Krumpliért ment le a pincébe, kiásott egy föld alatti templomot

Az örmény férfi 23 évig ásta a lélegzetelállító építészeti csodát. Mutatjuk a fotókat és a videót!

Link másolása

Amikor Levon Arakeljant felesége 1985-ben leküldte a pincébe, hogy ásson egy gödröt a krumplinak, hogy könnyen tárolhassák, ha kell a főzéshez, a 44 éves örmény férfi még nem sejtette, hogy egy életre szóló megszállottság veszi kezdetét - írja az Odditycentral. Máig senki nem tudja, mi vette rá, hogy ne álljon meg a krumplisgödörnél, mindenesetre egy vésővel és egy kalapáccsal ásni kezdett, és 23 évig abba se hagyta. Az eredmény lenyűgöző:

egy 280 négyzetméteres, 7 teremből álló templom mintegy húsz méterrel a föld alatt, igazi oltárral, faldomborművekkel, csigalépcsőkkel, díszítésekkel. Felesége szerint a férfi egészen tíz évvel ezelőtti haláláig megállíthatatlanul, napi 18 órát ásott, és 450 teherautónyi törmeléket hordott fel a föld alól.

Levon állítólag azt mondta: egy belső hang utasítja arra, hogy létrehozza élete főművét.

Az építészeti csoda azóta is az örmény település, Arinj egyik fő turista-attrakciója. Az asszony hűen őrzi a szentélyt, bár maga sem érti a férjét, akivel végül szívroham végzett, a felesége szerint a megerőltetéstől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Közel egymilliárd forintnyi kártérítést követelt munkaadójától egy londoni szakács, mert meghúzta a hátát
Sümegi Ferenc végül a nyaraláson készült családi fotókkal bukott le, ahol a gyerekeit emelgette és a kutyájával játszott.

Link másolása

Elutasította egy szakaács 2,2 millió fontos (975 millió forint) kártérítési igényét a brit Legfelsőbb Bíróság, amit azért követelt, mert megsérült a háta, írja a LADbible. A Heathrow repülőtéren dolgozó Sümegi Ferenc állítása szerint egy halakkal teli láda megemelése után robbant le annyira, hogy csak mankóval és botokkal tudott járni. Nem sokkal később azonban a felesége olyan fotókat posztolt róla a Facebookon, ahol nyaralás közben kajakozik, botot dobál a kutyájának és a gyerekeit emelgeti.

A 49 éves férfi a bíróságon azt állította, hogy a sérülése „elviselhetetlen”, folyamatos fájdalommal járt, napi 18 órát töltött ágyban, amikor pedig lábra állt csak mankókkal tudott közlekedni. Elmondása szerint emiatt nem tudott dolgozni sem, képtelen volt emelni, ahogy a hirtelen mozdulatokat is kerülte, egy szóval derékba tört a karrierje.

A Gate Gourmet ügyvédei elismerték, hogy Sümegi valóban megsérült munka közben, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a férfi 18 hónapon belül teljesen tünetmentes lett volna. Az Oxford megyei bíróság végül a családi fotók napvilágra kerülése után ejtette az ügyet, Sümegi Ferencet pedig a 75 ezer fontos (33 millió forint) perköltség megfizetésére kötelezték.

A hátfájós szakács azt állítja, hogy a fotók néhány olyan napon készültek, amikor kevésbé volt rosszul. Az asszony a képeket pozitív megerősítésnek szánta, különben sem tett volna fel olyan képeket róla, amin botokkal járkál.

Az oxfordi bíróság tavaly márciusban kimondta, hogy Sümegi követelése „alapjaiban tisztességtelen”. A szakács a múlt héten a Legfelsőbb Bíróságon támadta meg sikertelenül az ítéletet, ahol kijelentette, hogy nem hazudik a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Átszakította a ház falát, majdnem megölt egy nőt és a hálószobában kötött ki egy hatalmas szikla Hawaii-on
A semmiből jött szikla lezúzott egy parkoló autót is és jókora lyukat ütött a betonkerítésen, mielőtt berepült a házba.

Link másolása

Egyetlen lépésen múlt, hogy egy jókora szikla alatt végezzen egy nővel Hawaii-on. Pedig Caroline Sasaki nem a természetben, hanem éppen a házában sétált, amikor óriási robajjal és hatalmas sebességgel átszakította a falat a másfél méter átmérőjű kődarab, kis híján maga alá temetve a 65 éves nőt, írja a LADbible. A kőszikla végül a hálószobában kötött ki.

Caroline Sasaki és családja nagyjából egy hete költözött be a vadonatúj házba, amikor az eset történt. Az egyik szomszéd szerint nemcsak a házban, hanem egy autóban is kár keletkezett.

Sasaki úgy véli, hogy egy közeli építkezés állhat a történtek hátterében. A nő szerint jó ideje laknak már ezen a helyen, csak az előző házukat lebontották és újat építettek a helyére. Azonban bármilyen természeti katasztrófa sújtotta a környéket, soha nem fordult elő még ehhez hasonló. Ám amióta nem messze egy lakópark építésébe fogtak, több problémája is volt a szomszédoknak a hegy átalakításával.

A házon pillanatok alatt átszaladó szikláról készült videót itt lehet megnézni:

A helyi tévétársaság riportjában meg is mutatják az ágy mellett landoló sziklát, ami állítólag 1300 kg-nál is nehezebb. A tudósításban bemutatják az utcán parkoló, rommá tört autót, valamint a betonkerítésen ütött lyukat is, ahonnan egyenesen a házba repült a hegyoldalról érkező szikla:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Kiderült, hogy miért feküdt le szinte minden kollégájával egy amerikai rendőrnő
A válás küszbére sodródott a házassága, ezért kezdett intim kapcsolatba a fél rendőrséggel.

Link másolása

Január elején derült ki, hogy egy La Vergne-i (Tennessee, USA) rendőrnő párhuzamosan több kollégájával is intim kapcsolatot tartott fenn. Akadt köztük olyan, akit szolgálat közben részesített orális örömökben, míg egy másikkal a felesége társaságában hármasban hemperegtek. Most végre az is kiderült Maegan Hallról, hogy miért feküdt le a fél őrssel, írja a Unilad.

Egy helyi tévécsatorna megszerezte a 26 éves rendőrnő kihallgatásának jegyzőkönyveit, ahol Hall elismerte a történteket. A rendőrnő a HR-osztály vezetőjének azt mondta, hogy a történtek idején a válás küszöbére sodródott a házassága, amitől kétségbe esett, majd a helyzet „teljesen kicsúszott a kezéből”.

Amikor a Patrick Magliocco rendőrrel és feleségével történt édeshármasról faggatták, azt mondta, hogy a nő egyszer csak felbukkant, pedig dolgoznia kellett volna. Ezután a kocsijához kísérték, majd valahogy egy közeli partszakaszra keveredtek, ahol megtörtént a dolog.

A kihallgatás során elismerte, hogy valóban az ajkaival kényeztette szolgálat közben egy másik munkatársát. Maegan Hall azt mondta, hogy azért tagadta le ezt korábban, mert nem akarta kerékbe törni Powell karrierjét.

Eleinte nemcsak a nő, hanem kollégái is tagadták a vádakat. Később azonban Lugo-Perez, Shields, Holladay és Powell is elismerték a történteket. Gavin Schoeberl járőr állítása szerint egyszer kapott meztelen fotót Halltól, amit nyoban ki is törölt a telefonjáról. Egy másik rendőr, McGowan bevallotta, hogy meztelen fotót küldött magáról a fehérmájú rendőrnőnek, de tagadta, hogy ezen kívül lett volna köztük valami.

Ő volt az a tiszt, aki állítólag megpróbálta rávenni Hallt és férjét egy közös kártyaparti során, hogy vele és nejével négyesben szeretkezzenek. Az elbocsátott rendőrnő szerint egy ízben pedig megpróbálta rábeszélni Maglioccót is, hogy próbálják ki házastársaikkal négyesben a párcserés szexet.

A rendőrnőt annyira megviselték a történtek, hogy egyszer üres fegyvert emelt a homlokához. A pisztolyt el is sütötte, mert kíváncsi volt, hogy „milyen a hangja”.

Hallt, Powellt és Lugo-Perezt, valamint McGowant és Shieldst kirúgták a történtek után, míg Maglioccót és Holladayt felfüggesztették a vizsgálat befejezéséig. Hall időközben jól fizető ajánlatot kapott egy nashville-i sztriptízbártól:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Kiakadtak a netezők a gyerekét szoptató transznemű apára
Tanius Posey már évekkel a gyerek születése előtt elkezdte a nemváltást. Később úgy döntött, férfiként is szoptatni akarja a kisfiát.

Link másolása

A 31 éves Tanius Posey nőként született, de már hat éve elkezdte a nemváltó folyamatot. 2021 végén nem érezte jól magát, ezért kórházba ment, ekkor derült ki, hogy három hónapos terhes - derül ki a Truly nevű YouTube csatorna videójából.

A terhesség idejére a tesztoszteron szedését is abba kellett hagynia, amit „pokolinak” írt le.

@transking30 #CapCut ♬ Live Your Life (feat. Rihanna) - T.I.

Fia, Za’nius születése óta pedig az őt elítélő közvéleménnyel is meg kell küzdenie. A TikTokon számolt be arról, mennyi megjegyzést kapott azért, amiért gyereke született, később pedig azért, amiért szoptat is.

„Romlott élete lesz”- írták egyszer a kisfiára vonatkozóan.

„A férfiak nem szoptatják a gyermekeiket” - áll egy másik megjegyzésben.

Mint mondta, már sok transznemű is elítéli.

„Nem vagy elég transz, amiért kihordtad a gyereket” - írták az egyik kommentben.

„Rossz fényt vetsz ránk, többiekre” - olvasható egy másikban.

„A legrosszabb az volt, amikor azt írták, hogy a gyermekem meg fog halni, mert túl sok tesztoszteront kap a szervezete a szoptatás miatt”

- nyilatkozta.

@transking30

I’m low key over it how do y’all go years doing it cause this ain’t it ??‍♂️? ♬ original sound - $$

„Csikóhal apának” nevezi magát, ami a transz közösségben használatos, mert a csikóhalaknál a hímek hordják ki az utódokat. Később úgy döntött, hogy tartalomkészítő lesz, mert meg akarta mutatni, milyen az élete színes bőrű, transz szülőként.

„Folytatom, mert így talán könnyebb lesz a következő transz szülőnek” - mondta.

Arról is beszélt, hogy miért döntött úgy, hogy férfiként is szoptatni akarja a gyermekét.

„Megvannak hozzá a szükséges testrészeim. Csak azért, mert nemet váltok, még táplálni akarom a gyermekemet. Miért ne használjam azt, amim van? A gyermekemnek ennie kell. Nem éheztethetem. Valamit ennie kell, a cumisüveget meg nem fogadja el, szóval nekem kell táplálnom”

- fejtette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: