FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kisebb vagyont is érhet ez a húszforintos érme, bárkinek a pénztárcájában lehet egy

Véletlenül 10 forintos alapanyagra nyomták, ezért egyedi és értékes. Már 40 ezer forintot is megérne valakinek, pedig még csak most licitálnak rá.


A régi vagy hibás bankjegyek és pénzérmék néha sokkal többet érnek, mint amennyi az értékük hivatalosan. A forgalomból régen kivont 200 forintos bankjegyek például akár egymillió forintot is érhetnek, de bizonyos 50 forintos érmék is jóval a névértékük felett kelnek el. Most pedig egy újabb ritkaságra hívta fel a figyelmet a Forint Portál Numizmatika nevű Facebook-oldal, vette észre a 24.hu.

Egy különleges 20 forintos érme akár több tízezer forintot is érhet a gyűjtők számára. Ez az érme nem régi: tavaly került forgalomba, így könnyen előfordulhat, hogy valaki észre sem veszi, hogy egy ilyen ritkaság van a kezében.

Az érme érdekessége, hogy véletlenül nem a szokásos 20 forintos lapkára, hanem a 10 forintos érmékhez használt anyagra nyomták. Emiatt a méret nem teljesen passzol, a pereme furcsa és könnyen felismerhető.

Egy ilyen ritka darabot jelenleg is árulnak a Vaterán. A pénzérme eredetileg a névértékén, azaz 20 forintos kikiáltási áron került fel az oldalra, de mostanra a legmagasabb licit már 40 ezer forintnál jár. Az árverés január 19-én zárul, így az érme végső ára még tovább emelkedhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor is gyászol: meghalt a tolnai „húszgyerekes milliárdos”, Ernő bácsi
Lukács Ernő a 2000-es évek elején lett híres, 20 gyereke mellett 30 unokája is született. 2013-ban maga a miniszterelnök is meglátogatta otthonában.


Meghalt Lukács Ernő, akit a 2000-es évek elején „húszgyerekes milliárdosként” ismert meg az ország. Halálhírét felesége, Lukács Katalin jelentette be a közösségi oldalán.

„Szeretett férjem, gyermekeim édesapja, nagypapa és dédpapa a mai napon örökre itt hagyott minket” – írta a TEOL által kiszúrt Facebook-posztban.

Lukácsék története valóban a semmiből indult: hosszú éveken át kétkezi munkával tartották el magukat, miközben 16 évig áram nélkül éltek a fácánkerti tanyán. A kútvizet üstben melegítették, segélyért sosem folyamodtak. A család és a gazdaság fokozatosan gyarapodott, míg végül sikerült stabil, jó anyagi körülményeket teremteniük. Lukács Ernő azonban milliárdosként sem a vagyonára, hanem a családjára volt a legbüszkébb.

A család neve 2013-ban országosan ismertté vált, amikor Orbán Viktor meglátogatta őket. Lukács Ernő később egy anekdotában mesélte el a találkozás előzményeit:

„Csörgött a telefon... 'Jó napot kívánok! Orbán Viktor vagyok.' Majdnem azt mondtam, hogy 'Én meg Sophia Loren', de megszakadt a vonal, mert akkor értünk a bátaszéki alagúthoz. Később újrahívott. Eljött, hozott húsz könyvet a gyerekeknek, húsz szál virágot a feleségemnek, nekem pedig húsz üveg bort. Kedélyesen elbeszélgettünk. Szimpatikusak voltunk egymásnak.”

A családfő szerint sikerük titka az volt, hogy amit kitaláltak, azt azonnal véghez is vitték.

Lukács Ernő életfilozófiája egyszerű volt: „Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést.” Nem hitt a kesergésben, inkább a kitartásban: „Ha nagy baj ért minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van.”

A család minden tagja kitanult valamilyen szakmát: a fiúk a földeken dolgoznak, a lányok között pedig van cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász és kozmetikus is. Lukács mindig arra biztatta gyermekeit, hogy a munkát akkor is el kell végezni, ha éppen nincs kedvük hozzá:

„Nem baj, fiam, ha nincs kedved, akkor csináld a munkát kedvetlenül!”

– mondogatta nekik.

A családfő szerint az élethez két dolog kell: bizakodás és kemény munka. „Hóttig megélünk” – mondta egykor.

Ernő bácsi haláláról Facebook-oldalán maga Orbán Viktor is megemlékezett:

„Búcsúzunk Ernő bácsitól, aki arra tette fel az életét, hogy 20 gyermeket felneveljen. Micsoda életszeretet és életerő. Emlékét magammal viszem!”

– írta a miniszterelnök, aki megosztotta a 12 évvel ezelőtti látogatás videóját is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ebből még baj lehet a világkiállításon: ezt jelenti japánul a magyar kancsó szó
Egészen mást jelent a kancsó japánul, mint magyarul. Sőt, rögtön két másik dolgot is.
Ferencz Péter - szmo.hu
2025. február 05.



A hét elején derült ki, hogy Miska, a cuki kancsó lesz a magyar pavilon házigazdája az oszakai világkiállításon. Miska alakját a híres miskakancsó ihlette, amely évszázadok óta a magyar kultúra szimbóluma.

„Ez az emberfejű, süveges boros edény régen keresztelőkön, esküvőkön és más ünnepi eseményeken szolgált a bor felszolgálására – így vált a közösségi élmények és a hagyományok megőrzésének jelképévé. Miska alakjában jelképezi a közös szokások, hagyományok megtartó erejét és a közösség fontosságát – mindazt, amit a Magyar Pavilon is képvisel a világkiállításon” – írják Facebook-oldalukon a magyar pavilon szervezői, akik szerint Miska „egyszerre tiszteleg a magyar népi hagyományok előtt és idézi meg a modern japán kawaii stílust”.

A japán kawaii (vagyis cuki) stílust valóban megidézi, de az, hogy pont egy kancsót választottak a magyar pavilon házigazdájának, nem biztos, hogy a legbölcsebb döntés volt. Ha ugyanis kimondjuk azt, hogy kancsó, az japánul beöntést jelent.

Az erről szóló Wikipédia-szócikk szerint ráadásul ugyanígy hívják (Kancsó – カンチョー) az egyik leghíresebb japán gyerekcsínyt is – hívja fel rá a figyelmet a Telex írása.

„Kan-csó!” – ezt kiáltja a csínytevő aközben, hogy egy pisztolyt formázva a kezeiből feldugja az ujját a gyanútlan áldozat ruháján keresztül annak ánuszába. Miska, a miskakancsó egyébként a látványtervek szerint úgy tűnik, hogy senkit nem tud megkancsózni, mert nincsenek ujjai, zárul a cikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: tovább pusztított a koreai influenszer, nagy adag lángost evett Budapesten
Tzuyang nem viccelt, hat lángost is eltüntetett búcsúzóul, öt sós után még egy édeset is bevállalt. Nézd meg, hogyan falt fel mindent, ami elé került!


Tzuyang, a koreai mokpang influenszer tovább folytatta budapesti gasztrokalandjait – ezúttal hat lángost evett meg, mielőtt elhagyta az országot - írta a Blikk.

A fiatal lány januárban érkezett Budapestre, és azóta sorra próbálta ki a magyar ételeket. Már megkóstolta a rántott húst, a pacalt, a hurkát, a kolbászt, valamint az édességek közül a bejglit és a kürtőskalácsot is.

48 kilós termetéhez képest elképesztő mennyiségű ételt képes elfogyasztani, ami mindenhol meglepi az éttermek dolgozóit.

Korábban a Pléh csárdában két kiló bécsi szeletet és két nagy tál pacalt evett meg, egy steakétteremben pedig három kiló steaket fogyasztott el. A Nyugati téri McDonald's-ban tíz hamburgert rendelt magának, a Sir Lancelot középkori étteremben pedig egy hat személyre szóló, egyméteres hústálat kért. A tálon kacsa, csirke, disznó és marhahús is volt, mellé szószokat és egy nagy adag kólát is ivott. Az itt készült videón látható, hogy a vendégek is besegítettek neki, hogy elfogyjon az étel.

Legutóbbi állomása egy zuglói street food lángosos volt, ahol hat lángost rendelt magának.

„Ha Budapestre, Magyarországra jöttél, akkor ki kell próbálnod a lángost, igaz?”

– írta a videója elején. Sokat gondolkodott azon, mi legyen az utolsó magyar fogás, amit kipróbál, végül egyértelmű volt számára, hogy lángos nélkül nem távozhat.

Nem aprózta el a rendelést: az asztalára került sajtos-tejfölös, húsos és még nutellás lángos is. Az eladók meglepődtek, hogy egyedül ennyi ételt el tud fogyasztani. Öt sós lángos után pedig egy nutellás változattal zárta le a kihívást.

Tzuyang YouTube-csatornáját több mint 11,4 millió ember követi, akik rendszeresen nézik, hogyan pusztít el hatalmas adagokat egy-egy étkezés során.

VIDEÓ: Budapest finálé! 6 street food lángost ettem egy food trucknál, a tulaj meglepődött (a videóért kattint a feliratra)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Több mint egymillió forint készpénz volt a titokzatos mappában, amit valaki egy vonaton felejtett
Végül visszajutott a tulajdonosához. Tavaly több mint húszezer tárgyak hagytak a MÁV-csoport járművein a feledékeny utasok.


Tavaly közel 23 ezer tárgyat felejtettek az utasok a MÁV-csoport járművein. Az elhagyott eszközöket már három éve közös adatbázisban rögzítik, így a feledékeny tulajdonosok gyorsabban megtalálhatják azokat.

Az elhagyott tárgyakat a vasút- és buszállomások forgalmi irodáiban adhatják le, ahol részletesen nyilvántartásba veszik ezeket. A megtalált holmik bekerülnek a közös adatbázisba, amelyhez az éjjel-nappal elérhető MÁVDIREKT rendszeren keresztül lehet hozzáférni. Ha egy tárgy felbukkan, azt a megadott helyszínen lehet átvenni, de az egyértelmű beazonosítás érdekében pontos leírást kell adni róla. A HÉV járművein és létesítményeiben elvesztett holmikat viszont nem a MÁV, hanem a BKV kezeli.

Az utasok leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget és fülhallgatót veszítenek el.

A dolgozók azonban találtak már rollert, bakelitlemezeket, autóülés-magasítót és egy plüsselefántot is. A járműveken szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, buszvezetők, takarítók és utasok is rendszeresen bukkannak rá elvesztett tárgyakra.

Ahogy azonban a MÁV kommunikációs munkatársa a szon.hu-nak elmodta:

„a legérdekesebb egy kék mappa volt, amelyben 1,3 millió forintnyi készpénzt találtak, ezt munkatársaink visszajuttatták a tulajdonosához”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: