KÉK HÍREK
A Rovatból

Masszív hóesés jön: vasárnap akár 15 centi is eshet

Az ország északi-északkeleti-keleti harmadán készülhetünk elsősorban havazásra.
Forrás: Időkép, fotó: Pixabay - szmo.hu
2018. január 20.



Vasárnap hajnaltól egyre több helyen kezd el hullani a hó,

estére akár 5-15 centiméternyi is felhalmozódhat, főként az ország középső és keleti területein.

Szombaton napközben változóan, erősen felhős időre számíthatunk, de számottevő csapadék ekkor még nem várható, csupán az északi tájakon fordulhat elő hószállingózás, illetve egy-egy hózápor. Napközben a Dunántúl északi részén átmenetileg megélénkülhet a nyugatias szél. -1 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, északon lesz a leghidegebb.

A vasárnapra virradó éjszaka északon és a középső tájakon már többfelé kialakulhat havazás. Napközben az ország északi-északkeleti-keleti harmadán készülhetünk elsősorban havazásra, máshol eső, havas eső lehet inkább a jellemző. Mivel az északi tájakon fagypont körül alakulhat a maximum-hőmérséklet, a hegycsúcsokon pedig fagyni fog, így errefelé számíthatunk a legtöbb megmaradó hóra.

Pontos értékeket még nehéz előrejelezni, de az északi és az északkeleti síkvidékeken pár centiméternyi friss hóréteg alakulhat ki, viszont az Északi-középhegységben magasságtól függően

akár 5-10 cm is lehet a hóréteg vastagsága, a magasabb hegycsúcsokon akár 15-20 centis vagy akár ezt meghaladó friss hó is hullhat.

Napközben az északias szél is megélénkül, nyugaton erős, viharos lökések is előfordulhatnak, ezzel együtt hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe.

Hétfő reggelre a havasabb északi tájakon akár -10 fok köré is csökkenhet a hőmérséklet. Kezdetben napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől felhősödés kezdődik, a Dunántúlon be is borul az ég. Estefelé a Dunántúlon fordulhat elő kisebb havazás, az északnyugati, majd a délkeletire forduló szél helyenként élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, de a derült, havas helyeken -10, -12 fok sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy hónapja kérte meg gyerekkori szerelme kezét József, az ausztriai baleset egyik áldozata
A két magyar férfi szombat hajnalban szenvedett baleset Ausztriában, amikor egy háturlól érkező autó beléjük rohant.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, halálos autóbaleset történt Ausztria A9-es autópályáján szombat hajnalban. Fél 2 körül egy hátulról érkező autó belerohant egy dél felé tartó magyar kocsiba, ami az ütközés után kigyulladt.

A balesetben a vétlen autó sofőrje és utasa meghalt. Az egyikőjük az ötgyermekes József, és Dominik, NB II-es futballista – írja a Blikk. A vétkes sofőr egy dél-stájerországi férfi volt, aki ittasan vezetett. Könnyebb sérülésekkel kórházban fekszik, a rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát. Az áldozatokat csak fél nap után tudták azonosítani.

József Tésenyből ingázott, három hónapja dolgozott Ausztriában egy villanyszerelő vállalkozásnál. Menyasszonya és öt gyermeke várták haza. Tizennégyen szorongtak egy kétszobás házban, ezért egy közeli, leromlott állapotú ingatlant szemelt ki 1–1,5 millió forintért, az adásvételt napokon belül aláírták volna. Egy hónapja kérte meg élettársa kezét, 16 éves koruk óta voltak együtt.

„Józsi a szerelménél mindvégig kitartott, de korábbi munkahelyein nemigen maradt meg 1–2 hónapnál tovább. Dolgozott az önkormányzatnál és a dohánygyárban is. Azt mondják, előfordult, hogy elfelejtett bemenni. Most viszont Ausztriában biztosan a pénz is sokkal jobb volt, ő pedig megbecsülte a munkáját. Távol a családjától nem is lett volna miért ellinkeskedni a munkát.

Nagyon sokat dolgozott, 2–3 hetente járt csak haza a családjához, biztosan most is úton volt hozzájuk”

mondta egy utcabeli a Blikknek.

A faluban mindenkit megrázott a tragédia, Józsefet gyerekkorától ismerték. Sokan a „legendás szerelemről” beszélnek, ami a családi nehézségek ellenére is kitartott.

„Én drága testvérem, a jó isten vigyázzon rád odafent, nagyon szeretlek téged, Isten nyugosztaljon” – búcsúzott tőle a húga a közösségi oldalán. Dominiktól korábbi csapattársai megemlékezéssel búcsúztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.


Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.

„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”

közölte a Mávinform vasárnap.

A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek derültek ki az ausztriai balesetről: egy ötgyermekes családapa is az áldozatok között van
A rendőrség szerint egy dél-stájer sofőr előzés közben, ittasan ült a volánnál. Az áldozatok Ausztriába ingáztak a jobb megélhetés reményében.


Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.

Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.

Az áldozatok Baranya megyéből származtak:

egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat

– írja a Bama.hu.

A megyei lap olvasói szerint az egyik férfi korábban a Szentlőrinci SE, az NB II-ben szereplő csapat, játékosa volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Mondta, hogy felrobbant a feje” - szomszédja segített az életveszélyesen megsérült nagymamának és két éves unokájának kimenekülni a gázrobbanás után
A nő a fején, a nyakán, hátán és a kezén szenvedett égési sérüléseket. Az állapota válságos.


Monoron este hat körül hatalmas detonáció rázta meg a környéket, ablak is betört. „Arra lettünk figyelmesek, hogy nagy robbanás történt, betört egy ablak, és egy hölgy jajveszékelve az életéért kiabált. Átmentünk megnézni, mi lehet a probléma” – mondta az egyik szomszéd az RTL Híradónak.

A férfi átment, kimentette a sérülteket, hívta a mentőket, majd a saját lakásában hűtötte a nő sebeit.

„A hölgy jajveszékelve azt mondta, hogy rá akart gyújtani egy szál cigarettára, és ‘felrobbant a feje’. Leégett a haja is”

– idézte fel a szomszéd a Híradónak. A két éves kisfiú a robbanáskor egy másik szobában volt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a csatornának azt mondta, hogy a nő a fején, a nyakán, hátán és a kezén szenvedett első- és másodfokú égési sérüléseket. A gyerek enyhe füstmérgezés miatt szorult ellátásra; mindkettőjüket kórházba szállították.

Az asszony állapota válságos.

„A jobb oldala teljesen megégett, az arca és a haja is, lélegeztetőgépen van”

– fogalmazott az élettársa.

„Hat óra húsz perckor kaptam a hívást a párom fiától, hogy robbanás történt, haza tudok-e jönni a munkahelyemről. Egyből jöttem haza; itt voltak a rendőrök és a tűzoltók, a mentő már nem volt itt” – mondta a férfi.

Mint kiderült: pár napja leszerelték az ablak alatti konvektort, az odavezető gázcsövet rendőrségi matrica fedi. A robbanás feltehetően itt történt. A tűzoltóság tűzvizsgálatot indított, az asszony élettárs pedig nem érti, hogyan keletkezhettek égésnyomok a konyhától távolabbi hálószobában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: