HÍREK
A Rovatból

Lehülyézte, majd egy muppetfigurához hasonlította Liz Trusst a menesztett brit miniszter felesége

Volt, aki nem nehezen fogadta el a váltást. A bejegyzéséhez egy képet is csatolt...


Liz Truss, az új brit miniszterelnök nem tétlenkedett és miután kedden II. Erzsébet királynő kinevezte a tisztségre, még aznap este átalakította a kormányt.

Ennek a "tisztogatásnak" esett áldozatául a parlamenti védelmi és veteránügyi államtitkár, Johnny Mercer is, akit csupán két hónapja nevezett ki Boris Johnson volt miniszterelnök. Bár a volt katona egy igen érzelmes lemondó levelet is kiadott Truss beiktatását követően, melyben azt fontolgatta, hogy teljesen maga mögött hagyja a politikai életet, azt azonban elismerte, hogy a miniszterelnök jogosult megjutalmazni támogatóit. Mercer felesége viszont nem elégedett meg ennyivel.

A plymouthi parlamenti képviselő neje, Felicity Cornelius-Mercer ugyanis Twitteren nem finomkodva írta meg Trussnak a véleményét:

"Ez a rendszer bűzlik, és rettenetesen bánik az emberekkel. A legjobb embert, akit ismerek, kirúgta egy hülye @trussliz".

A bejegyzéséhez egy képet is csatolt, amin Liz Truss testére az egyik muppetfigura fejét vágta rá, majd hogy biztosan vegye az új miniszterelnök a sértést, ráírta a képre: "Liznek, a vezetőnek" - írja a brit Metro.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt lehet élőben nézni Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatóját
Szombat reggel 9 órára hirdette meg sajtótájékoztatóját Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.


Ahogy korábban beszámoltunk róla, szombat reggel 9 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz szombatra tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.

Magyar Péter a Facebookon írt arról, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.

„Az általunk megismert információk alapján a Fidesz szombati tisztújító kongresszus okafogyottá válik” – fogalmazott a bejegyzésben.

Azt is hozzátette: „Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben.”

A Fidesz szombaton tartja tisztújító kongresszusát. A tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, és ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.

Magyar Péter sajtótájékoztatója 9 órakor kezdődik, a Fidesz-kongresszus hivatalos programja pedig 10 órától 17 óráig tart. A miniszterelnöki sajtótájékoztatót itt lehet élőben követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor röpiratot tett közzé a Fidesz kongresszus előtt, azonnal lefagyott a párt oldala
Rövidesen kezdődik a párt tisztújító kongresszusa Budapesten. A volt miniszterelnök ez előtt tett közzé egy röpiratot a párt honlapján, amiben a jobboldal elleni gyűlölethadjáratokról ír, és arról, hogy a szuverén Magyarország eszméje szerinte elpusztíthatatlan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



Nem egész két órával a Fidesz kongresszusa előtt Orbán Viktor egy rövid bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon. A párt elnöki posztjáért egyedül induló egykori miniszterelnök azt írta:

„Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni.”

A bejegyzés alatt többen arra panaszkodnak, hogy nem elérhető a politikus által megadott link a Fidesz honlapján.

„Nem tölti be, milyen meglepő a tegnapi leállás után” - írták egy hozzászólásban. Másvalaki szerint pedig egyszerű technikai hibánál több állhat a háttérben: „Korlátozzák megint az elérhetőséget.”

A Fidesz oldala valóban csak nagyon nehezen érhető el, Pesti Srácok oldalán elérhető a szöveg. Orbán Viktor ebben a Fidesz–KDNP ellenzéki szerepének ideológiai alapjait fekteti le.

A bejegyzés szerint „A magyarok országának szabad és szuverén országnak kell lennie. A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt.” Azt írja, hivatalba lépett egy „liberális brüsszeli helytartó kormány”, amivel „jönnek a liberális önkény jól ismert módszerei. Az alkotmányos intézmények elleni rohamok.”

A poszt szerint a jobboldal ellen „gyűlölethadjáratok” és „nemzetközi brigádok csapatai” jönnek, de a szuverén Magyarország eszméje elpusztíthatatlan. A bevezető azzal zárul: „Mi sohasem adjuk fel. Mi mindig itt leszünk.”

A röpirat a szabadság és a szuverenitás fogalmának szétválasztásával folytatódik, amelyeket szerinte sokan összekevernek. „Nem azok. A szabadsághoz elegendő az elnyomás hiánya; a szuverenitáshoz saját erő, nemzeti önerő kell.” A cél egy olyan államgépezet, amely önfenntartó politikai, gazdasági és szellemi rendszert működtet. Magyarországnak önálló tényezővé kell válnia, hogy itthon a saját érdekeit követhesse, ne pedig „valaki más alá rendelten kelljen élnie”.

A poszt a Fidesz–KDNP 16 éves kormányzását „Magyarország modernkori történetének leghosszabb nemzeti korszakaként” értékeli. Ezt az időszakot folyamatos küzdelemként írja le. „16 év alatt folyamatos küzdelmet kellett folytatnunk azokkal a külső erőkkel szemben (brüsszeli bürokrácia, Németország, Soros-hálózat, amerikai demokraták), amelyek alárendelt helyzetbe akarták szorítani Magyarországot.” Orbán szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP volt, ő maga pedig „vezénylő tábornokként” szolgált.

A küzdelem a szuverenitásért Orbán szerint „bajvívó testtartásba” kényszerítette a pártot: „Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard – 16 éven keresztül.”

A rendszerváltás utáni két évtizedet Orbán Viktor szerint a szuverenitás hiánya jellemezte, amikor a szabadsághoz új függőségek társultak: a stratégiai ágazatok külföldi kézbe kerültek, a gazdasági döntéseket multinacionális cégek, a politikaiakat pedig nemzetközi szervezetek határozták meg, ami rontotta a jogállamiság helyzetét. Ezzel szemben 2010 után a kormányzás célja a szuverenitás visszaszerzése volt.

„Kiépítettük az autentikus magyar élet és anyagi gyarapodás védműveit. Hazaküldtük az IMF-et, és visszaszereztük pénzügyi önrendelkezésünket.” Az eredmények között említi az államadósság csökkentését, a stratégiai szektorok visszavételét, a közvagyon növelését, a nemzeti alkotmányt, a migráció megállítását, a teljes foglalkoztatást és a családtámogatási rendszert.

Az uniós források körüli viták Orbán Viktor szerint a szuverenitás részét képezték.

A röpirat szerint Magyarország „a nyugati liberális óceánban az egyetlen illiberális, konzervatív és keresztény sziget” lett, amely nemcsak a migrációt állította meg és védte meg a gyermekeket a „gender- és woke-ideológiával” szemben, de az orosz–ukrán háborúban is egyedüliként vállalta a semlegességet. Orbán szerint a nemzetközi támadások ellenére az ország tekintélye nőtt, és a liberális világon kívül „valódi nemzetközi sztár” lett. A vita a szavazati jog esetleges megvonásáról is a szuverenitás körüli konfliktusok része volt.

A bejegyzés ben a volt miniszterelnök a 2026-os választási vereségről is ír, amiben Orbán Viktor szerint „vastagon benne voltak” a saját hibáik is. Ebben szerinte benne volt „a minden hosszú kormányzással együtt járó hordalék, rosszul megvívott vagy nem vállalt csaták, az ellenfél válasz nélkül hagyott politikai és technológiai újításai, a fiatalok és a közénk épített úttorlaszok előtti tanácstalanságunk, a szuverenitás védelmére hivatott állami szerveink és szolgálataink gyenge teljesítménye.”

„Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség” – írta.

A röpiratban az emberek gondolkodásának befolyásolásáért az „interneten szerveződő, kulturális elitet” teszi felelőssé, „amely az indirekt politizálás eszközeivel képes volt új mederbe terelni az emberek gondolkodását”.

Orbán arról is ír, hogy szerinte Magyarországon egy liberális helytartó kormány lépett hivatalba. „Eltűnt a kormányzati horizontról minden, ami Magyarország stratégiai önállóságát szolgálja, eltűnik a közjó, a szuverenitás helyett jön a külső, brüsszeli elvárásokhoz történő alkalmazkodás, és az űrt a nemzetközi gazdasági ésszerűség logikája tölti ki.” A volt miniszterelnök szerint „minden együtt áll, hogy megnyissák a kapukat, és megkezdődjön Magyarország kifosztása.”

A röpirat végén Orbán kijelenti, hogy nem nem adják fel és folytatni szeretnék, de hogy hogyan, az „már egy másik röpirat”.

A Fidesz tisztújító kongresszusa 10 órakor kezdődik a Budapesti Kongresszusi Központban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz-kongresszus okafogyottá vált, kiderült, hogy a migrációról is belehazudtak az emberek szemébe
A miniszterelnök egy rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett belső kormányzati dokumentumokat, amelyek szerint az Orbán-kormány részletesen megtervezte egy 500 fős vitnyédi befogadóállomás létrehozását.


Titkos kormányzati jegyzőkönyvek szerint 2024 nyarán a kabinet lépésről lépésre készítette elő egy 500 fős vitnyédi migránstábor felállítását – Magyar Péter miniszterelnök szombaton tételesen bemutatta az iratokat, „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról” beszélt, és a Fidesz aznapi kongresszusát „okafogyottnak” nevezte.

A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett egy részletes idővonalat, amely belső kormányzati dokumentumokon alapul. Eszerint a folyamat 2024. július 17-én indult egy feljegyzéssel, amely a tranzitzónák megnyitásáról és a migrációs paktum végrehajtásáról szólt.

A vitnyédi menekülttábor terve konkrétan a 2024. augusztus 21-i kormányülésen került napirendre, ahol fel is hatalmazták Pintér Sándor belügyminisztert, hogy intézkedjen az ingatlan előkészítéséről – írta a Telex.

A dokumentumok alapján a tervezett létesítmény 500 fő befogadására lett volna alkalmas, a beruházás becsült költsége meghaladta volna a 2,3 milliárd, éves működési kiadása pedig a 2,9 milliárd forintot.

A bemutatott iratok szerint augusztus 30-án a Belügyminisztériumban már arról egyeztettek, miként lehet három hónapon belül alkalmassá tenni a területet a menekültek elhelyezésére. A megbeszélésen konténerek, mobil illemhelyek, rendőri biztosítás és egészségügyi egységek kialakítása is szóba került.

Szeptember 11-én Pintér Sándor már részletes tájékoztatást adott a kormányülésen a Vitnyéd–Csermajorra tervezett befogadóállomásról és annak költségeiről. A hivatalos feljegyzésben az is szerepelt, hogy a választás évére ki kell élezni a migrációs konfliktust. Magyar Péter bejelentette, a dokumentáció jelentős részét feltöltik a kormány hivatalos honlapjára.

A miniszterelnök az iratok ismertetése után a Fidesz mai tisztújító kongresszusára utalva úgy fogalmazott: „Szerintem a Fidesz mai tisztújító kongresszusa így okafogyottá vált.” Hozzátette, szerinte nemcsak Orbán Viktor, hanem Tuzson Bence és Rétvári Bence is hazudott az embereknek.

Ezután a győr-moson-soproni Fidesz-szavazóknak címezve tette fel a kérdést: „Ilyen emberekkel lehet megújulás? Nem érzik magukat átverve?”

A kormányfő jelezte, az ügy hétfőn az Országházban folytatódik, ahol a migrációs paktum végrehajtásáról közölhet további részleteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Zsolt: A Fidesz túltolta az Európa-ellenes politikát
Ezt a Fidesz országgyűlési képviselője mondta egy nappal a párt tisztújító kongresszusa előtt az M5 csatornán. A politikus szerint a Fidesznek érdemi párbeszédet kell folytatnia az EU-val, és Ukrajna-ügyben is „félfordulatot” kell végrehajtania.


A Fidesz-kormány „túltolta” az Európa-ellenes politikát, és a pártnak vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz – mondta Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője egy nappal a párt mai tisztújító kongresszusa előtt. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke az M5 Kérdések órája című műsorában beszélt arról, hogy bár a Fidesznek lehetnek jogos fenntartásai az Európai Bizottsággal szemben, az Európai Unióval érdemi párbeszédet kell folytatni, és keresni kell a megállapodások lehetőségét – írta az MTI.

Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz – jelentette ki a fideszes politikus.

Németh szerint a párt nem tudta kivédeni azokat a szerinte alaptalan vádakat, hogy oroszbarát, miközben a Fidesz identitásának szerves része a nyugati és európai elkötelezettség.

A párt jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, a Fidesznek továbbra is van feladata a közéletben.

„Hiszem azt, hogy a Fidesznek van jövője, hiszen amikor mi elkezdtünk a közéletben szerepet vállalni, akkor ezt azért kezdtük el, mert volt dolgunk, volt feladatunk, és ma is azt gondolom, hogy van feladatunk” – hangsúlyozta.

A mai kongresszussal kapcsolatban elmondta, a szerkezeti megújulás napirenden lesz, de a valódi változás tartalmi kérdés. Orbán Viktor szerepéről azt mondta, nagyon kevés fideszes gondolja azt, hogy a pártelnöknek távoznia kellene.

Németh Zsolt kitért a Tisza-kormány külpolitikájára is: örvendetesnek nevezte az európai uniós források hazahozatalát és a kárpátaljai magyarokat érintő szakértői szintű megállapodást, hozzátéve, hogy a korábbi Fidesz-kormány is ezt szerette volna elérni. A parlament stílusát keményen kritizálta, 36 éves tapasztalata alatt nem látott ilyen „hergelést” és indulatot, amiért mindkét oldal felelős.

Az európai szövetségeseket illetően a Patrióták politikai családjában és a Giorgia Meloni nevével fémjelzett konzervatív erőkben is lát jövőt, de az Európai Néppárt egyes pártjaival is elképzelhetőnek tartja az együttműködést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk