgyalás is volt, ahol csak megrovásban részesítették, ugyanis a nő elmebeteg, ezért nem büntethető. Az ítélet nem is állította meg a zaklatót, azóta sem hagyja békén Peller Károlyt. Általában a Facebookon nyilvánítja ki a színész iránti rajongását, bár legutóbb azt írta egy kereskedelmi tévé posztja alá, hogy "kinyírom a Pellert". De kézzel írott, zavaros leveleket is ír a színész nőügyeiről minisztériumoknak, a Nemzeti Színháznak, még a Parlamentnek is.

"Nemcsak engem zaklat, gyakorlatilag a teljes Operett társulata megkapja a magáét tőle. Így például Peller Anna is a zaklatások alanya. Közösen gyűjtjük ezeket a beírásokat, és perújrafelvételt fontolgatunk. Korábban csak figyelmeztetést kapott. Egyébként bőven van mit gyűjteni, mindennaposak, sőt szinte mindenórásak ezek a kiírások. Iszonyatosan bosszant, sőt, mióta bemászott a kertembe, minden bejegyzésnél elfog a pánik, hogy már megint mit talál ki"

– mondta Peller Károly a Borsnak.

Elmesélte, hogy Hajnalka korábban a feleségeként mutatkozott be Peller szomszédainak, egyszer pedig fel is jelentette a színész munkahelyét, mert szerinte "halálra dolgoztatják őt".

A Bors felkereste az apró településen élő nő szomszédait, akik még durvább dolgokat meséltek róla. Mint mondták, Hajnalka azóta lett agresszív, amióta 8 évvel ezelőtt a hasonló habitusú édesapja meghalt.

Tévképzetei lettek, rendszeresen vitákba keveredik, a rendőrök is gyakran járnak nála. Édesanyja és testvérei is elköltöztek tőle félelmükben. A nő házában már villany és gáz sincs, alamizsnákból él, az internetes zaklatást pedig a könyvtár számítógépén űzi.

A város polgármesterét is zaklatja, aki szintén feljelentette már. A templomban egy nőt fejbe vágott, a tiszteletes autóját megrongálta, pedig állítólag belé is szerelmes, és a férjének tartja. Budapestre vonattal jár, de jegyet nem vesz, folyamatosan bliccel.

"A legrosszabb az, hogy pontosan tudja, hogy nem büntethető. Ő amolyan okos bolond, mi csak így hívjuk itt. Egy két lábon járó lexikon, de agresszív és veszélyes. Mindenkibe beleköt, és sokszor büszkén meséli, mit művel az operettesekkel"

- mesélte egy helybéli a lapnak.

Azt is elmondta, hogy Hajnalka nemrég egy turkálóban vett esküvői ruhával ment be a jegyzőhöz azzal, hogy mentse fel őt és Peller Károlyt a 30 napos esküvő előtti türelmi idő alól, mert azonnal össze akarnak házasodni, sőt gyereket is szeretne tőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.


ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.

Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.

Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.

Íme, a poszt:

"drága véreim!

gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.

a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.

szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.

ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.

a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.

az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)

leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Utolsó zenénél volt egy ájulásom, térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni – Valkusz Milánt a sürgősségire kellett vinni a ValMar szombati koncertje után
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.


A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.

Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”

Másnap délután Milán is megszólalt, és részletesen elmondta, mi történt. Bejegyzésében leírta, hogy az utolsó dal közben volt egy „ájulása”, térdre kényszerült, de folytatni tudta a produkciót. Amikor lejött a színpadról, már érezte, hogy nincs minden rendben, amit az orvoscsapat is észrevett rajta. Bevittek a SOTE-ra, ahol kivizsgálták, majd fokozatosan jobban lett.

„Kizártak minden komoly eshetőséget, hálistennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”

– írta, hozzátéve, hogy köszönetet mond a helyszínen dolgozó orvosoknak és a SOTE csapatának is.

A zenekar menedzsere, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a körülmények is hozzájárulhattak Milán rosszullétéhez. Szombaton hőségriasztás volt érvényben, a két előadó bakancsban és hosszú nadrágban állt színpadra, a fekete színpad visszaverte a meleget, ráadásul tűzcsóvák is nehezítették a helyzetet. Mindezek mellett óriási intenzitással zenéltek. „Milán a koncert után, amikor kiment belőle az adrenalin, rosszul lett, megszédült, jobbnak láttuk, ha bevisszük és alaposan kivizsgálják, nehogy valami gond legyen a szívével” – mondta a menedzser.

A vizsgálatok után kiderült, hogy a problémát kimerültség és bordaközi izomhúzódás okozta. A menedzser tájékoztatása szerint Milán vasárnap hajnalban, a saját lábán, tökéletes EKG-eredménnyel hagyta el a kórházat.

Nem ez volt az első eset, hogy a ValMar tagjai a Budapest Parkos fellépés után kórházba kerültek. 2023-ban Marics Peti bokája ugrott ki ugrálás közben, akkor a koncertet ugyan be tudták fejezni, de Petit végül tolószékben vitték le a színpadról és kórházba szállították.

A duó idei nyári szezonja sem volt zökkenőmentes: júliusban az egyik fellépésüket verekedés zavarta meg, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani - írta a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: