KULT
A Rovatból

Para plüssrobotok kínozzák a szereplőket és a nézőket – értetlenül állunk Az Öt éjjel Freddy pizzázójában sikere előtt

Vajon miért gerjedt rá ennyi néző egy olyan filmre, amely anno nagy eséllyel a mozikat kihagyva egyenesen a videótékák polcain landolt volna? Megpróbáljuk megfejteni az okokat.

Link másolása

Egy bizonyos Scott Cawthon nevű videójátékfejlesztő 2014-ben állt elő a Five Nights at Freddy’s című játékával, amelyben egy családi pizzázólánc egyik egységének éjszaki őreként kellett túlélnünk a játékidőt, mivel az étterem robotikus kabalabábjai éjjel életre keltek, és nem éppen a jó szándék vezérelte őket. A horrorjáték olyan nagy népszerűségre tett szert pillanatok alatt, hogy azonnal elkezdték fejleszteni a folytatásokat is, 2021-ig bezárólag kilenc új rész jött ki, és idén decemberre ígérték a Five Nights at Freddy's: Help Wanted 2 című tizediket.

Ha pedig a gamereknél valami nagy siker, arra előbb-utóbb Hollywood is rárepül, jelen esetben egész korán, hiszen tíz éves sincs még a franchise. Jason Blum főként kis költségvetésű horrorokban utazó, Blumhouse Production nevű cége csapott le a megfilmesítési jogokra, és ezúttal sem csináltak rossz üzletet.

A 2009-es Parajelenségek volt az első nagyobb dobásuk, majd olyan további, kevés pénzből összehozott kasszasikereket mutattak be, mint pl. az Insidious-franchise, a Sinister (2012), A bűn éjszakája-filmek, a Széttörve (2017), az Oscar-díjas Tűnj el! (2017), a Boldog halálnapot-filmek (2017-2019), az új Halloween-trilógia (2018-2022), a Mi (2019), A láthatatlan ember (2020), a Fekete telefon (2021), a M3GAN (2023), vagy legutóbb Az ördögűző – A hívő (2023). Nem sok száz milliós bevételű filmek ezek (bár időnként az sem kizárt), ám, mivel olyan kevés büdzséből készültek, nem ritka, hogy akár megtízszerezik a beléjük fektetett pénzt.

S így történt ez az Öt éjjel Freddy pizzázójábannal is, sőt, talán még a Blumhouse-nál sem gondolták legvadabb álmaikban sem, hogy a 20 millió dollárból összeeszkábált mozgóképes verzió 80 millió dolláros nyitóhétvégét produkál csak az Egyesült Államokban, s így Emma Tammi (A szél) rendezése mindössze három nap alatt megkeresi a gyártási költségeinek négyszeresét. Két hét után pedig világszinten már majdnem 220 milliós bevételnél tart a „családi horror” (PG-13-as besorolást kapott, tehát 13 éven aluliaknak nem ajánlott, de azért bemehetnek rá), vagyis már több mint tízszeres a megtérülés (persze a marketingköltségek még lejönnek belőle).

Na de minek köszönhető, hogy minden idők ötödik legnagyobb októberi nyitóhétvégéjét produkálta ez a nagy sztárok nélküli, olcsóbb megoldásokkal operáló horrorocska? Az úgynevezett „videójátékos átok” az utóbbi időben nem ült rá a hollywoodi megfilmesítésekre, hiszen bár korábban jellemző volt, hogy ha a konzolokon valami nagy sikert aratott, az élőszereplős vagy animációs mozgóképen megbukott, az utóbbi időben ez megfordulni látszik, és egyre nagyobb sikereket aratnak az ilyen filmek (pl. Rampage: Tombolás, Pokémon: Pikachu, a detektív, Sonic, a sündisznó 1-2, Uncharted), a Super Mario Bros.: A film idén például egészen az 1,3 milliárd dolláros bevételig menetelt.

Nos, az Öt éjjel Freddy pizzázójában azért nem szakít ekkorát, mindenesetre ahhoz képest, hogy mennyit feccöltek bele, óriási eredmény ez a Blumhouse-nak, a hatalmas érdeklődés pedig talán az eredeti játékok, a halloweeni hétvége és az alacsonyabb korhatár-besorolás kombójának köszönhető.

Jason Blumék pedig természetesen máris készítik elő a folytatás(oka)t. Jaj nekünk! Bizony, ez a hír a film tükrében nem túl jó, vagy legalábbis reméljük, a következőkben összeszedettebb és kreatívabb forgatókönyvekből dolgoznak majd.

A sztori itt is az éjjeliőrként a Freddy Fazbear’s Pizzában dolgozó Mike Schmidtre (Az éhezők viadala-filmek Peetája, vagyis Josh Hutcherson) fókuszál, aki egyedül gondoskodik a húgáról, Abbyről (a sajna nem túl tehetséges Piper Rubio megformálásában), miután a szüleik meghaltak. Ráadásul egy gyerekkori trauma is kísérti, ugyanis szemtanúja volt, ahogy a kisöccsét egy ismeretlen férfi elrabolja. Freddy pizzázójában (amely már évek óta zárva van, a tulaja mégis őrizteti éjszakánként) az új meló unalmasan telik, mígnem a robotfigurák éjjel életre nem kelnek…

Egész ígéretesen indul a film az elénk tárt rejtéllyel: valószínűleg nem véletlenül Mike-ra bízták rá az épület őrzését, van valami kapocs közte és a hely titka közt, de a forgatókönyv ezt sokáig nem fedi fel.

A robotok (Freddy, a mackó, Bonnie, a nyúl, Foxy, a róka és Chica, a csirke) is egész félelmetesek eleinte, főként, hogy az alkotók üdvözlendő módon passzolták a CGI-t, és tényleg megépítették a film valódi főszereplőinek animatronikus gépeit, amik így valóban kézzelfoghatók, úgy érezzük, ott vannak, és bármikor elkaphatják az előlük inaló embereket.
Igaz, látható tohonyaságuk és nem mutatott gyorsaságuk nem túl összeegyeztethető... Ráadásul a szkript (amiben maga Scott Cawthon is benne volt vastagon) foglalkozott a szereplők motivációival, háttérsztorijával is.

Majd, amikor a 3. éjszakán a bébiszitter nélkül maradt Mike kénytelen Abbyt is magával vinni a pizzázóba, gallyra vágják az egészet. Elindul egy teljesen másféle film: szellemgyerekekkel és egyéb nonszenszekkel megtűzdelt értelmetlen katyvasz lesz az egészből ostoba, sokszor oda nem illő párbeszédekkel, ráadásul az Elizabeth Lail (Te)által játszott rendőrnő, Vanessa kezdeti báját is teljesen tönkreteszik.

Szóval ekkor már sürgősen ki kell kapcsolni az agyat, és maximum abban reménykedhetünk, hogy Freddyék szereznek majd nekünk üléshez szegező parapillanatokat.

De ez sem jön össze, a misztikusság megszüntetésével ugyanis a cammogó robotok sem túl félelmetesek már, ezért kapaszkodó nélkül marad a néző, aki így nem a sztori megoldását, hanem a végefőcím szkrollozását várja egyre jobban.

Mindössze két éve jött ki Nicolas Cage gyanúsan hasonló sztorival felvértezett filmje, a Willy mesevilága (2021), ami szintén nem egy matyóhímzés, de annak épp egy szótlanul szórakoztató Nicolas Cage-dzsel volt többje. A videójátékok rajongóit pedig talán majd kiengesztelik a folytatásokkal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: