Más gyerekét vitte el a nagypapa az óvodából, hazafelé menet be is oltatta
Minden szülő rémálma vált valóra pénteken egy dél-kínai városban.
Egy nagypapa véletlenül nem a saját unokáját, hanem egy másik kisgyereket vitt el az óvodából, ráadásul egészen egy orvosi rendelőig jutott vele, ahol be is oltattatta.
Amikor a kisfiú megkérdezte, miért van szükség erre, az idős férfi azt mondta, azért, mert nemrég megfázott.
A tévedésre csak akkor derült fény, amikor az elvitt fiú édesanyja megérkezett a gyerekért, de nem találták ott. Ekkor hatalmas pánik tört ki az óvodában.
A szülők és az óvónők négy órán keresztül nyomoztak a nagypapa és a fiú után
a térfigyelőkamerák átvizsgálásával és a WeChat nevű üzenetküldő alkalmazás segítségével. Végül az idős férfi gyereke felismerte az apját a "rossz" unokával a biztonsági kamerás képen, ekkor jöttek rá a bakira.
A nagypapa csak nemrég költözött a városba, nem is igazán ismerte a saját unokáját, ráadásul félig süket, így nem is csoda, hogy tévedett.
A dolgot még az is nehezítette, hogy az unoka és a másik gyerek neve nagyon hasonló (Hongrui és Hongyu), sőt az arcuk is.
Az óvónőknek azért sem tűnt fel a tévedés, mert az elvitt gyerek nagypapának szólította a bácsit. Kínában ez egyfajta tiszteletadás az idős férfiaknak a gyerekek részéről.
Miután a gyerekek a helyükre kerültek, mindenki megnyugodott, de az eset mégis megrémisztette a szülőket, hiszen akár egy idegen is elvihette volna magával a gyanútlan kisfiút.
Forrás: South China Morning Post