FELFEDEZŐ
A Rovatból

Meddő lett és majdnem meg is halt a szilikonmellei miatt egy 34 éves kanadai nő

Nyolc éve, a termékenysége és rengeteg pénze bánta, hogy egy kicsit nagyobb melleket akart.


Nem volt elég önbizalma, ezért úgy döntött, hogy megcsináltatja a melleit Shelby Kennedy, írja a The Sun. A kanadai influenszernek az ötlet kis híján az életébe került, de az már biztos, hogy több gyereke nem lehet.

Először 2012-ben feküdt kés alá a most 34 éves nő, miután válásával megszabadult egy, az önbizalmát a porig romboló kapcsolattól. Úgy döntött, hogy az addigi 70C-ről 70E-re növeli mellméretét implantátumok segítségével. Kezdetben minden rendben is volt, dögösebbnek érezte magát, mint valaha, szabályosan kicserélték az addig teljesen befordult nőt.

Azonban három hónappal a 3700 fontos (1,5 millió forint) beavatkozás után fáradtnak, depressziósnak érezte magát, ráadásul jókora ciszták alakultak ki a petefészkein.

Eleinte azt hitte, hogy ennek semmi köze az új mellekhez, egyszerűen csak öregszik és ez okozza a problémát.

Noha rendszeresen fájdalomcsillapítókat szedett, a menstruáció alatt pokoli fájdalmak kínozták Shelbyt, amikor a petefészek-ciszták a menzesz ideje alatt felszakadtak. 2012 végén méhen kívül esett teherbe, az embrió eltávolítása közben pedig endometriózissal diagnosztizálták. Ez egy olyan krónikus, alapvetően jóindulatú betegség, ami minden tizedik nőt érint, ám ha időben észreveszik, könnyen kezelhető.

Innentől kezdve folyamatosan fájdalmak gyötörték a fiatal nőt, aki három évvel később új férjének egy kislányt szült. Ugyan a terhesség alatt csillapodtak a tünetek, de amikor a gyerek egyéves lett, kettőzött erővel tértek vissza a pokoli fájdalmak.

2017-ben végül az egyik reggel arra ébredt, hogy a bal mellében duzzanat keletkezett. A vizsgálatok során gyorsan kiderült, hogy késői stádiumú szerómája van, ami főként műtéti sebek környékén kialakuló folyadékgyülem. Szerencsére az orvosok semmilyen rákra utaló jelet nem találtak a szervezetében. Viszont azt tanácsolták neki, hogy elővigyázatosságból cseréltesse ki, vagy távolíttassa el az implantátumokat.

Mivel Shelbynek továbbra is magabiztosságot kölcsönzött a szilikonmell, ezért végül 2017-ben a csere mellett döntött.

Eleinte úgy tűnt, hogy ezzel meg is oldódott a gond, de egy évvel később ismét jelentkeztek a fájdalmas tünetek. Ekkor már olyan rosszul volt a kanadai nő, hogy felállni is képtelen volt fájdalomcsillapítók nélkül.

A kórházban méheltávolítást javasoltak neki az orvosok, vagyis a házaspárnak el kellett fogadnia, hogy nem lehet több gyerekük. Ez volt az ára annak, hogy Shelby életben maradhasson.

Az újabb műtét után fél évig ismét minden rendben volt, mígnem tavaly februárban arra ébredt, hogy furcsa foltok alakultak ki a lábain, és borzasztóan legyengült. Annyira fáradtnak érezte magát, hogy azt gondolta, haldoklik. Alig tudott beszélni, szinte semmire nem emlékezett és egyáltalán nem volt ura a testének. Az orvosok is tanácstalanul álltak a helyzet előtt, mivel a tüneteket nem tudták összefüggésbe hozni semmilyen betegséggel.

Végül idén januárban döntött úgy egy barátja tanácsára, hogy újabb 4600 fontért (1,8 millió forint) megszabadul a mellimplantátumoktól.

Amint kivették a szilikont a nő testéből, azonnal úgy érezte, hogy mázsás tehertől szabadult meg. Azóta folyamatosan a művi mellek miatti megbetegedésekről olvas, és kiderült, hogy rajta kívül sokan szenvedtek még hasonló tünetekkel.

Shelby mostanra jól van, újra egészséges. Minden nőnek azt tanácsolja, aki mellnagyobbításon gondolkozik, hogy kétszer is vegye fontolóra, miért van szüksége az implantátumokra. Óva int mindenkit a beavatkozástól, és reméli, hogy a saját kálváriája, valamint az életéből erre szánt nyolc év, rengeteg pénz, de legfőképpen a termékenység elvesztése mindenkit elgondolkoztat, mielőtt felkeresne egy plasztikai sebészt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk