FELFEDEZŐ
A Rovatból

Visszalopta a biciklijét, mert feldühítette, hogy a rendőrség tehetetlenkedett

Nem számíthatott a hatóságokra az a londoni asszony, akinek ellopták közel 1000 fontos biciklijét. Ő azonban nem hagyta magát, saját maga intézkedett.


Sharron Jenson, néhány nappal azután, hogy meglovasították a bringáját, meglátta, hogy eladásra kínálják a járgányt a Gumtree című hirdetési újságban – eredeti árának kevesebb, mint a feléért. A rendőrséghez fordult. Azt tanácsolták neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a hirdetővel, de ne találkozzon vele, csak figyelje meg, majd szóljon nekik, és akkor esetleg küldenek valakit, akivel elmehet a tolvajhoz és visszaszerezheti a biciklit.

Bár megvolt a tolvaj keresztneve, címe és telefonszáma, a rendőrök végül mégsem segítették, mert úgy vélték: kevés az információ ahhoz, hogy a nyomozást megindítsák.

Jenson asszony azonban nem adta fel. Dühítette ez a tehetetlenség. „Hihetetlen, hogy a károsultaknak kell nyomozniuk és visszaszerezni ellopott értékeiket” – mondta a BoredPandának.

Sharron vett egy olcsó SIM -kártyát a telefonjába, potenciális vevőként bejelentkezett és ragaszkodott hozzá, hogy kipróbálhassa a kerékpárt. Egyedül ment el a tolvajhoz, aki többször is beinvitálta a házba, de ő nem ment. „Valóban ijesztő helyzet volt. Mit csinálok? – kérdeztem magamtól – tudom, hogy csak egy biciklitolvaj, de ott álltam vele szemben és nagyon ideges voltam.”

Miután megbizonyosodott arról, hogy az ő kerékpárjáról van szó, megkérdezte a tolvajt, hogy felülhet-e rá. Kifőzte, hogy otthagy a tolvajnak egy üres kézitáskát, amelyet csalinak vitt magával.

„Ez nagyon veszélyes – gondoltam magamban, de tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem. Felpattantam rá, befordultam vele a saroknál. Most vagy soha – gondoltam.”

Egyre erősebben tekert, egyre gyorsabban ment. És észrevette, hogy a tolvaj nem követi őt.

Végül az asszony egy üzletbe menekült, ahol a személyzet őrizte a biciklit, amíg hazament a kocsijáért. Közben a tolvajnak is leesett, hogy mi történt. Sms-t írt Sharronnak, kérte, hogy vigye vissza a bringát, majd felhívta – és akkor tudta meg, hogy visszalopták tőle a lopott holmit. Sharron leleményességén csak nevetni tudott...

A bátor hölgy történetére számos komment érkezett. Dicsérték akcióját. „Nem visszalopta, visszavette” – írta az egyik olvasó. Az eset kapcsán viszont komoly vita alakult ki a rendőrség hatékonyságáról. Többen úgy vélekedtek, hogy a hatóságokat csak a nagy fogások érdeklik, a kisembereket ért károkkal, sérelmekkel nem törődnek.

Mások viszont védelmükbe vették a rendőröket, akiknek az elmúlt 10 évben folyamatosan romlottak a munkakörülményeik költségvetésük megnyirbálásaival.

Egyesek ennek kapcsán már politikai síkra terelték a témát. „Úgy kell nektek, ti választottátok meg Theresa May-t, aki egy személyben szétverte a szolgálatot...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk