FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kivizsgálják a K2-n elhunyt serpa esetét, akit legalább félszáz hegymászó hagyott hátra segítségnyújtás nélkül

A vizsgálat célja, hogy kiderüljön, mi történt pontosan július 27-én a világ második legmagasabb hegycsúcsa alatt, ahol megsérült, majd meghalt a 27 éves pakisztáni teherhordó.


A Pakisztáni Hegymászó Klub bejelentette, vizsgálatot indítanak a pakisztáni K2 csúcsa alatt történt tragédia miatt, amely során meghalt egy 27 éves serpa, Mohammad Hasszan – írja a 24.hu.

Ahogyan beszámoltunk róla, a K2 hírhedt „Bottleneck” átjárójánál balesetet szenvedett egy pakisztáni serpa,

a felfelé igyekvő több tucat hegymászó pedig segítségnyújtás nélkül egyszerűen átlépett a haldokló magashegyi hordár fölött, aki nem sokkal később elhunyt.

Az esetről videófelvétel készült, amely nagy felháborodást váltott ki a hegymászóközösség berkein belül és a közösségi médiában. Ennek nyomán Karrar Haidri, a Pakisztáni Hegymászó Klub titkára bejelentette, vizsgálatot indítanak az elhunyt serpa ügyében, hogy feltárják a tragédia körülményeit.

A világ második legmagasabb hegycsúcsára aznap közel száz ember jutott fel. A 27 éves Mohammad Hasszan 150 méterrel a csúcs alatt zuhant néhány métert, és a beszámolók szerint ugyan kötéllel felhúzták, de ezután több tucat hegymászó és serpa segítségnyújtás nélkül elment mellette.

A férfi végül néhány órával később meghalt, pedig a szemtanúk szerint menthető állapotban volt.

Philip Flämig operatőr drónfelvételeket készített a helyszínen, így pontosan és jól láthatóan rekonstruálni lehet a történteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meztelenre vetkőzött és az ülésére ürített egy nő a repülőgépen
Az eset Philadelphiából Chicagóba tartó járaton történt. A landolás után a rendőrség intézkedett, a gépet tisztítás miatt kivonták a forgalomból.


Rendkívüli eset történt a Southwest Airlines Philadelphiából Chicagóba tartó 418-as járatán szombaton. Egy nő a repülőgépen meztelenre vetkőzött, majd leszállás közben az ülésére ürített – írja a New York Post.

A járat a chicagói Midway nemzetközi repülőtéren landolt, ahol a rendőrséget is riasztották az incidens miatt. A Southwest Airlines elnézést kért a történtekért.

A repülőgépet a leszállás után ideiglenesen kivonták a forgalomból tisztítás céljából.

A légitársaság egyelőre nem reagált a sajtó megkeresésére. Az sem derült ki, hogy mi történt a nővel az eset után.

A lap emlékeztetett arra is, hogy a Southwest Airlines egyik gépe a múlt hónapban kis híján súlyos balesetet idézett elő a Midway reptéren. Leszállás közben majdnem nekiütközött egy guruló repülőgépnek, amit az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács szerint a vakító napfény okozhatott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Cukiság a köbön: egy medve felmászott a mászókára, majd vidáman lecsúszott a csúszdán – videó
Egy connecticuti család nem hitt a szemének, amikor két medve bukkant fel a kertjükben. Az egyikük nemcsak körülnézett, hanem mókás műsort is bemutatott a játszótéren.


Különleges pillanatot örökített meg egy connecticuti család West Simsbury-ben: két medve tűnt fel a hátsó kertjükben – írja a New York Post. Sarah Loving éppen férjével és két gyermekükkel tért haza, amikor észrevették az állatokat. A lap állítása szerint a környéken nem ritka a medvék felbukkanása.

A mostani találkozás azonban szokatlan fordulatot vett.

Az egyik medve odament a gyerekek fa mászókájához, felmászott a létrán, majd fejjel előre lecsúszott a zöld csúszdán.

A család videóra vette az eseményt, amin hallatszik, ahogy Loving férje megkérdezi: „Le fog csúszni a csúszdán?”

A medve néhány pillanat múlva valóban lecsúszott, amit Sarah Loving így kommentált: „Jézusom, nézd, lecsúszott!”

A nő elmesélte, hogy a kis medve még egy darabig heverészett a játszótér alján lévő puha homokban, majd körülbelül tíz perc múlva átvándorolt a szomszéd kertjébe. Loving úgy fogalmazott:

„Felmászott, majd lecsúszott a csúszdán, mintha már korábban is csinálta volna.”

A család szerint az állatok nagyon otthonosan mozogtak a játszótéren. „Folyton viccelődtünk, hogy biztosan nem most jártak itt először, bár eddig még soha nem láttunk medvét csúszdázni. Ez most először fordult elő” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hónapokon át hallgatták a rádiós DJ-t, senki nem jött rá, hogy az AI generálta, és nem valódi személy
A népszerű ausztrál rádióállomás hónapokig egy mesterséges intelligencia által kitalált műsorvezetővel szórakoztatta a hallgatókat, végül leleplezték a trükköt. A karaktert a cég egyik valódi alkalmazottjáról mintázták meg.


A sydney-i CADA rádióállomás hónapok óta egy mesterséges intelligencia által generált műsorvezetőt szerepeltetett a Workdays with Thy című műsorában – írja a The Verge. Az adásban négy órán keresztül hip-hop, R&B és popzenék szóltak, miközben a hallgatók nem tudták, hogy a műsorvezető, Thy nem valódi személy.

Az ARN Media, a CADA tulajdonosa megerősítette, hogy Thy karakterét a cég pénzügyi osztályának egyik valódi dolgozójáról mintázták. A hangját az ElevenLabs hanggenerátorával készítették el. A mesterséges intelligencia használatát azonban sem a rádióállomás honlapján, sem a műsor során nem hozták nyilvánosságra.

A Workdays with Thy 2024 novembere óta volt hallható az adásban. A műsor leírásában az állt:

„Zenei szakértőink által összeállított dalok, amelyek már vagy szerepelnek a slágerlistán, vagy épp a berobbanás küszöbén állnak – hallgasd meg elsőként Thy társaságában, hogy büszkén mesélhesd a barátaidnak, te voltál az első”.

A Financial Review cikke szerint a műsor 72 ezer hallgatót ért el. Az Ausztrál Hangszínészek Szövetsége kifogásolta, hogy a cég eltitkolta a mesterséges intelligencia alkalmazását.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ismét Magyarországon készítenek fotókat a Google autói
A járművek elsősorban Budapesten, valamint városokban és azok környékén, továbbá a vidéki térségek közútjain haladnak majd.


Jövő keddtől ismét Magyarországon készítenek 360 fokos utcaképeket a Google különleges kamerarendszerrel felszerelt autói - közölte a Google kedden az MTI-vel.

A járművek elsősorban Budapesten, valamint városokban és azok környékén, továbbá a vidéki térségek közútjain haladnak majd.

A személyes adatok és a magánszféra védelme érdekében a képek közzététele előtt az arcokat és rendszámokat elhomályosítják, hibabejelentésként pedig bárki kérheti további részletek utólagos felismerhetetlenné tételét is.

A közlemény szerint a Google utcakép-szolgáltatása Magyarországon 2013 óta működik, és azóta többször frissült, hogy minél pontosabban kövesse a környezet változásait. A Street View autóval nem megközelíthető, különleges belföldi helyszíneket is bejárhatóvá tesz virtuálisan.

A szolgáltatás világszerte csaknem 280 milliárd képet készített a világ több mint 100 országában és területén - tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: