KULT
A Rovatból

Premier: egy különleges Rolling Stones-kiállításon forgatták a Milestone új klipjét

A tárlat május végéig a budapesti Rockmúzeumban látható, ehhez szeretnének kedvet csinálni a Live With Me című Stones-szám feldolgozásához forgatott videóval.


A Milestone egy Rolling Stones tribute zenekar, melynek jelenlegi felállása a 2022. október 8-i Stones60 programsorozaton kezdett kialakulni, ahol rengeteg zenész és műkedvelő gyűlt össze, megünnepelni a legendás együttes 60. évfordulóját.

A tagok az örömzenélés mellett egy ritkaságokat is felvonultató kiállítással tisztelegtek Mick Jaggerék előtt, melynek anyagát jelenleg a budapesti Rockmúzeumban lehet megnézni hétvégente.

A népszerűsítésére forgattak egy klipet is a helyszínen a Stones Live With Me című dalához, ami az alábbiakban debütál. A csapat két tagja, Kováts Gergely (gitár) és Torma Béla (billentyű, ének) pedig arról meséltek, hogy jött az alapötlet és milyen tervek vannak még előttük.

– Hogyan jött létre a zenekar és alakult ki a felállás?

Kováts Gergely: A csapatot egy rocktörténeti évforduló szülte. Tavaly 60 éves lett a világ legrégebb óta működő rockzenekara, a Rolling Stones. Többen is rajongunk a zenéjükért és azért, amit képviselnek a műfajon belül, így elhatároztuk, hogy méltó módon, több programból álló eseménnyel tisztelgünk a kivételes pályafutás előtt. Így jött létre a Rolling Stones Nap Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központban 2022 októberében. Összehoztunk egy Stones relikviákból álló kiállítást, lement 2 koncertfilm a délután során a Művház mozitermében, amelyet egy előadás és egy a Rolling Stones 60 évéről szóló montázsfilm vetítés követett. Az esemény megkoronázása pedig este egy közel 5 órás koncert volt kizárólag Stones dalokból. A koncertet bő féléves próbaidőszak előzte meg, amely során kialakult egy 18 fős, zömében paksi, vagy paksi kötődésű zenészből álló formáció. Szándékosan használom a formáció kifejezést, mivel senki nem gondolkodott zenekarban, ez egyszeri megemlékezésnek indult. Mintegy 50 dalról volt szó, így a koncert megvalósítását csak a dalok felosztásával tudtuk megoldani, hogy senki ne legyen leterhelve, mivel mindenkinek megvan a civil élete.

Természetesen nem volt egyszerű összehangolni ennyi embert és próbát, de mégis ez volt a kivitelezhető út. Szinte minden hangszeres poszton két fő volt, énekre pedig öt fő jutott. Emellett kiegészültünk fúvós szekcióval és meghívtunk olyan vendég zenészeket is, mint Benkő Zsolt, aki Magyarország egyik vezető blues gitárosa. Az egyik dalba pedig a Paks Városi Vegyeskar is becsatlakozott. A siker nem maradt el, az ország különböző részeiről érkeztek Stones rajongók.

Ezt követően meghívást kaptunk decemberre a 30 éves Gastroblues Fesztivál lemezbemutató koncertjeire fellépőként, szintén Pakson. A két teltházas rendezvény arra bátorított bennünket, hogy a Rolling Stones Nap teljes programját hozzuk fel a fővárosba és adjunk ott is egy koncertet a 60. évforduló jegyében. Ekkor vált szükségessé a névválasztás is, hiszen addig név nélkül léteztünk az évfordulós esemény alatt. Így lettünk Milestone (Mérföldkő), ami kifejezi a Rolling Stones könnyűzenében betöltött szerepét, és a “kő “ is benne van.

A budapesti Rolling Stones Napnak a Muzikum adott otthont idén márciusban, ahol ismét sikerült teltházas bulit csinálni. Ide is ugyanúgy a nagy létszámú felállással érkeztünk. Ezután kezdődött megfogalmazódni a “hogyan tovább?”. A tervezett egy koncert helyett lett három teltházas, elég sok munkát beleraktunk a számok összepróbálásába és láthatóan a közönség is élvezi velünk együtt, amit csinálunk, ezért a folytatás mellett döntöttünk. Viszont azt is be kellett látni, hogy egy ekkora létszámú zenekart nem lehet állandó jelleggel működtetni. Belső megbeszéléseket követően körvonalazódott egy szűkebb létszámú alapcsapat, ami önmagában is koncertképes, ugyanakkor megmarad a lehetősége, hogy továbbra is kiegészüljön nagyobb létszámra vokálokkal, fúvósokkal, amilyet az adott rendezvény megkíván. Ebben a formában biztosítva van a rugalmas működése a zenekarnak, a tagok kettőnkön kívül Koós Marcell (dob), Kasléder Albert (basszusgitár) és Feil Dániel (gitár).

– Mennyire törekedtek az eredeti Stones-hangzás egy az egyben visszaadására, és mennyiben tértek el tőle?

Kováts Gergely: Általánosságban elmondható a tribute zenekarokról, hogy a hiteles produkcióhoz fontos a hű hangzás. Erre lehetőségeink szerint mi is törekszünk. Ennek két oldala van. Egyrészt az eszköz oldalon használunk olyan hangszereket, erősítőket, amik jól reprezentálják a Stones hangzást. A Rolling Stones híres volt a nyitott G hangolásról, jónéhány számot így írtak meg. Ezeket mi is így szeretnénk előadni, ezért így tanultuk meg. Az érem másik oldala pedig a játékmód, ami szintén nagyon jellegzetes volt az esetükben. Ezt folyamatosan csiszoljuk, gyakoroljuk és próbáljuk a különböző korszakok, felállások trükkjeit megfejteni.

A Stones a 70-es évektől előszeretettel alkalmazott fúvós szekciót, billentyűt, vokalistákat, amik bizonyos daloknál elengedhetetlenek, ezért mi is élünk ezzel a lehetőséggel. Szeretjük a koncertlemezeiket, amiken tetten érhető, hogy ugyanazt a számot különböző évtizedekben mennyire eltérő módon tudták előadni. Ez biztosította nekik a zenei szabadságot, amit mi is fenntartunk magunknak.

A legtöbb esetben a dalok tanulásánál alapként megállapodunk valamelyik koncertverzióban, és annak a hangulatát próbáljuk elcsípni, visszaadni, de nem ragaszkodunk hangról-hangra játékhoz, vagy szólók leszedéséhez. Így részben belekerül a saját játékízünk is.

Torma Béla: Ahogy Gergő is mondta, a Stones koncertek hangulatába szeretnénk elvinni a közönséget, egyikünk sem szeretne az eredeti Stones tagok szerepében tetszelegni, leutánozni a külső jegyeket, vagy esetleg a paródiájává válni. Az viszont fontos, hogy ha például a kezdeti dalokból játszunk, akkor a közönség egy szűk, londoni beatklubban érezze magát, de ha egy stadionra hangszerelt, fúvós, vokálos, nagyobb hangvételű dalt játszunk, akkor abba a feelingbe is elkalauzoljuk a nagyérdeműt.

A Stones dalok rendkívül sok stílusból merítenek, de a dalírás folyamán mindegyik egyértelműen, félreismerhetetlenül Stones dallá válik. Ez nálunk is alapvető törekvés a dalok megtanulása és előadása során. Elképzelni, hogy mondjuk egy reggae stílusjegyeket hordozó szám hogy hangozna, ha egy roots reggae banda játszaná a jamaicai óceánparton, vagy egy gospel stílusú daluk hogyan szólna egy brooklyni templomban az ottani kórus által előadva, aztán pedig hozzátenni a „stones-osító” jegyeket.

– Meséljetek a klipforgatásról!

Kováts Gergely: Úgy gondoljuk, hogy a saját anyagokból összegyűjtött Rolling Stones kiállításunk jelenleg méltóbb helyen nem is lehetne Magyarországon, mint a Rockmúzeumban. Szerettük volna ezt valamilyen formában megörökíteni, illetve reklámozni. Erre legalkalmasabbnak egy videóklip forgatása tűnt a kiállítás közvetlen környezetében. A célja az volt, hogy egyrészt látható legyen rajta a kiállítás, másrészt pedig hozzánk köthető legyen.

Nem törekedtünk nagy slágerek előadására, végül a Live With Me-t választottuk, ami egy rövid, ütős dal, jól passzolt a környezethez. A forgatáson öten zenéltünk, ami szokatlan volt a koncerteken megszokott nagyobb létszámhoz képest. Bár néha még egymást sem láttuk a füstgép szorgalmas ténykedésének köszönhetően. Minden esetre a videoklip örök emlék lesz számunkra a magyar rockzene szentélyéből.

Torma Béla: Mindenképp szeretném megemlíteni a Rockmúzeum és Bálint Csaba rugalmasságát, hogy a sok kiállítási tárgy között meg tudtuk csinálni ezt a klipet. A videófelvételt Muzslai Francisco (Duckshell) és Todoroff Lázár készítették, a videóvágás és a képi utómunka is Lázárhoz fűződik. A hangot DIY módon csináltuk, házi környezetben, profi eszközökön. A dobot a próbateremben vettük fel, Marcival (Koós Marcell – dob) kimentünk egy délután, bemikrofonoztam, ő feldobolta, aztán a többi sávot mindenki otthon csinálta és küldte el nekem, majd ezekből elkészítettem a mixet és a mastert.

– Mit kell tudni a kiállításról, miért érdemes megnézni?

Kováts Gergely: A Muzikumban tartott Rolling Stones Napunk után a kiállítás teljes anyagát átszállítottuk a Magyar Rockhírességek Csarnokába (közismertebb nevén Rockmúzeum), ahol a múzeum igazgatójától, Bálint Csabától lehetőséget kaptunk egy két hónapos időszakos kiállításra. Ennek anyaga a zenekar tagjainak és baráti körének hosszú évek alatt összegyűjtött Stones-vonatkozású relikviáiból áll. Zömében poszterek, plakátok, bakelitek, cd-k, dvd-k, könyvek, újságcikkek, zenekari fotók, koncertjegyek, reklámtárgyak.

Néhány igazi ritkaság is fellelhető a kiállított anyagok között, mint például a Stones tagok 70-es évekbeli útleveleinek másolata, Mick Taylor által dedikált bakelit lemezek, vagy Bill Wyman köszöntő levele a Rolling Stones Fun Club-ban. Természetesen a két budapesti Stones koncert belépőjegyei és plakátai is megtekinthetőek.

Rolling Stones témájú kiállítás tudomásunk szerint még nem volt Magyarországon, ezért is érdemes élni most a lehetőséggel. Május 25-ig lehet megnézni a Rockmúzeum nyitvatartási idejében, minden szombat-vasárnap délután 14-18 óra között.

(A Milestone Facebook-oldala itt található.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Valkusz Milán: Ha valaki egyéniség akar lenni, akkor ne egy mentor dalát hozza
Az X-Faktor sajtóvetítésén azt is megtudtuk, mit gondol Verebély Marcell kreatív producer a Majka körüli politikai felhajtásról, és hogy miért ekkora troll Miller Dávid.


Az RTL városligeti irodaházában, azon belül is a Barátok közt teremben nézhették meg a sajtó képviselői az idei X-Faktor első adását. Magáról az adásról egyelőre nem írhattunk, de megragadtam az alkalmat, hogy a látottakról kérdezzem az alkotókat, szereplőket.

Kirtikával majd a tévéadás után jelentkezem, de annyit talán addig is elárulhatok, hogy talán még nem láttam ennyire erős első adást. Jóval több volt az ígértes jelentkező és sokkal kevesebb a szekunder szégyent kiváltó produkció, mint korábban. Verebély Marcell kreatív producert elsőként arról faggattam, ez szerencse kérdése, vagy tudatosan törekednek a minőség javítására.

"Nem mondanám szerencsének. Az persze nagy szerencse, ha valaki besétál az utcáról és tehetséges, de a műsort komoly casting előzi meg. Remek csapat jött össze, mindenki nagyon jól végezte a dolgát és valóban sok jó előadó, énekes és rapper van az idei évadban. Ezért tehettük meg, hogy már az első adásba is többet raktunk, mint általában.

Az ízlés kérdése, hogy kinek mi a kínos, hol a határ. Vannak produkciók, amik nem úgy sikerülnek, ahogy az előadó elképzelte. De az X-Faktor mindig erről szólt:

mi nem a legjobb énekest keressük, nem a legjobb hangot, hanem a legjobb színpadi előadót, és abba nagyon sok minden belefér."

Természetesen szóba került Majka is, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni. Afelől érdeklődtem, okozott-e fejtörést a csatornának, hogy a mentor az elmúlt fél évben a politika célkeresztjébe került, és meg tudja-e védeni magát a csatorna a rendszer esetleges bosszújától.

"Az X-Faktor egy szórakoztató tévéműsor. Természetesen figyelemmel követjük, miként alakul Majka zenei előadói pályája, de az ebből fakadó események függetlenek az itteni munkájától. Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk vele.

Az RTL-nek nem kell megvédenie magát, mert nem tett semmi olyat, amiért ez szükséges lenne.

Minden csoda három napig tart, Majka pedig teszi a dolgát."

Nem hagyhattam szó nélkül, hogy idén a konkurens tévécsatorna tehetségkutatójának egyik zsűritagja az a Herceg Erika lesz, aki néhány éve éppen az X-Faktor mentoraként vált országosan ismertté hazánkban.

"Örültem, amikor lehetőségünk volt Erikával együtt dolgozni – felelte Verebély. – Aztán ki is maradt egy évad az X-Faktorból, de azért még dolgoztunk együtt vele, hiszen feltűnt az Árulókban, az Álarcos énekesben, a Sztárboxban pedig extra produkcióként lépett fel. Most ott kapott lehetőséget, és azt választotta, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy akár ő, akár mások, akik most a konkurenciánál vannak képernyőn, a jövőben ismét nálunk tűnjenek fel."

Arról is érdeklődtem, számíthatunk-e szabálymódosításokra, mint a korábbi években.

"Konkrét szabálymódosítás nincs, de a műsort a mentorokkal közösen alakítjuk, és lesz olyan izgalmas esemény, ami még nem fordult elő a hazai X-Faktor történetében. De ezt nem szeretnem előre lelőni."

Végezetül azt kérdeztem meg a kreatív producertől, hogy mit gondol, hány szezon lehet ebben a mentorcsapatban:

"Ez egy nehéz kérdés, mert jelen pillanatban még csak a forgatások vannak mögöttünk. Az élő szakasz, ami a legkonkrétabb mentori munka, az most kezdődik.

Ezért rajtuk is múlik, hogy mennyire találják meg újra és újra ebben a mentori pozícióban a kihívást, a hozzáadott értéket.

Majka már nagyon sokat zsűrizett különböző műsorokban, Gáspár Laci nyolcadszor ül az X-Faktor mentori pultjában, mégis mindig képesek megújulni. Még akár nagyon sok év is lehet ebben a négyesben, de természetesen az évad végén kell a tanulságokat levonni, és közösen megbeszélni, hogyan megyünk tovább. Idén sem a csatorna, sem a mentorok részéről nem volt kérdés, hogy velük megyünk tovább."

A tavalyi évad győztes mentorának, Valkusz Milánnak az első adásban annyira megtetszett az egyik versenyző produkciója, hogy felajánlotta, akkor is segít neki producerként, ha nem az ő csapatába kerül. Először is arra kértem Milánt, tisztázzuk, mit jelent a zenében a producer fogalma.

"Alapvetően a producer mint fogalom pénzügyi befektetőt jelent. De a zenei világban a producer a "music producer" kifejezésből jön, vagyis a stúdióban dalszerzőként, vagy akár hangmérnökként segítenék. Akkor is, ha a vetélytársam versenyzője lesz.

Szeretek önzetlenül segíteni, erről szól a világ, nem szabad azon kattogni, hogy ha a másik mentor versenyzőjét segítem, az rossz lesz az én csapatomnak.

Elkapott valami isteni sugallat, mert olyan gyönyörűen énekelt a kedves hölgy."

Miután az első adásban is láthattunk rá példát, hogy valaki rázendített egy Valmar dalra, és Gáspár Laci sláger is felcsendült, megkérdeztem, mennyire képes egy mentor objektív maradni, ha a saját dalát hallja a versenyzőtől.

"Mindig nehéz, ha valaki a saját dalát hallja, mert nagyon berögzült a fülben, agyban úgy, ahogy az ember megírta. Nem is emlékszem olyanra az eddigi adásokból, hogy valaki igazán jól énekelte a dalaimat. Nem tudom, ez minek köszönhető. A saját dalaimnál például a rapet nem nagyon tudják lehozni. Ilyenkor derül ki, hogy minden látszat ellenére még sem olyan könnyű az, amit Marics Petivel csinálunk.

Mindenesetre, ha valaki egyéniség akar lenni, akkor ne egy mentor dalát hozza. Inkább valami külföldi előadót, nagyobb "wow faktort" próbáljon mutatni."

Ha valaki egy Bon Jovit vagy más világsztárt énekel el úgy, ahogy kell, az teljesen más, mint mondjuk egy Valmar dal.

Végezetül az X-Faktor egyik műsorvezetőjét, Miller Dávidot szólítottam meg, aki minden eddiginél nagyobb trollként hergelte a versenyzőket a zsűri ellen.

"Amikor ott van nálam a versenyző, akkor én a versenyzővel vagyok – magyarázta Miller. – Mindent próbálok az ő szemszögéből nézni. Olyankor a mentorcsapat egy külső tényező. Ha ő dühös a mentorokra, akkor nyilván én is dühöt érzek a mentorokra. Ha jól sikerül neki és örül, akkor együtt örülök vele. Mindig a versenyző érzelmeit próbálom egy kicsit felerősíteni."

Mesélt arról is, milyen a közös munka műsorvezető társával, Pápai Jocival.

"Szerencsére egyikünknek sem kell a szomszédba menni a humorért. Nagyon jó közönség a Józsi.

Bármit csinálok, ő szakad a röhögéstől, ami nekem csak olaj a tűzre és akkor még többet hülyéskedek.

Egy ilyen műsorvezetői párosnál nagyon fontos, hogy kedveljük egymást a kamerán kívül, mert akkor sokkal könnyebb a kamera előtt is együtt dolgozni.

Semmi sincs előre megírva. Bemegyünk reggel 8.30-ra a székházba, 9.30-ra elkészülünk, 10-kor elkezdjük a forgatást, beállítanak minket a helyünkre. Előtte nem találkozom a versenyzővel, nem tudom, mit fog csinálni. Nem is lenne jó tudni, mert sokkal teátrálisabb lenne. Miért kérdezzem meg, hogy mit énekel, ha már tudom? Itt nem színész vagyok, hanem műsorvezető.

Amikor nem dolgoztam a tévében, én is azt hittem, hogy minden előre meg van írva, de most már látom, hogy ezeknek a civil szereplőknek a torkán nem lehet lenyomni előre kitalált dolgokat.

Annyi könnyebbség azért van, hogy ez felvétel. Az élő adás nyilván teljesen más. Ha ott kimondtál valamit, akkor ki kell keveredned belőle. Az meg azért izgalmas."

Az első adás szeptember 6-án látható az RTL-en, a róla írt kritikánk pedig vasárnap olvasható a Szeretlek Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk