FELFEDEZŐ
A Rovatból

Lélegeztetőgépre került a gyereke, szólt, hogy nem megy dolgozni, erre kirúgták

Az anya felháborodva vette tudomásul, hogy a főnöke kilépésként értelmezi az indokolt hiányzását.


A Bored Panda számolt be Crystal Reynolds Fisher történetéről.

A nő tizennyolc éves fia a minap olyan súlyosan megbetegedett, hogy lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Crystalnak természetesen szüksége volt pár napra, ezért írt egy üzenetet a főnökének, hogy egyelőre ne számítson rá. A felettese egyébként szintén nő, Dawnnak hívják, és az üzenetváltásuk alapján majdnem biztosak vagyunk benne, hogy pszichopata. Az anya Facebook-oldalán osztotta meg a hihetetlen kommunikációt:

„Szia Dawn, Crystal vagyok, csak értesítelek, hogy a fiam még mindig lélegeztetőgépen van, így amíg túl van a nehezén, nem fogok tudni bemenni, szólok majd, ha elkezd jobban lenni, hogy gond nélkül visszatérhessek dolgozni.”

Mire Dawn ezt válaszolta:

„Nálunk nem így mennek a dolgok, ezért elfogadom a kilépésedet.”

Crystal ezt nem hagyta szó nélkül:

„Oké, akkor hogy mennek nálunk a dolgok olyankor, amikor a gyerekemet gépre kapcsolják? Sosem mondtam, hogy kilépek – ezek szerint kirúgtál?”

Dawn nem jött zavarba:

„Ha nem jössz dolgozni, kiléptél.”

De Crystal sem:

„Ez nem így van. Csak tudatom veled, hogy nem tudok dolgozni, mert kérdéses, hogy életben marad-e a gyerekem, ráadásul időben szóltam.”

Ám úgy tűnik, Dawnt nem ejtette kétségbe egy lehetséges munkaügyi per lehetősége sem, mert erre ezt írta vissza:

„Nem fogok ebbe a vitába belemenni, de több mint megértő voltam veled ezalatt az idő alatt a beosztásokkal kapcsolatban is. Nincs okod rá, hogy ne gyere dolgozni és én nem tolerálom a drámát. Vége a beszélgetésnek. Ha nem vagy ott holnap a műszakodban, akkor úgy veszem, felmondtál.”

Erre Crystal ezt válaszolta:

„Oké, ez nem egy szemészeti vagy egy fogorvosi időpont. A gyerekem életéről beszélünk, gépekre van kötve!!! Felveszem a kapcsolatot a testülettel!! Sosem fogok felmondani!!!”

Dawn azonban továbbra sem tett tanúbizonyságot empátiáról:

„És nem tudsz dolgozni, mert…? Túl sok a dráma. Itt a telefonszám.”

És leírt egy telefonszámot.

És most jön a java. Crystal erre is válaszolt:

„Te képes lennél dolgozni és jól működni, ha a gyereked lélegeztetőgépen lenne? Azt sem tudom, fiú vagyok vagy lány, így hogyan dolgozzak?”

Dawn erre olyat válaszolt, amiből az derül ki, hogy vagy robot, vagy vérbeli pszichopata.

„Igen, dolgoznék, mert így is ki kell fizetnem a számlákat, s legalább valami lefoglalna. A fiad a lehető legjobb helyen van. Nekem egy boltot kell üzemeltetnem és számomra ez a lényeg.”

Crystal munkahelye, a Folk Oil nevű vállalat, amint értesült erről, közleményt adott ki: szerintük ez elfogadhatatlan viselkedés volt Dawn részéről, s már vizsgálják is az ügyet. Azt egyelőre nem tudni, a fiú hogy van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás: Orbán Viktort sosem érdekelte az ország, sosem érdekelték az emberek
A színművész a közösségi oldalán fejtette ki véleményét Orbán Viktor döntéséről. Szerinte a miniszterelnök azzal, hogy nem veszi át a parlamenti mandátumát, elárulta, hogy kizárólag a saját hatalma érdekli.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Lengyel Tamás a Facebookon fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem veszi át parlamenti mandátumát. A színművész szerint „Orbán Viktornak több mint 16 év miniszterelnökség után ciki CSAK képviselőként beülni a parlamentbe.” A poszt írója úgy véli, hogy

a miniszterelnök döntése a hatalmas hiúságán túl azt is igazolja, hogy számára mindig is a saját személye volt a legfontosabb,

és soha nem vette figyelembe mások véleményét vagy elvárásait.

Lengyel Tamás állítása szerint a kormányfőt „sosem érdekelte az ország.”

Hozzáteszi, hogy „sosem érdekelték az emberek.” Ezt a gondolatot azzal a kijelentéssel árnyalja, hogy még azok sem, „akiket a saját közösségének hív.” Lengyel Tamás véleménye szerint a miniszterelnököt egyedül a saját érdekei és egója motiválták.

Ahogy fogalmaz: „A fókusz kizárólag a saját gyarapodása, növekedése és az egójának kivetülése, vagyis a hatalom volt.”

A bejegyzést azzal a gondolattal zárja, hogy mindez eddig is sejthető volt, de szerinte ez a lépés egyértelműen igazolja a korábbi feltételezéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem voltam tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban” – elárverezték a körmendi gyerekgyilkos lakrészét
Tánczos Gábor körmendi lakásának felét bűnügyi költségtartozás és adóhátralékok miatt adták el egy online árverésen. A családnak azonban egyelőre mégsem kell kiköltöznie.


Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.

Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.

Az új tulajdonos elmondása szerint nem volt tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban.

Mivel csak a lakás fele került kalapács alá, és Tánczos édesanyjának haszonélvezeti vagy tulajdonjoga védi a bentlakást, a családnak egyelőre nem kell kiköltöznie.

A végrehajtási folyamat tavaly februárban indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online felületén árverésre bocsátották a tulajdonrészt. Akkor a becsértéket 7,56 millió forintban, a minimális ajánlatot pedig 5,67 millió forintban határozták meg.

A körmendi gyermekgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legtöbbet vitatott esete, amelyben a bíróság Tánczos Gábort találta bűnösnek a 11 éves H. Zsófia 1998. április 1-én elkövetett megölésében.

Az ügy a mai napig megosztja a közvéleményt. Tánczos édesanyja és támogatói kitartanak a férfi ártatlansága mellett, és kényszer hatására tett vallomásokról beszélnek.

Ezzel szemben Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ügy egykori vizsgálója továbbra is a bűnösség mellett érvel, emlékeztetve arra, hogy Tánczos tizenhat alkalommal ismerte be a tettét, mielőtt visszavonta volna vallomását.

Tánczos Gábort 2002. február 5-én jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt 2008-ban szabadult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Előkerült egy videó Szájer Józsefről, ahogy 1989-ben beszélt a Fidesz terveiről
Az 1989-es BBC-riport a rendszerváltás előtti magyar fiatalokról szól. A felvételen a Fideszt még egy, a hatóságok által akadályozott nem hivatalos csoportosulásként mutatják be.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.

A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.

A film legérdekesebb része azonban a frissen alakult Fiatal Demokraták Szövetségét mutatja be. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség bírálata arra vezérelt néhány diákot, hogy hozzanak létre egy nem hivatalos csoportosulást, a Fideszt, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Eleinte a rendőrség megpróbálta megakadályozni őket, de úgy tűnik, megmaradnak” – hangzik el a narráció, mielőtt feltűnik Szájer József, akit az új, még iroda nélküli szervezet egyik vezetőjeként mutatnak be.

Szájer angolul vázolta fel a céljaikat:

„Olyan Magyarországot akarunk, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül.”

A felvétel történelmi hátteréhez tartozik, hogy a Fideszt 1988. március 30-án alapították a Bibó István Szakkollégiumban, és az első időszakban 1988 áprilisában a rendőrség több alapítót is figyelmeztetésben részesített.

A teljes dokumentumfilm korábban is elérhető volt már az interneten, de a BBC hivatalos archívuma most külön klipként emelte ki a rendszerváltás előtti hangulatot megidéző részletet – írta a 24.hu vasárnap. Az eredeti adás időpontjáról eltérő adatok keringenek: míg az IMDb 1989. január 12-ét említ, a BBC hivatalos műsorújság-archívuma szerint a filmet január 13-án mutatták be.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdöbbentő videó: fényes nappal driftelt egy autó a belvárosban, majd megindult a forgalommal szemben – Szujó Zoltán sem hagyta szó nélkül
A sportriporter egyetért azzal, hogy az ilyen eseteket a legszigorúbban kell büntetni. Ugyanakkor néhány ötletet is adott a megoldáshoz.


Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.

Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.

A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:

„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.

Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”

VIDEÓ: A veszélyes mutatvány


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk