Annyira jól sikerült az Orbán Ráhel nevével fémjelzett májusi influenszertalálkozó, hogy ősszel rádupláznak: ázsiai influenszereket hív Budapestre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az Index vasárnap közölt interjút Guller Zoltánnal, az MTÜ igazgatóságának elnökével, ahol szóba került a májusi Spice of Europe influenszertalálkozó is, amiről először Orbán RáhelInstagram-oldalán lehetett értesülni.
Az MTÜ által szervezett eseményen 50 külföldi és 100 hazai influenszer vett részt, köztük olyan neves személyiségek, mint David Dobrik vagy Hannah Stocking. Az influenszerek feladata az volt, hogy vonzóvá tegyék Budapestet követőik számára. Az MTÜ változatos programokat szervezett nekik, főként kormányközeli vállalkozások hoteleiben és éttermeiben.
Guller Zoltán az ellenzéki pártok által támadott eseménnyel kapcsolatban így nyilatkozott:
„Úgy látjuk, hogy jól sikerült a májusi esemény, ezért ősszel ázsiai influenszereket hívunk majd meg. Jönnek Kínából, Dél-Koreából és Japánból is, hogy még több turistánk legyen az említett térségből is.”
Bár Orbán Viktor lánya hivatalosan nem tölt be konkrét pozíciót az MTÜ-nél, nagy befolyással van a hazai turizmus állami irányítására. Guller szerint azonban Orbán Ráhelnek semmi köze nem volt az influenszertalálkozóhoz:
„Hogy került volna Orbán Ráhel az influenszereknek szervezett eseményekre? Sehogy, hiszen nem is volt ott.”
Amikor felvetették, hogy több neves influenszer is megköszönte Orbán Ráhelnek a Budapesten töltött napokat, Guller így reagált:
„A szóban forgó tartalomgyártók nem a mi vendégeink voltak, ők nem voltak részesei ennek az influenszertripnek.”
Annyira jól sikerült az Orbán Ráhel nevével fémjelzett májusi influenszertalálkozó, hogy ősszel rádupláznak: ázsiai influenszereket hív Budapestre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az Index vasárnap közölt interjút Guller Zoltánnal, az MTÜ igazgatóságának elnökével, ahol szóba került a májusi Spice of Europe influenszertalálkozó is, amiről először Orbán RáhelInstagram-oldalán lehetett értesülni.
Az MTÜ által szervezett eseményen 50 külföldi és 100 hazai influenszer vett részt, köztük olyan neves személyiségek, mint David Dobrik vagy Hannah Stocking. Az influenszerek feladata az volt, hogy vonzóvá tegyék Budapestet követőik számára. Az MTÜ változatos programokat szervezett nekik, főként kormányközeli vállalkozások hoteleiben és éttermeiben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán, miután az Átlátszó fotókkal bizonyította, hogy a miniszterelnök és kísérete egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba. A TISZA Párt elnöke szerint egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.
„Orbán Viktor egy hete még azt a látszatot próbálta kelteni, hogy fapados repülővel utazik, most pedig az egyik legtöbb pénzzel kitömött oligarcha család (Schmidt Mária, Ungár Péter) luxusgépén utazik az adriai luxushajókázásra.
Korábban Orbán Viktor személyesen Schmidt Máriáék kedvéért módosított adójogszabályokat, hogy az oligarcháknak ne kelljen adót fizetniük. Ezután pedig ingyen nyaral Schmidt Máriáék adriai palotájában és ingyen utazgat a család luxusgépén. Korábban még egyértelműen azt mondták, hogy nyaralni megy a miniszterelnök. Most a lebukás után már munkáról hazudnak.”
A TISZA Párt elnöke ezután a bejegyzésében több kérdést is megfogalmazott az üggyel kapcsolatban.
„Mennyibe került a repülőút? Ki fizette? Hányszor repült Orbán Viktor Schmidt Máriáék gépén? Azokat az utakat ki fizette? Ha ingyen utazott, bevallotta-e ezeket az utakat, mint ajándékot? Osztott-e vissza a Schmidt-Ungár család Orbán Viktornak a jogszabályváltoztatásért cserébe? Hány milliárd forinthoz jutottak Schmidt Mária és Ungár Péter cégei az utóbbi 15 évben?” - sorolta Magyar.
Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán, miután az Átlátszó fotókkal bizonyította, hogy a miniszterelnök és kísérete egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba. A TISZA Párt elnöke szerint egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.
Lefotózták Orbán Viktort és csapatát: egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repültek Horvátországba
A budaörsi repülőtéren szállt fel a miniszterelnök és kísérete a fekete magángépre. Innen indultak Horvátországba, ahonnan már péntek este posztolt is a kormányfő.
Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére - írja az Átlátszó. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, amint a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán. Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Pénteken Magyar Péter is foglalkozott a miniszterelnök nyaralásával, és több képet is megosztott Orbán Viktorról. Később a TISZA Párt elnöke arról írt, hogy a miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott az Adriára, amely Schmidt Mária lányának, Ungár Anna cégének a tulajdonában van.
Az Átlátszó most arról ír, hogy pár napja szúrták ki a Planespotters.net nevű, repülőgépfotókat gyűjtő oldal magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű egy légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság. Az Opten.hu cégadatbázisa szerint
ezt Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).
Tovább követve a tulajdonosi hálót az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. Az Átlátszó azt is megjegyzi, hogy a repülőgép „csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli”, azaz benne van a hárombetűs rövidítése Schmidt ingatlanhasznosító cégének, amely idén 5,7 milliárdos osztalékot javasolt a tulajdonosoknak.
Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére - írja az Átlátszó. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, amint a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán. Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.
A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy
most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.
Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.
Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.
Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.
Magyar azt is hozzátette, hogy
a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,
mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.
Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.
A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.
A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”
A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.
„Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”
- fogalmazott.
Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.
„A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.
A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”