KÉK HÍREK
A Rovatból

Közvetlenül azelőtt ébredt fel az agyhalottnak nyilvánított férfi, hogy lekapcsolták volna az őt életben tartó gépekről

James Howard-Jonest tavaly megütötték az utcán, és elesve olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a brit orvosok lemondtak róla. Ám csodával határos módon magához tért.


Váratlanul felébredt a korábban agyhalottnak nyilvánított James Howard-Jones, akinek a szerveit már felajánlották transzplantációra váró betegeknek a hozzátartozói, és nagyon közel volt ahhoz, lekapcsolják az őt életben tartó gépekről – számolt be róla a Daily Mail.

A 28 éves James Howard-Jones élete egy tavaly áprilisi éjszakán tragikus fordulatot vett, amikor Cheltenhamben, a nyílt utcán megütötte őt a 24 éves Ben Davies.

James az ütéstől elesett, beütötte a fejét, és magatehetetlenül terült el a földön. Kórházba szállították, ahol több sürgősségi életmentő műtétet is végrehajtottak rajta, de ennek ellenére később sem tért magához. Az orvosok agyhalottnak nyilvánították.

„Az első néhány hétben a Jamest kezelő orvosok azt mondták nekünk, hogy a fiunk agyhalott, és a legkedvesebb, amit tehetünk, hogy hagyjuk meghalni. Olyan kérdéseket tettek fel nekünk, amelyekkel soha egyetlen szülőnek sem szabadna szembesülni, például, hogy felajánljuk-e a szerveit transzplantációra váró betegeknek. Egyetértettünk abban, hogy ezt kell tenni, és intézkedünk a szervei adományozásáról” – mondta a 28 éves brit férfi apja, Neil Howard-Jones.

Hozzátette, egy hetet biztosítottak arra, hogy mindenki elbúcsúzhasson a fiuktól.

Ám James az utolsó pillanatban, közvetlenül azelőtt, hogy le akarták kapcsolni az őt életben tartó gépekről, csodával határos módon magához tért.

Kezdetben csak szemkontaktust tudott teremteni másokkal, nem tudott mozogni vagy beszélni.

„Lassan James állapota olyan mértékben javult, hogy egy rehabilitációs központba kerülhetett. Számos roham miatt azonban többször is vissza kellett térnie a kórházba. Nem tudtuk, hogy életben marad-e. Jelenleg segítségre van szüksége, hogy felkeljen az ágyból. Már tud tolószéket használni, igaz, naponta csak néhány órát. Nincsenek illúziónk, tudjuk, hogy James agykárosodása súlyos és visszafordíthatatlan, és élete hátralévő részében bizonyos szintű gondoskodásra szorul. Tisztában van az állapotával, tudja, mit veszített el, és ennek következtében érthető módon súlyos depressziónak van kitéve” – mondta az apa.

Neil hozzátette, fiának súlyos szellemi és testi fogyatékossággal kell leélnie élete hátralévő részét.

James támadója, Ben Davies elismerte az ütést, de a bíróságon azzal védekezett, hogy nem akart súlyos sérülést okozni áldozatának. A bíró két év és négy hónap börtönbüntetésre ítélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk