HÍREK
A Rovatból

Már nem elég a személyi igazolvány a Nagy-Britanniába való belépéshez az EU-ból

A brit belügyminisztérium szerint sok visszaélést követtek el az okmányokkal.


Péntektől nem használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz a brit határállomásokon azok az EU-állampolgárok, akik nem Nagy-Britanniában élnek. Az országban törvényesen letelepedett uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beutazhatnak.

A brit belügyminisztérium pénteken ismertetett tájékoztatójában leszögezi: a személyi igazolványok azon személyazonosító okmányok közé tartoznak, amelyekkel a brit határrendészeti hatóság tapasztalatai szerint a legtöbb visszaélést elkövetik.

A tárca szerint a brit határellenőrzési pontokon tavaly felfedezett hamis személyazonossági dokumentumoknak csaknem a fele az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiban, illetve Svájcban készült. A személyi igazolványok nagy-britanniai beutazási használatát péntektől megszüntető szabálymódosítás ennek az országcsoportnak az állampolgáraira egyformán vonatkozik.

A brit belügyminisztérium pénteki állásfoglalása szerint a személyi igazolványokkal könnyedén visszaélhetnek olyanok, akik illegálisan akarnak beutazni Nagy-Britanniába.

Azzal, hogy a brit határrendészeti hatóságok péntektől nem fogadják el ezeket a személyazonosító okmányokat, lehetővé válik a brit kormány számára annak megakadályozása, hogy a szervezett bűnözői csoportok és az illegális bevándorlók törvényellenesen beutazhassanak e dokumentumok felhasználásával - áll a londoni belügyi tárca közleményében.

A minisztérium szerint a személyi igazolványokról közismert, hogy utazási okmányként nem biztonságosak, mivel még mindig vannak olyanok közülük, amelyek nem tartalmaznak biometrikus adatokat. Mindemellett a személyi igazolványokkal nehezebb a büntetett előéletűekről összeállított adatbázisok ellenőrzése, mint az útlevelekkel.

Jóllehet az Európai Unióban már folyamatban van a személyi igazolványok új biztonsági szabványainak meghonosítása, még 5-10 évig forgalomban lesznek olyan igazolványok is, amelyek nem felelnek meg ezeknek az előírásoknak, és ezeket az okmányokat könnyebb hamisítani, mint az útleveleket - áll a brit belügyminisztérium pénteki állásfoglalásában.

A tárca ugyanakkor megerősíti:

azok az EU-állampolgárok, akik törvényesen letelepedtek Nagy-Britanniában, legalább 2025-ig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért - kell folyamodniuk.

A brit belügyminisztérium legfrissebb összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül augusztus 31-ig 6 159 800-an adtak be letelepedési kérelmet. A tárca statisztikája szerint meghaladta a 155 ezret azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért folyamodtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor az ATV-s Orbán-interjúról: A miniszterelnök egyik legtanulságosabb, gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat eláruló interjúja
A politológus szerint Rónai Egon jó munkát végzett az interjúval. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy beleláttunk kicsit a kormányfő gondolkodásmódjába.


Rövid helyzetértékelést adott Orbán Viktor keddi ATV-s interjújáról Török Gábor. A politológus előre bocsátotta, hogy bővebben a 24.hu Törökülés podcastjában elemzik majd a miniszterelnöki interjút, ezúttal hosszabban kitért a kérdező, Rónai Egon szerepére. Mint írta: „Sokféle újságírói szerepfelfogás és habitus létezik, nyilván mások másképp kérdeztek volna – a magukat újságíróknak nevező propagandisták (innen vagy onnan) pedig különösen. Azt azonban szerintem nem lehet állítani, hogy Rónai Egon ne végzett volna jó munkát.”

Szerinte:

„Ha nem így lett volna, ez a másfél óra nem lehetett volna a miniszterelnök egyik legtanulságosabb, gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat eláruló interjúja.”

Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor 15 év után adott interjút az ellenzéki véleményeket is felvonultató, de több szálon a kormányhoz köthető csatornának. Ebben beszélt többek között az amerikai kormányzattal történt megállapodásról, arról, hogy „Magyarország mindig bajban van” és a felmerült, de végül elvetett elnöki rendszer bevezetéséről hazánkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Sokkolt ez az ítélet” – Jakabos Zsuzsáék mégsem kapják meg a 120 milliót, a Kúria megsemmisítette a jogerős ítéletet
Hosszú pereskedés végére került pont, de nem úgy, ahogy a sportolók remélték. Ügyvédjük szerint a döntés ellentétes a korábbi bírói gyakorlattal.


Precedensértékű ítéletet hozott kedden a Kúria, amely

a jogerős másodfokú ítéletet felülbírálva elutasította nyolc magyar sportoló keresetét, így az államnak mégsem kell kifizetnie a 2022-es Világjátékokon elért eredményeik után járó, csaknem 120 millió forintos jutalmat

– írta a Telex.

A döntés értelmében a kétmillió forintot meghaladó perköltséget is a sportolóknak kell állniuk.

„Sokkolt ez az ítélet, a szóbeli indoklása is. Ami valahogy így szólt: »a sporttörvény felhatalmazása alapján fizetendő állami jutalommal kapcsolatos igény nem hoz létre olyan Ptk.-n alapuló polgári jogviszonyt, amely alapján a kifizetés polgári peres eljárásban a kifizetésre kötelezett alperessel szemben bírósági úton érvényesíthető«. A Kúria szerint az igény ily módon történő érvényesítésére nincs jogi lehetőség, ami ellentétes a korábbi ítélkezési gyakorlattal” – nyilatkozta a sportolókat képviselő Bognár Viktor ügyvéd.

Jakabos Zsuzsa, Verrasztó Evelyn, Balog Gábor, Gyárfás Bence, Senánszky Petra, Szabó Szebasztián, Takács Krisztián és Ugrai Panna azért indított pert, mert a 2022-es birminghami Világjátékok után nem kapták meg a kormányrendeletben rögzített eredményességi jutalmukat. Az ügyben első fokon a bíróság még az alperes államnak adott igazat, elfogadva a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) érvelését, miszerint a kvalifikáció során nem indult el a jutalom feltételéül szabott számú nemzet.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban 2025 áprilisában jogerősen megváltoztatta ezt a döntést. A másodfokú bíróság dokumentumokkal alátámasztottnak látta, hogy a versenyeken megvolt a megfelelő számú induló, így a sportolókat megilleti a 119,5 millió forint és annak kamatai. Ezt a jogerős ítéletet támadta meg 2025 júniusában a sportügyekért felelős Honvédelmi Minisztérium felülvizsgálati kérelemmel a Kúrián.

A per tétje jelentős volt: Balog, Takács, Szabó és Gyárfás két váltóban nyert aranyérmet, amiért fejenként 17,5 millió forint járt volna nekik. Senánszky Petra és Ugrai Panna 16,5 millió, Jakabos Zsuzsa 12,5 millió, Verrasztó Evelyn pedig 4 millió forintra számíthatott volna a másodfokú ítélet alapján.

Az ügyet különösen furcsává tette, hogy miközben a kormány a sportot stratégiai ágazatként kezeli, és a 2025-ös, csengtui Világjátékok után járó jutalmakat három hónapon belül kifizette, a három évvel korábbi tartozást vitatta. Ráadásul a 2022-es viadal több versenyszámában más magyar sportolók vita nélkül megkapták a pénzüket.

Bognár Viktor ügyvéd korábban már nyert egy hasonló pert a 2013-as, cali Világjátékok után, akkor a Magyar Olimpiai Bizottsággal szemben érvényesítette a sportolók jutalomigényét. Az ügyvéd a mostani döntés után elmondta, az írásos indoklás kézhezvétele után döntenek az esetleges további jogi lépésekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktor interjújáról: Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz
A TISZA párt alelnöke azonnal reagált az ATV interjújára. Kemény szavakkal üzente meg, hogy szerinte miért kellene távoznia a kormányfőnek.


Magyar Péter Facebook-posztban bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte egy propagandainterjút adott, ahol előre leírt kérdésekre kellett válaszolnia. A politikus állítja, az interjúban szó esett a fociról és a milliárdos haverokról, de amikor a gyermekszegénység került szóba, a miniszterelnök nem adott érdemi választ.

Magyar Péter azt írta: „Amikor azt kérdezte a műsorvezető, hogy mit szól ahhoz, hogy minden ötödik magyar gyermek mélyszegénységben él, akkor Orbán Viktor ezt válaszolta: "Szegénység ügyben jó pályán vagyunk…"”

Erre visszakérdezett a műsorvezető, hogy akkor miért él több százezer szegény gyermek az országban. Orbán Viktor ezt válaszolta: "… szívesen felkészülök, és a következő alkalommal térjünk erre vissza."

„Döbbenet. Egy ilyen ember nem lehet tovább miniszterelnök. És nem is lesz”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

Az ATV interjújában Rónai Egon kérdezte Orbán Viktort. A miniszterelnök 15 év után adott ismét interjút a csatornának. A beszélgetés során a kormányfő vitatta a műsorvezető által említett, minden ötödik gyereket érintő szegénységfenyegetettségről szóló statisztikát, és azt állította, nincs olyan gyermek Magyarországon, akit a családtámogatás ne érne el. Arra a kérdésre, hogy ez jó pálya-e, a miniszterelnök úgy fogalmazott: „szegénységügyben abszolút”, majd hozzátette, hogy a következő interjúban térjenek vissza a témára.

Korábban a miniszterelnök több témát is érintett, beszélt például arról, hogy – korábbi állításával ellentétben – nem „korlátlan időre” kapott Magyarország felmentést az orosz energiahordozók elleni szankciók alól. Szerinte addig él a felmentés lehetősége, amíg Donald Trump az elnök és ő a magyar miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lépfeneriasztás Békés megyében: marhavágás közben fertőződött meg egy 70 éves férfi
A járványügyi hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot és a kontaktszemélyek felkutatását. Egyelőre nem tudni, hány emberrel érintkezett a férfi az eset óta.


Bőranthrax-megbetegedést igazoltak egy 70 éves, Békés megyében élő férfinál, derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) október 27. és november 2. közötti időszakot vizsgáló járványügyi jelentéséből – írta a Telex.

A férfi a panaszok megjelenése előtt marhát vágott, és az állat feldolgozása közben megsérült a keze. A gyanú bejelentése után a hatóságok azonnal kivizsgálást indítottak, értesítették az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet, és megkezdték a kontaktkutatást, valamint a lehetséges érintettek járványügyi megfigyelését.

A hatósági kivizsgálás célja a fertőzés forrásának pontos feltárása és a további esetek megelőzése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) bevonása azért kulcsfontosságú, hogy az állati eredetű termékek útját is ellenőrizzék. Jelenleg nem tudni, hogy a beteg férfinak pontosan hány kontaktját kutatták fel, és az ő megfigyelésük milyen eredménnyel zárult.

A lépfenét a Bacillus anthracis nevű baktérium okozza, a betegség állatról emberre terjed. A bőrlépfene a bőr megsebzésével alakul ki: először egy piros göb keletkezik, amiből hólyag lesz, majd annak felfakadása után egy jellegzetes sötétbarna vagy fekete pörk, úgynevezett pokolvar képződik. A pörk környéke vizenyősen-véresen beszűrődik. Az időben felismert betegség antibiotikumokkal, elsősorban penicillinnel jól gyógyítható, és hétköznapi érintkezéssel nem terjed emberről emberre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk