HÍREK
A Rovatból

Odamondogatás és kölcsönös vádaskodás lett a sokak által várt Hadházy Ákos–Tóth Csaba vitából

A zuglói ellenzéki képviselőjelöltek végre leültek egymással beszélni, de a hangulat olyan volt, mintha kormány és ellenzék vitázott volna – érdemi előrelépés nélkül.


Hosszas huzavona és egy lemondott interjú után összejött a vita Zuglóban, a budapesti 8-as számú választókerületben. A két ellenzéki képviselőjelölt itt a korrupciós ügyek feltárásában jeleskedő, momentumos színekben induló Hadházy Ákos és a vélt politikai múltja miatt az ellenzék egy része által elutasított Tóth Csaba – mindketten jelenleg is országgyűlés képviselők. A két jelölt esélyeiről éppen a napokban kérdezte a helyi lakosokat a Szeretlek Magyarország:

Tóth Csaba neve annyira ráégett az őt támogató pártokra (az MSZP-re, a DK-ra, a Jobbik-ra és a DK-ra), hogy a Momentum által támogatott jelöltek teljesen más körzetekben, sőt Fekete-Győr András még miniszterelnök-jelölti vitán is az ő nevével dobálózott. Korábban pedig Tóth és az előválasztáson egyedül Zuglóban aktív Magyar Kétfarkú Kutyapárt csörtéjétől is hangos volt a sajtó.

Ilyen előzmények mellett ült le vitázni a két jelölt a Tóth Csabához közel álló Zugló TV stúdiójában – erről a Telex készített egy hosszabb szemlézést.

Hadházy azzal kezdte mondanivalóját, hogy bár gyakran éri a vád, hogy nincs köze Zuglóhoz, de öt évig ott lakott, ma is élnek ott rokonai, így jól ismeri a kerület problémáit. Például, hogy – ahogy fogalmazott – Zugló egy "átjáróháznak" számít, sok ember akar rajta keresztül bejönni a városba.

A másik probléma a leszálló repülőgépek zaja, a harmadik pedig a sok lakópark, ami épül a kerületben. „Én olyan politikát szeretnék Zuglóban, ami megkérdezi az embereket”

- fejezte be nyitóbeszédét a politikus.

Tóth Csaba, miután megköszönte Hadházynak a részvételt, azonnal áttért a személyét ért vádakra, például a parkolási problémákra, és kérte, hogy ezeket a Momentum által támogatott képviselő támassza alá. Hadházy szerint ő Zuglóról soha nem mondott semmi rosszat, ezután viszont konkrét bizonyítékok nem hangoztak el tőle. „Én sokszor megkaptam, hogy nem lepleztem le semmit, de nem is kellett”, a független sajtó ezt megtette – mondta ezután, utalva a 444 parkolási automatákról szóló anyagaira. Tóth azonban ezeket légből kapott, alaptalan rágalmaknak nevezte.

Tóth ragaszkodott hozzá, nem igaz, hogy az önkormányzatot négyszázmilliós kár érte az ügyben, és az is csúsztatás, hogy a jobb ajánlatot kizárták. Hadházy azt mondta, ő sok cikket végigolvasott, tájékozódott az ügyben, Tóth pedig keveri a szerződéseket, és az nagy kár, hogy nem volt politikai következménye ennek az ügynek.

Hadházy ezután hosszan ecsetelt egy konkrét ügyet, amelyben szerinte Tóth Csabát korrupció terheli: az Első Lépés Inkubátorház Alapítvány nevű cégről van szó, amelyben szerinte Tóthnak 500 millió forintos vagyonra van ráhatása, miközben az alapítvány „semmit sem csinált, nulla forint bevétele volt”. Tóth Csaba szerint azonban képviselőtársa „hetet-havat hordott össze”.

Az MSZP jelöltje ezután különböző, Zuglóval kapcsolatos kérdésekkel "vizsgáztatta" ellenfelét, amire az nem mindig tudott pontos választ adni. Tóth felidézte, hogy 2018-ban itt a baloldal második legjobb eredményével nyert, és szerinte jövőre képes lenne újra győzni. Szerinte Hadházy semmilyen kockázatot nem vállalt azzal, hogy egy, szinte biztosan baloldali győzelmű kerületet választott indulása helyszínéül. Tóth Csaba egyik legkeményebb mondata Hadházy felé az volt:

bár már beszélünk itt egy órája, én nem hallottam, ön mit tenne meg a zuglóiakért, ön, aki csak szaladgál az országban.

Hadházy az utolsó percében azt mondta, országgyűlési képviselőként mindent meg fog tenni Zuglóért, Tóth Csaba erre úgy kontrázott, „ön nem járt korábban Zuglóban, de én, aki itt vagyok, mást sem teszek, minthogy beszélgetek az emberekkel”. Majd felemlegette, hogy Fekete-Győr András az első miniszterelnök-jelölti vitán azt mondta, Zuglóban bárki nyerne, még egy kecske is.

„Akkor most ön küldték ide kecskeként?” – tette fel a kérdést Tóth.

Majd a vita végén azt mondta, a választók két ember közül választhatnak most: vagy olyanra szavaznak, aki értük dolgozik, vagy olyanra, akit sosem fognak látni a kerületben - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

A Billog rövid interjút készített Poboraival, a kép készítőjével.

A fotós Frankfurtból jött haza, a családját látogatta meg Németországban. A beszélgetés során elmondta:

„Szerencsém volt, mert ablak mellett ültem, és nagyjából Esztergom környékén jutott eszembe, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy képet a Hősök teréről.”

Poborai elmondta azt is, tisztában volt vele, hogy aznap van a Nemzeti Menet, és kíváncsi is volt, mennyire látszik majd a repülőről. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tagja semmilyen pártnak vagy Tisza-szigetnek.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Poborai épp továbbindul Szerbiába: „Még szinte kipakolni sem volt időm, mert ma már utazom haza Szerbiába.”

Arra is reagált, hogy sokan nem hisznek a férfi létezésében, és a kép is hamis:

„Hát, én létezem, és a fénykép is eredeti. Nem értem, miért kell valakinek ebbe belekötnie – én csak a valóságot mutattam meg egy képen.”

Arra a kérdésre, miért marad anonim, azt felelte: „Mert nem én vagyok a fontos. Nincs jelentősége a személyemnek vagy az arcomnak ebben az ügyben. Én csak készítettem egy képet a valóságról – sajnálom, ha ez valakinek nem tetszik.”

Poborai hozzátette azt is:

„Sajnos sokan nem szeretik a valóságot. A világképük eltorzult. Én realista vagyok – amikor fotózom, számomra az a legfontosabb, hogy a valóságot mutassam meg.”

„Ha megengeded, az eredeti fotót analóg módon most kinyomtatnám, és szeretnélek megkérni, hogy dedikáld. Sőt, ha benne vagy, sokszorosítanám is ezt a nyomtatást, és a Billog Burger Bárban ajándékba adnánk a vendégeinknek” – mondta Billog, és a képeket is közzétette posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont
A TISZA elnöke szerint a Belügyminisztérium épületét „át akarják játszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.” Közölte: „a TISZA-kormány bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 25.



Mi is megírtuk, hogy a Belügyminisztérium belvárosi palotája 50,8 milliárd forintért kelt el, amit az Eagle Hills Hungary Zrt. vásárolt meg. A cég egyedüli jelentkezőként tette le a 12,7 milliárd forintos biztosítékot, így árverseny nélkül vitte el az épületet.

Az Eagle Hills Hungary Zrt. tulajdonosa Mohamed Alabbar, emirátusi ingatlanfejlesztő. A céget a fővárosi ellenállás miatt meghiúsult „Rákos‑Dubaj” (Mini‑Dubaj) projektre hozták létre.

Magyar Péter szinte azonnal reagált az ügylet hírére, és kilátásba helyezte, hogy az új TISZA-kormány visszaszerzi az ingatlant, ha bármilyen szabálytalanság történt.

"Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont. Rákosrendező után most Budapest legértékesebb épületét, a Belügyminisztériumot akarják átjátszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.

Az alig egymillió forintos négyzetméteráron most elkótyavetyélt csodálatos épület, a magyar állami ingatlanok koronaékszere, 3 műemlék épülettömbből áll és 41 ezer négyzetméteres.

Orbánék a nyilvánosság szándékos kizárásával, mindössze kétnapos online liciten adták el az egyetlen jelentkezőnek a magyar nemzeti épített örökség pótolhatatlan darabját.

Az adásvételi szerződést, hasonlóan a Mini-Dubajhoz, a Nagy Márton gazdasági miniszter testvéréhez köthető (állami megbízásokkal kitömött) ügyvédi iroda készítette.

Már most jelzem a befektetőnek és az eladásban résztvevőknek, hogy

a TISZA-kormány alatt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felülvizsgálja az eladást és bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet, és az ügyletben résztvevőket felelősségre vonja az igazságszolgáltatás!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Összekarolva fotózkodott a terrorizmusért elítélt Budaházy Györggyel Kocsis Máté a Békemeneten
A fotót Budaházy Edda posztolta a közösségi média oldalán. Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.

„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel”

írta Budaházy Edda.

Bejegyzésében Edda arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok” még kinevették a Fideszt a Békemenetek miatt, de szerinte megváltozott a helyzet. „Azóta változtak az idők.

A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év).”

Edda szerint a csütörtöki Békemeneten olyan magyarok voltak, akiknek az elvei, vágyai és hite nem különböznek attól, amit egy nemzeti radikális érez.

Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–2008 közötti, akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették.

A 444 békemenetes videójában Budaházy azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk bejusson a parlamentbe. Jövőre nem tud szavazni, mert 2028-ig eltiltották a közügyektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Budapest is a miénk lesz” – írta egy orosz propagandista október 23-án
A Ria Novosztyiban megjelent írás szerint Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja ezt, és hogy Oroszország mindent megtett a békéért. A propaganda szerint az orosz haderő tovább nyomulhat és a nukleáris gyakorlatok folytatódnának.


Október 23-án reggel jelent meg Viktoria Nyikiforova „Budapest a miénk: a Nyugat megosztottsága nem ad Ukrajnának semmilyen esélyt” című véleménycikke – írta a Ria Novosztyi, amit az Index szúrt ki.

Nyikiforovát több nyugati ország szankcionálta, aki egyébként az orosz propaganda egyik vezéregyénisége. Most megjelent cikkében kiemelte:

„Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja, hogy Budapest is a miénk lesz.”

A cikk az egyelőre meghiúsult budapesti békecsúcs esélyeit latolgatja, miközben állítja, hogy Oroszország mindent megtett a békéért, és a jövőben Kijev számára még kedvezőtlenebb feltételek jöhetnek.

Az írásban megjegyzik azt is, hogy

az orosz haderő tovább nyomulna, a nukleáris gyakorlatok folytatódnának,

és bármilyen Oroszország elleni csapáskísérletre „nagyon súlyos, megdöbbentő” választ adna Vlagyimir Putyin.

A szerző szerint Putyin elnök nem törölte, hanem elhalasztotta a Trump-találkozót, és a cikk úgy állítja be, hogy ezt a Fehér Ház azonnal megerősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET: