Megszólalt a vőlegény a lefizetett és megalázott hajléktalan ügyében – itt az ő verziója
Ahogy korábban megírtuk, elég megalázóan viselkedett egy csapat brit fickó egy hajléktalannal Spanyolországban.
A legénybúcsút tartó társaság tagjai úgy gondolták, jó ötlet 100 euróval megvesztegetni egy hajléktalan férfit, hogy az tetováltassa homlokára a vőlegény nevét és lakcímét.
Egészen pontosan azt, hogy "Jamie Blake, North Shields, NE28".
Az eset nyilvánosságra került, a tetoválószalon ugyanis kiposztolta Facebookjára a történetet, mire a Benidorni Brit Gazdasági Kamara elnökének, Karen Maling Cowles-nak tudomására jutott a történet. Cowles "gusztustalannak" nevezte, hogy bárki azon képes szórakozni, hogy egy elesett ember helyzetét kihasználja.
A brit kamara elnöke később gyűjtést indított, hogy kifizethesse a férfi félig elkészült tetoválásának eltávolítását, és azért, hogy támogassák.
Azóta a vőlegény is nyilatkozott az ügyben, aki azt mondja, nem tudott erről és nem volt a helyszínen sem, amikor az egész megtörtént.
"Ott se voltam akkor. Nagyjából harmincan ittunk egy bárban. Voltak ott még ír haverok is és természetesen Tomek is. Ő nem is hajléktalan, az egyik barátommal él együtt, egy gyárban dolgozik" - részletezte.
Aztán arról beszél, hogy ő ott se volt a tetoválásnál, berúgott, aztán kirúgták a kocsmából, a szalonba se ment el, és ahogy tudja, Tomek nem is kapott pénzt a tetkóért.
"Ez egy rémálom, lehet, ha hazarepülök, a munkámat is elveszítem" - tette hozzá az ex vőlegény, aki egyébként a menyasszonyával is szakított már azóta.