A maszek zöldséges fogalom volt az 1980-as években. Bár a szocialista időszakban mindenki egyenlőnek számított, a jövedelmek között igenis volt különbség. A kiemelkedően magas jövedelműek közé tartoztak a maszek zöldségesek is, akiknek kacsalábon forgó nyaralójuk volt a Balatonon és természetesen nem lakótelepeken éltek. Írásomban annak járok utána, hogyan ábrázolta őket a korabeli sajtó. A maszek zöldségesek magánkisiparosként a szocialista gazdaság kereslet-kínálati viszonyai között betöltöttek egy űrt: szép, jó minőségű árujuk volt, igaz, drágábban, mint az állami boltokban, de a vevőknek így is megérte náluk vásárolni. A butik különlegesnek számító divatcikkeket árusító kiskereskedelmi bolt volt a szocialista időszakban. A maszek kiskereskedelem bástyája, ahol menőnek számított vásárolni. Szemben a konfekcióiparral, egyedi termékeket és nem tucatárukat árusítottak. Mai cikkünkben a szocialista gazdaság ezen két különutas résztvevőjét járjuk körül.

A maszek zöldséges

"A dinnyelétől ragadós százasokból összeszedett vagyon lehetővé tett egy morzsányi luxust."

– olvashatjuk egy retroblogon. A maszek a szocialista időszakban kiváltságosnak számított, nem az államnak dolgozott, hanem a maga ura volt, magán kiskereskedőként. Kevés szakmában engedélyezték ezt: cipész, zöldséges, trafikos kapott leginkább lehetőséget magán kereskedelmi tevékenység végzésére. A maszek zöldséges áruja, bár drágább volt az államinál, sokkal szebb és jobb minőségű volt, részben ez tette lehetővé meggazdagodásukat. A maszek zöldségesek a termelőktől vásárolták fel az árut, majd azt adták el. Az árrés képezte a meggazdagodás alapját.

"Az árak — mindenki számára egyformák. A maszek zöldségesnek éppen úgy negyvennyolc forintba kerül egy kiló eper, mint a háziasszonyoknak. Természetesen a kiskereskedő már annyiért árulja a saját boltjában, amennyiért el tudja adni..."

(Forrás: Népszava, 1987. június 16. 16.)

A maszek zöldségesek világa egy mini kapitalizmusnak számított a szocializmusban: a piacgazdaság törvényei működtek számukra. Aki nagyobb haszonra tett szert az értékesítés közben, többletjövedelme lett.

Maszek zöldséges — csak ez a két bűvszó lebeg előtte. Ki tudja, miket képzel mögé. Azt hiszem, mind a ketten sejtjük. Minimum egy villát Pasaréten, nyaralót a Balatonon, ezüstszürke dízel-Mercit, távol-keleti körutazást… Szó se róla: akad dúsgazdag ember a szakmában, nem is egy.

(Forrás: Új Tükör, 1983. október 23. 8.)

Muszbek Mihály, a Skála Coop vezérigazgató-helyettese szerint a maszek zöldséges titka az volt, hogy igazi gazdaként, rugalmasan alakítja az árakat és udvariasan kínál. Az állami boltok alkalmazottait ezzel szemben nem motiválta semmi az értékesítés sikerében. Egy zöldségesbolti alkalmazott 8000 Ft-ot keresett havonta. (Forrás: Reform, 1988. december 23. 6.) A Ludas Matyi cikkében is az érdekeltséget emelte ki, a maszek zöldséges még a felújítással is gyorsabban végzett, mint az állami bolt, hogy csak kevés időre kelljen bezárnia:

"Egyszer (...) utánajártam, hogy a maszek zöldséges bolt miért nincs sohasem zárva festés, tatarozás miatt, (és) miért van hetekig zárva az állami zöldség- és gyümölcsüzlet, amikor tatarozzák? Arra az egyszerű eredményre jutottam, hogy a maszek zöldséges egyetlen éjszaka kimeszeli a helyiséget, felsúrolja a padlót, lemossa a pultot. (...) Ehhez felvesz néhány hozzáértő szakmunkást, akik (...) rohammunkában elvégzik a tatarozást."

(Forrás: Reform, 1988. december 23. 6.)

A maszek zöldségeseknél kaphatóak voltak olyan termékek is, amelyek az állami boltban nem. Árkus József egy ezzel kapcsolatos párbeszédet írt le tárcájában:

"Bemegy egy vevő a maszek zöldségeshez, és felháborodik, hogy miért kerül tizenkét forintba a sárgabarack, amikor az államiban csak hat forint az ára. A boltos megkérdezi, hogy akkor miért nem ott vesz? Mert ott éppen nincs, mondja a vevő. Mire a maszek: — Ja kérem, ha nekem nem volna barackom, nálam is hat forintba kerülne."

(Forrás: Népszabadság, 1980. augusztus 17. 16.)

1982-ben a Jövő Mérnökében egy ironikus cikket közöltek arról, hogy amikor egy házban a felsőbb emeleteken nem volt víz, a maszek zöldséges s butikos felesége megoldotta, hogy náluk legyen és még árusítottak is belőle a lakóknak. A kivagyiság, a találékonyság korabeli paródiáját olvashatjuk:

"Nyolcadik emelet 45. Nickelfingher Arnold, maszek zöldséges.

— Nálunk van víz.

— ? ?

— Kristálytiszta karsztvíz folyik a csapból.

— Ez hogy lehetséges?

— Tudja, itt alattunk 3 ezer méterre jó minőségű ivóvizet találtak. Fúrattam egy kutat és most a ház oldalán egy csövön jön hozzánk a víz.

— Ez nagyon sokba kerülhetett. Mivel foglalkozik a kedves felesége?

— Butikos.

— És mit szóltak ehhez a lakótársak?

— Itt az emeleten a szomszédoknak kimérjük a vizet. Tíz forint egy vödör. Nagyon örülnek neki."

(Forrás: Jövő Mérnöke, 1982. szeptember 24. 6.)

1983-ban a maszek zöldséges előnyeit ecsetelte a Népszabadság:

"Magam akkor is úgy vélem: messze vagyunk még attól, hogy mindenki egyaránt vehet a bőség kosarából, ahogy a magyar költő álmodta, vagy a mindenki szükségletei szerint elv gyakorlati megvalósulásától, amit tudományos világnézetünk megalapítója az emberiség történelme legfejlettebb társadalmának ismérvei között sorol fel. Egyelőre elég, ha az ember valahol lakása közelében belenyúlhat a zöldségeskosárba, s nem kell messziről cipelnie magával mondjuk a burgonyát, ami olcsó népélelmezési cikk. Hogy a maszeknál drágább, mint az államiban? Istenem, ha másképpen nem megy, legyen úgy. Mit érek vele, ha olcsóbb másutt a krumpli, csak éppen nem vagy nagyon bonyolultan jutok hozzá?"

(Forrás: Népszabadság, 1983. június 15. 4.)

1983-ban Komár László énekes a maszek zöldséges lányát tartotta a legszebbnek:

"Ma már nem foglalkozom világsztárokkal. Megelégszem a közvetlen környezetemmel is. Pillanatnyilag a sarki maszek zöldséges lánya a legszebb nő számomra. A hozománya sem megvetendő, de már nős vagyok!

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1983. 11. 18.)

A Népszabadság újságírója azonban 1987-ben már nem volt elégedett a maszek zöldségesekkel – ami nem csoda, mivel nem a szocialista gazdaságnak termeltek hasznot, hanem saját maguknak:

"Hogy a maszek zöldséges árai magasabbak — bár árui szebbek —, mint az állami vagy a szövetkezeti üzletekéi, azon már nem csodálkozom. De azon igen, hogy a maszek zöldséges egy hajszálnyival sem kedvesebb a vevőihez, mint az állami elárusító. Még inkább azon, hogy pontosan ugyanolyan fejszámoló bűvésznek mutatja magát, mint alkalmazott kollégái: rádobja a mérlegre a drága primőrt, még meg sem áll a mérleg nyelve, ő már közli is megfellebbezhetetlen ítéletként a félelmetes sebességgel kiszámított, vagy inkább kinyilatkoztatott végösszeget.

(Forrás: Népszabadság, 1987. július 9. 4.)

Az Új Tükörben arról írtak, hogy a diákok szerint felmerült: érdemes-e tanulni, mivel zöldségesként iskolai tudás nélkül is meg lehet gazdagodni: az olyan sokszor és fennen hangoztatott primitív diákvélemények, hogy a maszek zöldséges egyetlen József Attila-sor ismerete nélkül is megkeresi a maga hatvanezer forintját. (Forrás: Új Tükör, 1986. október 26. 45.) 1988-ban az Új Tükör azért kritizálta a meggazdagodott zöldségeseket, mert nem adakoztak jótékony célokra:

"A mai magyar zöldségmilliomosok még nem alapítottak képtárat, nem tettek alapítványt a vakok javára, sem a kezdő zöldségesek megsegítésére. Ülnek a pénzükön, jobb jövőre várva. Vagy gyorsan, iszonyú sebességgel „felélik”."

(Forrás: Új Tükör, 1988. január 31. 8.)

A maszek zöldségesek meggazdagodása tehát egy egészen sajátos szocialista jelenség volt. Kellett hozzá az, hogy az állami boltokban kapható áruknál jobb minőségű termékeik legyenek, leleményesen felvásárolják a termelőktől az árut. Az áru eladásában, mivel saját zsebre dolgoztak, érdekeltek voltak. A hirtelen meggazdagodásnak az 1980-as években az állam már nem tudott, nem mert gátat szabni, így irigyeiknek csak vitriolos újságcikkekre futotta.

A butik

A butik szó eredeti jelentése egyébként kis bódé, elárusítóhely és csapszék volt. (Forrás: Hexendorf Edit: Jelentésfejlődés és nyelvművelés. Magyar Nyelvőr. 1973. 151.) A butik fogalmát így definiálta 1971-ben a Magyar Ifjúság:

"A butik tulajdonképpen apró kis női divatüzlet, ahol a legújabb divatos holmik napok alatt árusításra kerülnek, ahol a bizsutól az estélyi ruháig, a bőrmellénytől a divatbohóságig mindent árusítanak. Londonban, Párizsban, Stockholmban vannak utcasarkok, amelyek csupa ilyen kis apró „divatböngészdéből” állnak, mégis egyetlen üzletben sincs egyforma holmi."

(Forrás: Magyar Ifjúság, 1971. december 10. 27.)

A butik szó változatairól 1974-ben értekezett a Népszava újságírója:

"Nem tudom, mikor kezdődött Budapesten a „butik”-járvány. Először csak magánüzletek cégtábláján figyelhettük meg a tüneteket, mégpedig azonnal többféle változatban Volt — és van —, ahol csak amúgy „magyarosan” Butik, másutt a nyugati műveltség hatására már Boutique, és akad félművelt változat is: Boutik."

(Forrás: Népszava, 1974. március 15. 5.)

Annak ellenére, hogy 1973-ban maga a belkereskedelmi miniszter próbát gátat szabni a kifejezés terjedésének, az elnevezés népszerű lett. (Forrás: Új Tükör, 1974. január 22. 17. 5-ös állásfoglalás) 1972-ben riportot közölt az Ifjúsági Magazin arról, miért öltözködnek butikból a tinédzser lányok: Zsuzsa textilgyárban dolgozott, estin járt gimnáziumba: barátnőjével

"Ma éppen gazdag zsákmányt ejtettek egy József körúti butikban: kapucnis kardigánok, lábszárra tekerhető saruk kerülnek elő a szatyrukból. Zsuzsa még egy kötött mellényt is megrendelt 720-ért. — Ezernyolcszáz elment, mert piszok drágák a maszekok — jegyzi meg Zsuzsa. — De megéri. Az ember legalább nem érzi magát uniformisban.

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1972. június 5.)

A cikkben megszólaltattak butikosokat is:

"Mindent kis szériában, hogy egyénien öltözhessenek, ez az elvem — mondja Vámos László divatáru kereskedő a Fürst Sándor utcában. Való igaz, az egyik szoknya zsebén kör van, a másikén szív, és az árak sem túl magasak.(...) Vannak, akik naponta bejárnak figyelni az újdonságokat. Félretetetik, aztán fizetés után jönnek érte — tájékoztat Nagy Sándor Szent István körúti mini-üzletében.” Volt, aki számjegyeket kért a pólójára, olyat, ami a nyugati beat együttes tagok pólóján látott, meglett az is.

(Forrás: Ifjúsági Magazin, 1972. június 5.)

Menő butiknak számított például a híres focista, Bozsik József feleségének trikotázsa a budapesti Kígyó utcában (más Aranycsapat tagoknak is adtak engedélyt butik nyitására). Elek Lenke így emlékezett vissza a Bozsik Trikotázs (kötöde) kínálatára 2016-ban:

"A mára szinte eltűnt népszerűségű kötött pulóverek lelőhelyei fél évszázada és jó darabig a maszek kötödék voltak. Kiváltságnak számított, ha valaki ilyet nyithatott: 6:3 kellett hozzá, vagy kiváló felső elvtársi kapcsolatok, vagy mindkettő. A Bozsik kötöde ilyen volt, de a Váci utcai Gerti – kapualjban lévő kirakatával – kedveltebb lelőhelynek számított a budapesti fiatalok körében. Pedig mai szemmel nézve nagyon egyszerű, csíkos vagy uni (egyszínű, mintásan kötött), kerek vagy „tviszt” kivágású pulóverek készültek a hangosan zümmögő-kattogó kötőgépeken.

(Forrás: Elek Lenke: 50 év. Budapest, 2016. március, 9.)

A Váci utcai üzletek jelentettek egy darabka nyugatot a korabeli divatvilágban. Itt és a környező utcácskákban voltak megtalálhatóak azok a butikok, amelyeknek nemhogy vadászniuk kellett a vevőket, hanem alig győzték a megrendeléseket. Ilyen volt Bácskay Kitty boltja, a Kitty Lauro is. Kitty tolmácsként dolgozott korábban, ezt cserélte le a butikos hivatásra. Külföldi lapokból vett szabásminták alapján készített egyedi tervezésű ruhákat. Pataki Ági modellnek pedig a Váci utca 10. szám alatt volt üzlete és híre volt a Rotschild butik is. Az Új Tükör 1980-ban egy pályamódosító fogorvosról számolt be, akinek megérte:

"Fogorvos volt, Pesten nem kapott állást, végül valahogy butikot nyitott. Nyolc-tíz éve csak, de már a saját villájukban laknak, a leányfalui telken üdülnek, és a fia, a lányaimnál alig idősebb fia a saját autóján indul a saját lakásába.

(Forrás: Új Tükör, 1980. november 23. 19.)

1982-ben az Új Tükör arról számolt be, hogy a butikok elterjedése a régi varrónők világának leáldozását jelentette és egy új szakmát is létrehozott: a közvetítőjét.

"Akadt hónap, amikor a VIII.— IX. kerületben egyszerre tizenkét idősebb női szabó jelentette be visszavonulását. Pedig ők még bírták volna erővel. Amit nem bírtak: a megnövekedett terheken túl a konfekció javulását és főképp a butikok kíméletlen konkurenciáját. Néhányan egy ideig úgy védekeztek, hogy megpróbáltak a butikosoknak dolgozni. Lola ismer közülük néhányat. Lola nem butikos, csak afféle közvetítő. Kis piros Polski Fiatján naphosszat a városban szaladgál: ő vásárolja meg az éppen legdivatosabb színű és legolcsóbb anyagokat, ő viszi a varrónőkhöz, a készárut pedig a környék butikjaiba. Lola érző szívű fiatal teremtés. Ám mit számít ez az üzlet kemény realitásaival szemben? — Szegény öreglányok! — biggyeszti sajnálkozón a rúzsban égő, szép ajkait. — Egy-kettőjükkel megpróbálkoztam, mert, ugye, kell a számla, ha ellenőrzik... De hát lassúak, szegénykéim, és folyton fönnakadnak valamin. Hogy vacak az anyag, hogy nagyon gyúródik, hogy nem fognak tartani a varrások... Jaj, drága, mondom, nem egy életre szól az, csak egy nyárra. Sajnos, nem tudnak ők már a mai divattal lépést tartani. Arról nem beszélve, mennyivel drágábbak, mint az a gyeses gyári varrónő, aki fele idő alatt ledarálja nekem az egészet, svarcban (feketén)."

(Forrás: Új Tükör, 1982. június 27. 8.)

A Népszabadság újságírója 1983-ban azon élcelődött, hogy a butikokban csak feliratos pólókat lehetett vásárolni (mivel az volt a menő) és szerinte tisztességtelen haszonra tettek szert a butikosuk:

"Egyszínű, fehér pamuttrikót keresek; olyat, amiről nem az derül ki, hogy én valamelyik amerikai egyetemre járok, netán többek kedvese vagyok — mondtam némi éllel. (...) az árszint harminc-negyven százalékkal is magasabb, mint ahogy azt a reális ár- kalkuláció alapján még elfogadható nyereséggel adniuk kellene. Ráadásul egy-egy gyártó-szállító kisiparos engedélye mögött sok „név nélküli” bedolgozó áll."

(Forrás: Népszabadság, 1983. május 15. 4.)

A cikkben a szerző beszámolt azért a butikok előnyeiről is:

"Budapesten és a vidéki nagyvárosokban gomba módra szaporodó, a főútvonalak mentén a kapualjakat ellepő tenyérnyi vitrinfelületeket is kihasználó Zsazsa, Lizy, Kitty butikok, trikotázsok terjedése mindenképpen jó dolog. Mert igaz ugyan, hogy sokféle bóvlit, ízlésromboló aprócikket is árusítanak itt, de lényegesebb, hogy a blúzok, szoknyák, blézerek, trikók, nadrágok ‘és dzsekik túlnyomó többsége színben, fazonban valóban divatos, keresett. A butikokban a hazai konfekcióipar másfél-két éves „divatkövetése” két- három hónapra csökken. Ráadásul a kis boltokban egy helyütt lehet kapni a ruhához illő övét, táskát, sálat, bizsut s újabban cipőt is. Miniben tehát megvalósult a nők régi álma: a színben, formában harmonizáló divatáru-kínálat."

1985-ben a Szabad Föld újságírója értetlenül szemlélte azt a folyamatot, hogy egyre több butik nyílt:

"Munkahelyem szomszédságában egyre másra szűntek meg az üzletek. Nincs már cipészműhely, ahol időnként lábbelit javíttattam, a szövetkezeti szabóság levette a cégtábláját, a kalapos is bezárt. Helyükön butiküzletek nyíltak. Mintegy 30 méteres körzetben — egy háztömbön belül — három butik; a negyediket pedig a lépcsőház feljárójánál létesítette egy ifjú pár. Virágzó üzlet lehet a butik, ha ennyire szaporodik."

(Forrás: Szabad Föld, 1985. július 6. 8.)

Beszámolt az újságíró az aktuális slágertermékekről is:

"Mindegyik butikban slágercikk a gyűrött blúz; áruk 490—560 forint cipzárral ellátva egy ezresbe kerül. A gyűrött nadrág 650—780, egy vászonoveráll blúzzal pedig 1360 forint. Uralkodó színük a piros, rózsaszín és a sárga."

A butikok korabeli népszerűsége tehát annak volt elsősorban köszönhető, hogy a hiánygazdaságban betöltöttek egy piaci rést: divatos, állami áruházban nem kapható termékeket árusítottak és a vásárlók igényeit minden szempontból kielégítették: ha nyugati termékeket szerettek volna lemásoltatni, azt is elkészítették számukra. Az 1980-as évekre, az állam kontroll lazulásával gombamód szaporodtak a butikok, így különlegességüket is kezdték elveszíteni.

A butikok leáldozásának kezdete a rendszerváltáshoz, a hiánygazdaság megszűnéséhez köthető, és a plázák világa szorította igazán ki ezt az üzlettípust. Ismerek viszont olyan üzletet is, amely minőségi, olasz termékeivel az 1980-as évek óta folyamatosan működik egy kis eldugott utcában a Batthyány tér közelében. Az üzletet az édesanya alapította és leánya viszi tovább.