Sajnos nem áprilisi tréfa, hogy a tudósok feltaláltak egy mágneses iszaprobotot, amely képes behatolni az emberekbe - írja az Indy100.
A New Scientist magazin közölt egy cikket egy "nyálkás robotról", ami sokakban ébresztett kételyt a hír valódiságát illetően. A Twitteren vitatkoztak róla, vajon rosszul időzített hírről, vagy viccről lehet-e szó.
A Hongkongi Kínai Egyetemen kifejlesztett mágneses iszap pedig igen hasznos találmány, például a véletlenül lenyelt, apró tárgyak visszaszerzéséhez. Ez megelőzheti a fulladást, és a robot helyes használata mellett életmentő lehet.
Az iszap állítólag képes áthaladni a bonyolult és keskeny, mindössze milliméteres szélességű járatokon is, és akár a 30 milliméter/szekundum sebességet is elérheti.
A kutatási tanulmányt március 25-én tették közzé, megcáfolva minden olyan elméletet, amely szerint viccel lenne dolgunk. Ennek értelmében az új robot elősegítheti a kevésbé invazív műtétekhez, valamint a célzott gyógyszerbejuttatáshoz is hozzájárulna.
A Twitteren sokan borzongtak a látottak után. Még a Sony is posztolt az ügyben:
"Nyálkás… a testen belül…? Érdekes…" - írták.
"Minden technológiai innováció lehetővé teszi a jótékony, de a kártékony felhasználást is, amire a sci-fi már régen figyelmeztetett bennünket" - vélekedett egy másik kommentelő, míg egy harmadik kifakadt:
"Nem, nem, nem, nem, nem, nem! Tudósok, könyörgöm! Láttátok az ilyen intelligens gusztustalanságokról szóló filmeket? Tudom, hogy láttátok. Már hogy lehetne ennek jó vége??"
Sajnos nem áprilisi tréfa, hogy a tudósok feltaláltak egy mágneses iszaprobotot, amely képes behatolni az emberekbe - írja az Indy100.
A New Scientist magazin közölt egy cikket egy "nyálkás robotról", ami sokakban ébresztett kételyt a hír valódiságát illetően. A Twitteren vitatkoztak róla, vajon rosszul időzített hírről, vagy viccről lehet-e szó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
82 éves korában elhunyt M. Kiss Sándor, az ’56-os forradalom és a rendszerváltás kutatója, olvasható a KKETTK Alapítvány honlapján.
M. Kiss Sándor 1967-ben szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Már a pályája kezdetétől elkötelezetten foglalkozott a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeivel.
1990 és 1991 között a Művelődésügyi Minisztérium kabinetirodájának osztályvezetőjeként dolgozott, ezt követően pedig 1991 és 1994 között a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület kormányfőtanácsosa volt.
Fontos szerepet vállalt az 1956-os forradalom és szabadságharc alatti sortüzek történetét vizsgáló Történeti Tényfeltáró Bizottság munkájában is. 1996-ban lett a történettudomány kandidátusa.
1997-től 2013-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történeti Intézetét vezette, majd 2013. július 1-jétől a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyetteseként, később pedig a tudományos tanács elnökeként dolgozott.
2013-tól egy alapítvány felügyelőbizottságának is tagja volt. Emellett részt vett a 2013-ban létrehozott Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Tudományos Tanácsadó Testületének, valamint a rendszerváltoztatás emlékére létrehozott 30 éve szabadon Emlékbizottságnak a munkájában is.
Fő kutatási területe az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás története volt. Számos könyv és tanulmány szerzője, legutóbbi önálló kötete 2023-ban jelent meg Szembesülés: Válogatott írások, 1974–2023 címmel.
Rendszeres előadója volt a Terror Háza Múzeum tudományos rendezvényeinek, konferenciáinak és szakmai beszélgetéseinek is. Előadásaival és felszólalásaival segített érthetőbbé tenni a huszadik századi történelem sorskérdéseit és összefüggéseit.
82 éves korában elhunyt M. Kiss Sándor, az ’56-os forradalom és a rendszerváltás kutatója, olvasható a KKETTK Alapítvány honlapján.
M. Kiss Sándor 1967-ben szerzett magyar–történelem szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Már a pályája kezdetétől elkötelezetten foglalkozott a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeivel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt a lista: Kapu Tibor ezeket a kísérleteket végzi el a Nemzetközi Űrállomáson
A magyar űrhajós 14 napot tölt a Nemzetközi Űrállomáson, és minden percét tudományos munkára fordítja. Olyan dolgokat vizsgál, amik a jövő űrutazásait és az életünket is befolyásolhatják.
Paracetamol, VR-szemüveg, növények és gyümölcslegyek – Kapu Tibor magyar űrhajós nemcsak utazik, hanem aktívan kutat is a Nemzetközi Űrállomáson. A kéthetes misszió alatt lenyűgözően sokrétű kísérletekben vesz részt, amelyek közül több nemcsak az űrkutatásban, de a földi életben is hasznos lehet, írja a hvg.hu.
A kutatások egy része az emberi test működésére fókuszál. Vizsgálják például, hogyan változik meg a hang az űrben, illetve milyen hatással van a mikrogravitáció az agyi vérkeringésre. Egy másik kísérlet azt figyeli, miként reagál a szervezet a stresszre a világűrben, ehhez pedig VR-eszközt, nyál- és könnymintákat is használnak.
Kapu Tibor egy különleges szemészeti eszközt is kipróbál, amely a hosszú űrutazások során jelentkező neurookuláris tünetek kezelését segítheti. A hatóanyag nélküli eszközt öt napig alkalmazza majd, tapasztalatairól pedig részletes beszámolót készít.
A növények sem maradnak ki a vizsgálatokból. A VITAPRIC projekt során mikrozöldségek csírázását és fejlődését figyelik, valamint azt is kutatják, hogy az alacsony szeléntartalom milyen hatással van a növényi tápanyagtartalomra.
Az emberi mikrobiom sem marad ki: a MAGOR kutatás nyál-, széklet- és vizeletmintákon keresztül követi nyomon az űrhajósok bélrendszerében, szájüregében és húgyutakban zajló változásokat az űrutazás előtt, alatt és után.
A navigáció és térérzékelés is kiemelt szerepet kap. Az egyik projekt a mobiltelefonok érzékelőit – például giroszkópot és gyorsulásmérőt – vizsgálja mikrogravitációban.
Egy másik kutatás a Földről készült űrfotók alapján teszteli, milyen pontossággal működhet a geolokáció az űrben.
A térérzékelést külön is vizsgálják: az ENPERCHAR és a szerzett ekvivalencia teszt a kognitív feldolgozást és az érzékelés torzulásait méri. A kutatók figyelik a szóbeli beszámolókat is, hogy megértsék a pszichológiai hatásokat extrém környezetben.
Kapu Tibor egy apró, de sokoldalú műszerrel is dolgozik, amely többek közt a sugárzási szintet, páratartalmat és fényintenzitást is monitorozza. Ez a HUNOR RANDAM projekt, amely fontos adatokat szolgáltat az űrhajósok biztonságához.
A folyadékok viselkedése is fókuszban lesz. A DiRoS-B nevű kísérlet egy forgó vízcsepp belsejében vizsgálja a mikrorészecskék mozgását. Egy másik vizsgálat, az M4D, a mikrofluidikai rendszerek működését és a gyógyszerek – például a paracetamol – stabilitását elemzi mikrogravitációban.
Az élőlények DNS-ének sérüléseit is tanulmányozzák. Gyümölcslegyek és lárvák segítségével próbálják feltérképezni, hogy az űrbéli sugárzás milyen genetikai károsodásokat okoz, és hogy bizonyos enzimek képesek-e ezt ellensúlyozni.
A 3D nyomtatott anyagokat érő változásokat is vizsgálják. A kutatás célja, hogy a Földön és az űrben tárolt polimerek közti különbségeket feltárva fejlettebb űrtechnológiát lehessen kifejleszteni.
A ruházat viselkedését is elemzik. A kutatók arra kíváncsiak, hogyan befolyásolja a hőleadást az, amit az űrhajós visel – akár a jövő űrruháinak tervezéséhez, akár sport- vagy egészségügyi célokra a Földön.
A magyar űrhajós végül az UHU nevű kísérletben az úgynevezett tranziens fényjelenségeket figyeli.
Ezek a zivatarokhoz kapcsolódó villanások akár 100 km magasba is elérhetnek. A méréseket az űrből és a Földről is végzik.
Kapu Tibor június 25-én reggel indult el a SpaceX Dragon kapszulájában az Ax-4 küldetés keretében. A fellövést követően magyar nyelvű üzenetet mondott az űrkapszula fedélzetéről. A rakétafokozat sikeresen visszatért a kijelölt landolási zónába.
Paracetamol, VR-szemüveg, növények és gyümölcslegyek – Kapu Tibor magyar űrhajós nemcsak utazik, hanem aktívan kutat is a Nemzetközi Űrállomáson. A kéthetes misszió alatt lenyűgözően sokrétű kísérletekben vesz részt, amelyek közül több nemcsak az űrkutatásban, de a földi életben is hasznos lehet, írja a hvg.hu.
A kutatások egy része az emberi test működésére fókuszál. Vizsgálják például, hogyan változik meg a hang az űrben, illetve milyen hatással van a mikrogravitáció az agyi vérkeringésre. Egy másik kísérlet azt figyeli, miként reagál a szervezet a stresszre a világűrben, ehhez pedig VR-eszközt, nyál- és könnymintákat is használnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Emberi hamvak és marihuána is odaveszett a Csendes-óceánba zuhant űrkapszulában
Az ejtőernyők meghibásodtak, így a különleges küldetést teljesítő „Mission Possible” névre keresztelt űreszköz a vízbe zuhant. A cég azt ígérte, hogy felveszik a kapcsolatot a családokkal.
Június 23-án indította útjára a SpaceX a Falcon 9 rakétát a kaliforniai Vandenberg Űrbázisról. A Transporter-14 nevű küldetés során összesen 70 hasznos terhet szállítottak alacsony Föld körüli pályára. A rakomány legnagyobb darabja a Nyx nevű visszatérő kapszula volt, amelyet a német The Exploration Company fejlesztett, és amely 1,45 tonnát nyomott.
A „Mission Possible” névre keresztelt kapszula a vállalat első próbálkozása volt arra, hogy körülbelül 300 kilogramm rakományt juttasson el az űrbe, majd onnan vissza is hozza.
A fedélzeten 166 ember hamvai és DNS-mintái is helyet kaptak, amelyeket az amerikai Celestis biztosított. A cég célja az volt, hogy az elhunytak földi maradványait eljuttassa a világűrbe, majd egy rövid küldetés után visszajuttassa azokat a családtagokhoz.
A kapszula sikeresen pályára állt, azonban a visszatérés során meghibásodtak az ejtőernyők, és az űreszköz a Csendes-óceánba csapódott. A Celestis közleményben számolt be a történtekről: „A váratlan esemény következtében úgy véljük, hogy nem fogjuk tudni visszaszerezni a fedélzeten lévő kapszulákat. Osztozunk a családok csalódottságában, és őszinte hálánkat fejezzük ki a bizalmukért. Az elkövetkező napokban csapatunk minden családdal külön-külön felveszi a kapcsolatot, hogy támogatást nyújtson és megbeszélje a lehetséges következő lépéseket.”
A küldetés során nemcsak emberi maradványokat, hanem kísérleti célú marihuánamagokat is szállítottak az űrbe. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a mikrogravitáció miként hat a növények csírázására és ellenálló képességére. A Martian Grow szerint a kannabisz azért alkalmas erre, mert ellenálló, többcélú és biológiailag összetett, így ideális alany az űrbéli növénykutatáshoz.
A Celestis számára nem ez volt az első sikertelen küldetés. 2023 májusában egy UP Aerospace rakéta néhány másodperccel az indítás után felrobbant. A fedélzeten akkor egy NASA-űrhajós hamvait, valamint több mint egy tucat NASA-kísérleti terhet szállítottak - írja a 24.hu.
Június 23-án indította útjára a SpaceX a Falcon 9 rakétát a kaliforniai Vandenberg Űrbázisról. A Transporter-14 nevű küldetés során összesen 70 hasznos terhet szállítottak alacsony Föld körüli pályára. A rakomány legnagyobb darabja a Nyx nevű visszatérő kapszula volt, amelyet a német The Exploration Company fejlesztett, és amely 1,45 tonnát nyomott.
A „Mission Possible” névre keresztelt kapszula a vállalat első próbálkozása volt arra, hogy körülbelül 300 kilogramm rakományt juttasson el az űrbe, majd onnan vissza is hozza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Talpra áll, mint egy keljfeljancsi!” – magyar kutatók világszenzációt alkottak a BME-n
A különleges testet egy építészhallgató és egy világhírű professzor közösen hozta létre. A találmány akár a Holdon fekvő űreszközök problémáját is megoldhatja.
Új geometriai testet találtak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói, a világ első monostabil tetraédere a gyakorlatban többek között űrmissziók leszállógységeinek tervezésekor hozhat áttörést - közölte a BME az MTI-vel szerdán.
A BME és a HUN-REN kutatói megtervezték és fizikailag meg is építették az első olyan 4 lapú testet, amely vízszintes felületre téve „keljfeljancsiként” mindig ugyanarra a lapjára billen vissza - írták a közleményben, amely szerint a matematikai és mérnöki bravúr egy korszakos matematikus, John Horton Conway 1984-es sejtésének igazolása. A testnek a kutatók a Bille nevet adták.
A feladaton Almádi Gergő építészmérnök hallgató és Domokos Gábor, a BME professzora, a Gömböc egyik felfedezője, a BME-HUN-REN Morfodinamika Kutatócsoport vezetője Conway tanítványával, Robert Dawsonnal, a halifaxi St. Mary’s Egyetem professzorával dolgozott együtt. Almádi Gergő június 24-én védte meg a témában írt diplomamunkáját a BME Építészmérnöki Karán.
A felfedezés jelentősége, hogy
a most megalkotott eljárás és az azon alapuló módszerek segítségével nagyon sok térbeli formánál meg lehet akadályozni a felborulást pusztán geometriai eszközökkel.
Minél kevesebb lapú egy test, annál nehezebb olyan modellt építeni belőle, amely minden helyzetből ugyanarra a lapjára tér vissza.
Az említett brit matematikuson kívül eddig nem sokan gondolták, hogy ez egy, a lehető legkevesebb, 4 lap által határolt testtel is lehetséges. Az egyetlen ilyen a Bille, egy könnyű karboncső vázból és nagy sűrűségű wolfram-karbid magból épített precíziós szerkezet - magyarázták.
„Ezen a területen ennél nincs nehezebb feladvány: ha ezt meg lehet csinálni, akkor az általunk kidolgozott elvek alapján bármilyen lapszámú poliéderből lehet hasonló tárgyat készíteni” - idézi a közlemény Domokos Gábort. Úgy fogalmazott, a Bille megalkotásával megnyílt egy új konstrukciós irány, a felfedezést pedig a mérnököknek kell továbbgondolni, hogy a módszer a gyakorlatban is hasznosíthatóvá váljon.
„A Bille geometriai feladat megoldása, amely talpra álló szerkezetek, így akár űrkompok tervezéséhez is hasznosítható lehet a jövőben”
- mondott egy példát a BME professzora, utalva arra, hogy a Holdon jelenleg is van három használhatatlan, az oldalára dőlve fekvő eszköz. Megjegyezte, míg egy matematikai bizonyításról kiderülhet, hogy valami nem stimmel vele, „erről nem fog, hiszen a modellje a valóságban is működik”.
A mértani testről készült tanulmány a Quanta magazinban jelent meg június 25-én. A BME-n szerdán mutatták be a monostabil tetraédert.