HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: A gödi akkugyárról az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni

Fillérekből kampányol a TISZA Párt, Orbán Viktoron nőni fog a nyomás, hogy kiálljon ellene egy vitára, bizonyítékokat kapnak kormánytagok magánéletéről is, és különös álma volt a kormányfőről – sok minden más mellett ezekről beszélt Magyar Péter egy hétfői interjúban.


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Telexnek adott élő interjút, ahol a kampányról, a személyét érintő támadásokról és a párt kormányprogramjáról is beszélt.

A beszélgetés elején arról kérdezték, miért nevezték meg mégis miniszterelnök-jelöltnek, noha korábban arról beszélt, hogy a magyar alkotmányos rendszer nem ismeri ezt a fogalmat.

Magyar szerint továbbra is tartja ezt az álláspontját, de listavezetőként úgy látja, a választók számára így egyértelműbb a helyzet. Szerinte a politika ma már leginkább személyekről szól, és ezzel világossá teszik, ki áll kivel szemben. „Nyilván az akkor lenne igazán egyértelmű, hogyha a leköszönő miniszterelnök 20 év után összeszedné a bátorságát és kiállna egy nyílt, egyenes vitára” – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte a választás egy népszavazás lesz Orbán Viktor rendszeréről.

A miniszterelnök-jelölti vitával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy demokráciában ennek evidensnek kellene lennie. Állítása szerint ahogy közeledik a választás napja, úgy fog nőni a nyomás Orbán Viktoron, nemcsak kívülről, hanem a saját politikai közösségén belül is, hogy kiálljon ellene.

Úgy véli, a miniszterelnöknek nincsenek eredményei, ezért nem túl jó eséllyel lépne be egy ilyen vitába, mert elszokott a valódi kérdésektől.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy két éve még „viccnek is rossznak” tartotta, hogy politikai pályára lépjen, de azóta sokat tanult, rengeteg emberrel találkozott, és elfogadta a kollégái felkérését. „Kész vagyok, és azt hiszem, hogy van felelősségem, és ezt a felelősséget én vállalom, és addig viszem, amíg tudom” – jelentette ki.

A kampány finanszírozásával kapcsolatban elmondta, hogy a korábban emlegetett 10-20 milliárd forint helyett csupán annak töredéke, pár százmillió forint áll a rendelkezésükre. Ebből puritán, egyszerű és olcsó kampányt terveznek, óriásplakátjaik és mesterséges intelligenciával készített videóik sem lesznek.

A jelöltjeikről kisebb plakátokat helyeznek ki ingyenes felületeken, de leginkább a személyes találkozókra és az 50 ezer fős önkéntes hálózatukra építenek. „Az a TISZA egyik alapja, az a DNS-e, hogy mi találkozunk az emberekkel. Nem csak én, hanem az egyéni jelöltjeink, a szakértőink, az önkénteseink” – mondta.

Magyar Péter szerint a választási erőviszonyok hónapok óta a kétharmados felhatalmazás küszöbén billegnek, és a céljuk ennek elérése, mert a bebetonozott hatalmi struktúrában így könnyebb lenne kormányozni. Ugyanakkor hozzátette, nem élnének vissza a kétharmaddal, és egy Tisza-frakció vezetése nehéz feladat lesz, mert „ott nem szavazógombok fognak ülni, mint a Fideszben”.

Állítása szerint a szombati ajánlásgyűjtés megmutatta, hogy a Fidesz kampánya már az elején összeomlott, mert sokszorosát hozták a kormánypárt számainak. Azt is elmondta, hogy bár nem minden körzetben mérnek, de mások méréseiből és a Fidesztől kiszivárgott adatokból úgy látja, a legtöbb helyen behozható távolságban vannak.

Arra számít, hogy a Fidesz a jelöltállítási határidő lejárta után „egészen elképesztően gusztustalan, aljas, hazug támadásokat” fog indítani a jelöltjeik ellen, hogy lelkileg megtörje őket. Személyes tapasztalataival igyekszik felkészíteni őket ezekre a helyzetekre.

„Azt mondtam nekik, hogy akármilyen személyes támadást kapnak, akármilyen AI videót hoznak ki róluk (...) nem fog sikerülni. Mert megyünk előre, találkozunk az emberekkel” – fogalmazott.

Az interjúban szóba került a magánéletét érintő zsarolási ügy és a kompromittáló felvételek lehetősége is. Magyar Péter szerint a kormányoldal már most is aljas módszereket alkalmaz, de ő nem fog lesüllyedni az ő szintjükre.

Azt állította, a gödi akkumulátorgyárral kapcsolatban az eddigieknél is súlyosabb információkat fognak nyilvánosságra hozni, tanúkkal és felvételekkel. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Sőt, nem árulok el zsákbamacskát, bizonyítékot kapunk kormánytagok magánéletéről is. De az a különbség kettőnk között, hogy mi ezt sosem fogjuk használni.”

A "zsarolóvideóval" kapcsolatban úgy fogalmazott, talán még „vágják, alakítják”, de az embereket nem ez érdekli. A zsarolás és Vogel Evelinnel való kapcsolata közti ellentmondást firtató kérdésre azt válaszolta, a történtekből levonta a tanulságot: „a felmelegítve csak a töltött káposzta jó”. Elismerte, hogy hibázott, de szerinte a történtek egy előre megtervezett „kompromat” részei voltak, amit ő akkor nem ismert fel.

A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos vádakra reagálva kijelentette, soha nem fogyasztott kábítószert, és nem is fog előkerülni ilyen felvétel. Hozzátette, neki van egyedül negatív drogtesztje a politikusok között.

„Szívesen elmegyek nyilvánosan drogtesztre akármelyik kormánytaggal. Akár az összessel, Deutsch Tamással is. Csak akkor hozzuk egyszerre nyilvánosságra a teszteket”

– mondta.

A kormányprogramjukról szólva elmondta, több területen – így az oktatás, igazságügy és belügy területén – még nem mutatták be a kiemelt szakértőjüket, de erre a következő 48 napban sor kerül. Az oktatást nemzetstratégiai jelentőségű kérdésnek tartja, ahol a miniszternek vétójoga is lehetne. A klímaváltozást a biodiverzitás csökkenésével és a természeti értékek pusztulásával együtt kezeli, és egy olyan környezetvédelmi minisztériumot hoznának létre, amely komplexen foglalkozik a vízüggyel, az állatvédelemmel és a zöld átállással is. Gajdos Lászlót, a Nyíregyházi Állatpark igazgatóját lehetséges miniszternek nevezte a területen.

Magyar Péter ígéretet tett az ügynökakták teljes nyilvánosságra hozatalára, mert szerinte ez a társadalom jogos elvárása, és azért is fontos, mert jelenleg „ezzel rengeteg embert lehet zsarolni”.

A gazdaságpolitikáról szólva a KKV-szektor megerősítését nevezte a legfontosabbnak a multinacionális cégekre épülő „összeszerelő üzem” helyett. Egy Tisza-kormány alatt átalakítanák a közbeszerzési rendszert, hogy a kisebb, helyi vállalkozások is esélyt kapjanak. Szerinte a jelenlegi rendszerben a „neres gigavállalatok, ezek a strómancégek lefölözik a pénzt”, míg a tényleges munkát végző alvállalkozók alig kapják meg a pénzüket.

Az „Út a börtönbe” programmal kapcsolatban kifejtette, hogy ez inkább egy „brand”, amely magában foglalja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítását.

„Nem látok ellentmondást abban, hogy visszaadjuk az igazságszolgáltatás függetlenségét (...) és abban, hogy akik bűncselekményt követtek el, azok börtönbe kerülnek, és megkapják méltó jutalmukat” – jelentette ki.

Az MNB-botránnyal kapcsolatban azt állította, tudomása szerint azért nem történt letartóztatás, mert a „Matolcsy-klán és az Orbán-Tiborcz kör megállapodtak”, és a vagyon egy részét átjátszották.

A hatalomátadás békés lebonyolításával kapcsolatban azt mondta, a Fidesz korábban, ha szorosnak érezte a versenyt, egyeztetett az óellenzékkel az „érinthetetlenekről”, de most ilyen nincs. „Pontosan tudják, hogy a TISZA nem úgy működik, mint az óellenzék. Pontosan tudják, hogy mi nem szatellitpárt vagyunk, hanem itt nemcsak egy kormányváltás, hanem egy rendszerváltás is lesz” – fogalmazott.

Az interjú végén elmesélte, hogy volt egy álma, amelyben Orbán Viktor elismeri a vereségét és Gulyás Gergelyen keresztül gratulál neki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk