SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kiskorú szexuális bántalmazásával vádolják az Aerosmith énekesét

Steven Tyler korábban maga is elismerte, hogy a hetvenes években viszonya volt egy kiskorúval.


Szexuális erőszakkal és bántalmazás vádjával indított pert Steven Tyler ellen Julia Holcomb - írja a Rolling Stone.

A keresetet azután nyújtották be, hogy a kaliforniai törvények ideiglenesen lemondtak a gyermekkori szexuális zaklatással kapcsolatos vádak elévüléséről.

A keresetben nincs megnevezve se Holcomb, sem Tyler, de a körülmények alapján be lehet őket azonosítani. Holcomb ugyanis korábban is nyilatkozott a Tylerhez fűződő kapcsolatáról, illetve a keresetben idézetek is vannak Tyler memoárjából.

Ugyan a könyvben nem nevezi nevén Holcombot, annyit ír róla, hogy „majdnem lett egy tinédzser menyasszonyom”, illetve hogy „a szülei gyakorlatilag belém szerettek, és átengedték nekem a felügyeleti jogát, hogy ne tartóztassanak le, amikor átlépjük az államhatárt. Így magammal vihettem a turnéra”.

A kereset szerint Tyler rávette Holcomb szüleit a felügyeleti jog átadására, ezután együtt éltek és szexuális kapcsolatuk volt. Holcomb szerint Tyler elhitette vele, hogy ez egy romantikus kapcsolat, miközben nem tudott szembe szállni az énekes hírnevével, vagyonával és hatalmával.

Amikor 1973-ban találkoztak, Tyler 25, Holcomb pedig 16 éves volt. Egy portlandi Aerosmith-koncert után Tyler felhívta a lányt a hotelszobájába, ahol megkérdezte többek között a korát, illetve hogy miért volt kint egyedül az éjszaka. Ezután „különböző szexuális cselekményeket követett el” a lányon, majd másnap reggel taxival hazaküldte.

Utána vett neki egy repülőjegyet is, hogy el tudjon jöjjön Seattle-be a következő koncertre, mivel kiskorú volt, ezért együtt nem utazhattak. A Seattle-i koncert után is szexuálisan bántalmazta a lányt, aki másnap hazarepült.

1974-ben Tyler meggyőzte Holcomb anyját, hogy övé legyen a lány felügyeleti joga, mivel jobb otthont, iskolát és egészségügyi ellátást tudna neki biztosítani. Helyette viszont magával vitte turnézni, közben drogokat és alkoholt adott neki.

1975-ben Holcomb terhes lett, de Tyler meggyőzte, hogy vetesse el, arra hivatkozva, hogy a lakásukban kitört tűz és a belélegzett füst, valamint az oxigénhiány ártott a magzatnak. A lánynak egy orvos is azt mondta, hogy a tűz nem ártott a gyereknek, nem is akarta a műtétet, de Tyler megfenyegette, hogy nem támogatja, ha nem megy bele. Holcomb az abortusz után elhagyta az énekest, hazament Portlandbe, hithű katolikus lett, majd férjhez ment.

Tyler 2011-ben megjelent önéletrajzi könyve viszont felkavarta, mivel abban rá is utal, romantikusnak állítja be a bántalmazó viszonyukat, és nem említi az abortuszt sem.

A nevét ugyan nem írja le, viszont a köszönetnyilvánításokban igen (bár elírva, Julia Halcombként hivatkozik rá), ezzel Holcomb szerint beazonosítható lett.

Holcomb már korábban is beszélt erről az időszakról, például a szélsőjobboldali, abortuszellenes Lifesitenews nevű portálnak, valamint többek között Tucker Carlson műsorában is nyilatkozott. A 2021-es Look Away című, a rockzenei szcénában jelen lévő szexuális bántalmazásokat bemutató dokumentumfilmben is megszólalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Baj van az ikrekkel” – Kiszakadt a mellimplantátuma, műteni kell a Balázsék műsorvezetőjét
Juli élő adásban vallott az állapotáról, és arról is beszélt, milyen drága lehet a beavatkozás. A gyártó csak utólag téríti meg a költségek egy részét.


Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.

„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”

– mesélte az adásban.

Azt is elmondta, semmi tünet nem utalt a bajra. „Igazából semmilyen tünete nincs, tehát nem fáj, nem érzékeny, alakot sem változtat, ezért nagyon megdöbbentem. Ráadásul 8 éve volt ez a műtétem, és 10 éven belül ezek nem szakadhatnának ki, de egyébként a gyártó örök garanciát is vállal rá, hogy sosem fog tönkremenni. Persze adódhatnak kisebb-nagyobb problémák, de valami rettenetes fizikai trauma kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de nem volt semmi ilyesmi.”

Juli arról is beszélt, hogy bár a gyártó vállalja a költségek egy részét, az összeget csak utólag fizetik vissza. „Tényleg annyira ritka, hogy ezek 10 éven belül szakadjanak ki, hogy a gyártó cég még azt is vállalja, hogy beszáll a műtét árába 1000 euróval. De ez sajnos nem úgy működik, hogy csak kicserélik, hanem ha kivették, el kell küldeniük minőség-ellenőrzésre, hogy valóban ki van-e szakadva. Tehát nekem ezt ki kell fizetnem, és utólag fogják visszautalni az összeget.”

A rádiós megnyugtatta a hallgatókat és a kollégáit is. „Szerencsére ezek az implantátumok már nem úgy működnek, hogy ha kiszakad, akkor elkezd kifolyni valami, hanem ez egy zselés anyag, és ha hosszú ideig nem veszed észre, csak akkor kezd el kitüremkedni, és kerülhet a véráramba” – mondta az adásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya élő adásban debütált – Nóra együtt vezette apjával a reggeli műsort
A hallgatók imádták Nórát, aki nemcsak apukáját kísérte el, de a játékban is szerepet kapott. Az egyik nyertes az ő autogramját kérte a nyeremény mellé!


Korán kelt szerdán Bochkor Nóra, hogy csatlakozzon édesapjához a Retro Rádió stúdiójában. 6 óra 8 perckor már együtt köszöntötték a hallgatókat a reggeli műsorban, amit ezúttal közösen vezettek, írja a story.hu.

„Köszöntöm a drága lányomat. De nem kell megszólalnod. Vagy meg akarsz? Nem? Jó. Igen, bejött velem dolgozni”

– mutatta be a hallgatóknak Gábor a 17 éves Nórát. A lány nem maradt végig csendben, a műsor során többször is megszólalt, és több kedves üzenetet is kapott a hallgatóktól, amiket Gábor büszkén felolvasott.

A reggeli játék nyertese kifejezetten kérte, hogy a nyereményt Nóra autogramjával együtt küldjék el neki, mivel dobosként nagy rajongója a lánynak, aki maga is zenél.

Bochkor Gábor időnként mesél lányáról a műsorban, például arról, hogy milyen színházjeggyel lepte meg, vagy hogy rendszeresen főz neki, amit Nóra örömmel meg is eszik.

A műsorvezető ritkán mutatta meg eddig a nyilvánosságnak a lányát, de mostanában egyre gyakrabban jelennek meg együtt. Nemrég egy budapesti divateseményen is feltűntek, aminek nagy sajtóvisszhangja lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta, kisfia vagy kislánya születik majd
A modell azt is elárulta, hogyan tudta meg, hogy babát vár, és arról is mesélt, hogyan viseli a várandósságot.


Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.

Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.

„Volt pár betegségem, túl vagyok néhány komolyabb műtéten is, és tudtam, hogy nehezített pálya vár ránk a férjemmel, ha gyereket akarunk. Különben tavaly decemberben azt hittem, várandós vagyok. Karácsonykor derült ki, hogy mégsem... Így szilveszterkor, amikor éjfélt ütött az óra, azt kívántam, hogy a 30. születésnapig – azaz a következő egy éven belül – érkezzen meg hozzánk a kisbabánk”

- mesélte.

Azt is elárulta, hogy az utóbbi időben nagyjából kétszáz terhességi tesztet használt el. Ezek mind negatívak lettek, a férje pedig egy idő után már megkérte, hogy fejezze be a tesztelgetést, de ő nem hallgatott rá.

„Megcsináltam egyet, Beni is épp otthon volt, aztán kitettem az asztalra, közben meg tettünk-vettünk. Ekkor már rég túl voltunk azon, hogy a kezünkben szorongatva várjuk, hátha pozitív lesz az eredmény. Sőt itt már úgy voltunk vele, hogy tuti megint csak egy csík lesz. Aztán rápillantottunk, és végre először, igaz, halványan, de megjelent még egy... Ez az érzés leírhatatlan”

- mondta.

A hírt viszont sokáig nem osztották meg senkivel, mert előbb meg akartak győződni arról, hogy minden rendben van. Emellett már javában zajlott A Nagy Duett, amiben Sydney szerepelt, és nem akarták ekkor nyilvánosságra hozni a babavárást.

„Nem mondom, hogy olykor nem hasadt bele a szívem, amikor megkérdezték, hogy »Na, összejött már?«, és nekem azt kellett felelnem, hogy sajnos még nem. Majd amikor végre már azt válaszolhattam volna, igen, gyereket várok, akkor meg kénytelen voltam eltitkolni”

- fogalmazott.

A duettpartnerének, Pető Brúnónak viszont az elsők között árulta el, hogy babát vár, mert tudnia kellett, miért van gyakran rosszul, és miért nem tud teljes erőbedobással részt venni a próbákon.

„A csatornának is azonnal elmondtam. Mégsem játszhattam el, hogy heteken át tartó gyomorrontásom van! Nyilván az is szóba került, hogy feladom. Ennek a férjem örült volna a legjobban, ugyanis végig szörnyen féltett” - árulta el.

Elmondta azt is, hogy a várandóssága nem könnyű, minden létező tünet jelentkezik nála, a hányingertől kezdve az émelygésen át a vizesedésig. „Egyáltalán nem bánom, hogy kiestünk! Elég volt az első trimesztert végigcsinálnom A Nagy Duettben. Végre tudok pihenni, aludni, illetve a házfelújítással foglalkozni. Az utóbbi esetében bele kell húznunk, ha azt szeretnénk, hogy kislányunk ősszel már oda érkezzen.

Jaj, mert igen, kislányunk lesz! Ezzel a legrégebbi álmom vált valóra. Nekem elképesztő szoros kapcsolatom van az édesanyámmal és a nagymamámmal, mi vagyunk a három grácia, és most már úton van a negyedik is...”

- fogalmazott.

Azt is elmondta, hogy a születendő gyermekük megkapja mindkettőjük vezetéknevét. „Tehát Kaszás van den Bosch lesz. Illetve lesz egy magyar és egy külföldi keresztneve is. Igen, jól megszívatjuk szegényt, egy aláíráskor regényt kell majd leírnia. De ezzel én is így vagyok, és meg lehet szokni” - jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
11 évesen meghalt a Netflix gyerekszínésze – először nem ismerték fel súlyos betegségét
Millena Brandao agydaganatban hunyt el, korábban dengue-lázra is gyanakodtak. Összesen 13 alkalommal állt meg a szíve.


Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.

A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.

Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.

Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: