A Rovatból

Gyöngyösön nyitotta meg az első vidéki kétszintes, autós éttermét a McDonald’s

Az új étterem és McDrive a legújabb trendek szerinti megjelenést kapta.

Link másolása

Gyöngyös forgalmas közlekedési csomópontjában nyitotta meg kapuit a McDonald’s legújabb, kétszintes autós étterme. A beruházás mintegy 500 millió forintból valósult meg. Az idén 30 éves étteremlánc a „Jövő Élménye” éttermi koncepcióval tervezte meg az éttermet, így a vendégek már – a fővároson kívül elsőként Gyöngyösön – érintőképernyős kioszkokon adhatják le rendelésüket, és választhatják az asztalnál történő kiszolgálást is.

A McDonald’s piacvezető márkaként évről-évre egyre több vendéget szolgál ki Magyarországon. Csak az idei évben több mint 10%-kal nőtt az egységeket látogató vendégek száma, a forgalom pedig még ezt is jóval meghaladó mértékben növekszik.

A megnövekedett és folyamatosan változó vendégigényekre a termékeket és a szolgáltatásokat egyaránt érintő innovációval és fejlesztésekkel, valamint a vendégek által legkényelmesebben elérhető helyszínek megtalálásával reagál a vállalat. Ennek a folyamatnak a következő lépése a mostani étterem nyitás.

A gyöngyösi étterem nem csak az első vidéken nyíló, országosan pedig már a hatodik „Jövő Élménye” étterem, de tovább bővíti azon városok körét is, amelyekben a mekizés élményét nyújtja a vállalat. Az új étterem és McDrive egység kívül-belül a legújabb trendek szerinti McDonald’s-megjelenést kapta.

A tervezéskor fontos szempont volt a fenntarthatóság, így az energiahatékonyság és takarékosság mellett az esővíz összegyűjtésére és hasznosítására is megoldást találtak a kivitelezők.

Az étterem egyszerre 90 vendég befogadására képes, és ennek megfelelő számú parkolóhellyel rendelkezik. A kétszintes, közel 400 négyzetméter alapterületű étteremben 40 főállású (főként helyi és környékbeli) munkavállaló és számos diák talált munkalehetőségre. Az éttermet üzemeltető csapat már tavaly októberben megkezdte a tréningeket és a közös felkészülést a nyitásra.

Az éttermet üzemeltetői szinten is gyakorlott szakemberre bízta a vállalat. Héjja János franchise partnerként 1998 óta tagja a McDonald’s-családnak, és immár – Magyarországon elsőként – 5 étterem üzemeltetését végzi. Az újonnan nyitott gyöngyösi egység mellett két kecskeméti, egy szekszárdi és egy szolnoki éttermében összesen több mint 200 munkatársnak, köztük diákoknak és megváltozott munkaképességű kollégáknak biztosít folyamatos munkalehetőséget.

„A McDonald’s hosszútávra tervez Magyarországon. Ahogy az elmúlt 30 évben mindig, a jövőben is kulcsfontosságú szerepet szánunk az innovációnak és a fejlesztéseknek, hiszen ezek biztosítják, hogy a hálózat a jövőben még jobb szolgáltatásokkal, még több vendéget fogadhasson” – mondta Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Nagy öröm a számunkra, hogy újabb, a modern Mekizés élményét közvetítő étteremmel bővíthetjük országos hálózatunkat. Még nagyobb öröm, hogy mindezt egy teljesen új helyszínen, új vendégközönség számára tehetjük meg.”

A vállalat egy éve jelentette be, hogy világszerte az „Experience of the Future” koncepció szerint, azaz innovatív konyha- és kiszolgálási folyamatokkal, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokkal modernizálják a mekizés élményét.

A magyarul „Jövő Élménye” névre keresztelt új éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, melyek még magasabb szintre emelik a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát. A megújuló éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. A vendégek számára a fejlesztés legfeltűnőbb elemei az érintőképernyős rendelésfelvevő kioszkok és a „table service”, azaz az asztalnál történő kiszolgálás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: