FELFEDEZŐ
A Rovatból

Modell lett Sztyepan, a barna medve, amit emberek neveltek fel Oroszországban

Az anyja elhagyta, így került a nevelőszülőkhöz, akik azóta is háziállatként kezelik a macit. Azt állítják, hogy nagyon barátságos, soha nem bántotta őket. Egy fotós fedezte fel, és remek képeket készített a 'modellel'.


A most 28 éves Sztyepan még három hónapos kis bocs volt, mikor az orosz pár, Szvetlana és Jurij Pantilenkóhoz került. Az anyja elhagyta, vadászok találtak rá az erdőben, nagyon leromlott állapotban. Ezért a túléléshez "nevelőszülőkre" volt szüksége. Mikor már nagyobb lett, nem lehetett visszaszoktatni a vadonba az emberekhez szokott macit.

Sztyepan így a gazdáinál maradt és ott "háziállatként" élhetett tovább. A családdal együtt játszik, tévézik, még a kerti munkában is részt vesz.

A gazdái korábban elmondták, hogy a medve nagyon barátságos, soha nem bántotta őket, sőt imádja, ha simogatják. Naponta 25 kg élelmiszert eszik, és hogy meglegyen a napi mozgása is, játékos feladatokat adnak neki.

Egy moszkvai fotós, Mila Zhdanova figyelt fel a barna medvére. Meglátta benne a remek modellt, és sorra készítette róla a fantasy-szerű képeket, ahol kicsikkel és nagyokkal is szívesen pózol.

Forrás: Ragazze


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: