KÉK HÍREK
A Rovatból

Király Miklós: Válasz Orbán Viktornak, avagy miért tiltakoznak a professzorok?

Az ELTE jogászprofesszora, volt dékánja, akit Hoffmann Rózsa 2012-ben helyettes államtitkárnak is felkért, megírta a miniszterelnöknek, hogy miért állt ki a magyar tudósok nagy része a CEU mellett.


Király Miklós jogászprofesszor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának volt dékánja, tanszékvezető, Mádl Ferenc köztársasági elnök egykori tanácsadója. Tekintélyes konzervatív értelmiségi, egyetemi oktató, a szakma egyik legelismertebb alakja. A Facebookon elmagyarázta a miniszterelnöknek, aki húsvéti interjújában értetlenségét fejezte ki, hogy miért van az, hogy "magyar akadémikusok, tudósok, hazai egyetemeken tanító professzorok nem azért lépnek fel, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a CEU élvez, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait." hogy a tudósok, akadémikusok, oktatók "a Central European University (CEU) égisze alatt folytatott oktatás, kutatás értékeinek megőrzése, s az ott tanító oktatók és hallgatók érdekei mellett" állnak ki. És még sok minden mást is a felsőoktatással kapcsolatban.

Íme, a nyílt levél:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Vasárnap reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy nem érti, hogy a magyar akadémikusok, tudósok, hazai egyetemeken tanító professzorok miért nem azért lépnek fel, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a CEU élvez, hanem amellett állnak ki, hogy „Soros György megtarthassa a privilégiumait".

Kérem, engedje meg, hogy néhány gondolattal segítsem ezt a valóban szükségesnek mutatkozó megértési folyamatot, annál is inkább, mert egykoron, mint ugyanabból az intézményben diplomát szerzett kollégák, nem egyszer beszélgettünk.

Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy professzortársaimmal nem Soros György privilégiumaiért álltunk ki, hanem a Central European University (CEU) égisze alatt folytatott oktatás, kutatás értékeinek megőrzése, s az ott tanító oktatók és hallgatók érdekei mellett.

A Nemzeti Felsőoktatási Törvény legújabb módosítását, ami legalábbis drámai mértékben megváltoztatja a CEU működésének feltételeit, egy hét alatt fogadta el az Országgyűlés, kivételes eljárásban. Sem a törvényjavaslat előterjesztője, sem az Országgyűlés nem vette figyelembe azokat az alkotmányossági aggályokat, amelyeket vezető alkotmányjogászok igen világosan megfogalmaztak. Sőt, látva az ellenvéleményeket és az erősödő tiltakozást, inkább úgy döntöttek, hogy a javaslatot kivételes eljárásban, gyorsított módon tárgyalják, és egyúttal még tovább szigorítottak a törvény rendelkezésein. Teljesen világosan kifejezésre juttatva, hogy Önöket már egyáltalán nem érdekli a felsőoktatás és a tudomány képviselőinek véleménye, hanem, „csakazértis” éppen az ellenkezőjét teszik, mint amire kérik Önöket.

Miniszterelnök Úr! Hol van itt a 2014-es választási győzelmet ünneplő beszédében emlegetett „alázat”?

A törvény elfogadása után lényegében az egész hazai egyetemi szféra érzi veszélyeztetve magát: Az általános vélekedés ugyanis az, hogy nincsen többé korlát, nincsen semmilyen határ, nincsenek fékek és józan szakmai megfontolások, egyeztetések, hagyományok vagy szerzett jogok. Az oktatás minősége sem számít. Lényegében nem maradt olyan pont a döntéshozatalban és jogalkotásban, ahol a legfelső politikai akarat józan mérlegelésére hívhatnánk fel. Elveszett a jogbiztonság és az előreláthatóság. Hát ezért tiltakozunk.

De az összefüggések még tágabbak, mert sok minden találkozott most: A felsőoktatásnak, a költségvetés kétségbeejtő szűkössége, szegénysége mellett, évek óta halmozódó sérelmei vannak. Egyebek között a (vas)kancellári rendszer bevezetése, s ezzel a bürokrácia felduzzasztása, hatalmának növelése a szerény egyetemi források terhére, és egyben a rektor hatásköreinek radikális korlátozása. Továbbá az „universitas” régi szellemi függetlenségét nem ismerő főiskolák egyetemmé emelése (Pallasz Athéné "Egyetem" Kecskeméten), illetve a "parancs, értettem" rendszerben működő Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása, és kizárólagos monopolhelyzetbe hozása számos képzésnél, valamint kiemelt finanszírozása. Ezzel szemben az állami támogatás drámai csökkentése más fontos területeken, így a jogász és közgazdász képzés esetében. Könnyen megtalálhatjuk a közös nevezőjét ezeknek az intézkedéseknek, ez pedig az autonómia közvetett vagy közvetlen módon történő korlátozása, elvétele. Mindennek a helytelen és veszélyes voltát sokan és sokszor teljes jó szándékkal elmondtuk, de hiába. Pedig a tudás átadása és újra-teremtése nemzedékről nemzedékre feltételezi a gondolkodás szabadságát és a vélemények sokszínűségét. A tudománynak szabadon kell tenyésznie, hogy elemző, kételkedő és vitatkozó lehessen, bármely területen. Ezért is fogalmazta meg 1988-ban, az Egyetemek Magna Chartája, hogy „az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.”

Szeretném még egy nagyon szomorú tényre felhívni a figyelmét. 2016-ban az utolsó hazai állami egyetemek is kihullottak a legjobb felsőoktatási intézményeket számba vevő Shanghai lista 500-as elit csoportjából. Ez nyilvánvaló kudarc. Mert Bécs, Krakkó, Prága patinás egyetemei bizony ott maradtak ebben az élbolyban. S most még a magas szintű oktatást és kutatást folytató, nemzetközileg elismert CEU ellen is harcot hirdetnek? Nem volna célravezetőbb legalább a nagy hagyományokkal rendelkező hazai tudományegyetemek, rangos szakmai műhelyek állami támogatását tartósan felemelni a CEU finanszírozásának szintjére, hogy versenyképesek lehessenek?

Végül tiltakozunk a külföldi tanulásra kényszerülő, kiemelkedően tehetséges magyar diákok érdekében is. Akik, a magyar felsőoktatás hanyatlását látva, inkább más országbeli egyetemeken próbálnak tanulmányokat folytatni, és jelentős számban végzésük után sem térnek haza. Pedig itthon is maradhatnának, és most még meg lehetne állítani elvándorlásukat. Például a CEU megtartásával. Például a felsőoktatás és a kutatás kiemelt, stratégiai területként való kezelésével, az ország jövője érdekében. Annak belátásával, hogy a tudomány művelése lényege szerint nemzetközi, de mára a felsőoktatás is az. Itt is tudomásul kell venni, hogy az Európai Unió tagjaként olyan politikát kell folytatni, ami nem bezárkózó, hanem kifejezetten értéknek tekinti a hazai és külföldi egyetemek közötti kapcsolatok szerves hálóját, támogatja annak erősödését, és egyben nemzetközi összehasonlításban is versenyképes finanszírozást nyújt. Sajnálom, ha mindezt eddig senki nem mondta el Önnek! Mi, tiltakozók, egy elhibázott felsőoktatási döntés és politika veszélyeire szeretnénk a figyelmet felhívni. Alapvetően téves és rosszindulatú megközelítés, sőt, a szomorú tények és valóság előli menekülés, bírálatunkat a „Soros birodalom” terjeszkedésének tulajdonítani.

Kérem, hogy ha alkalma lesz elolvasni ezeket a sorokat, fontolja meg az érveket, s ne rögtön a kellően kemény viszontválaszon és ellencsapáson gondolkodjon, hanem tegyen kísérletet eddig politikájának mérlegelésére és megváltoztatására! Hiszen Húsvét Ünnepe a lelkiismeretvizsgálat ideje is! Álljon Ön előtt Deák Ferenc intése: „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”

Üdvözlettel,

Dr. Király Miklós

egyetemi tanár

Mádl Ferenc Köztársasági Elnök volt tanácsadója

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrség vizsgálja, miért zuhant le az operatőrt majdnem agyonütő kamera Debrecenben, a cég elismerte a hibát
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a Nagyerdei Stadionban történt baleset körülményeit. Az üzemeltető alvállalkozó szerint a berendezés új és tanúsított volt, mégis meghibásodott.


A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a keddi Magyarország–Kazahsztán válogatott labdarúgó-mérkőzésen lezuhant drótkamera ügyének körülményeit – írta a 24.hu. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint eljárás egyelőre nem indult.

A hatóságok azt vizsgálják, terhel-e bárkit felelősség a debreceni Nagyerdei Stadionban történtek miatt, ahol egy operatőr mellett csapódott be a húsz méter magasból lezuhanó szerkezet.

Az eset a tegnapi felkészülési meccs első félidejének közepén, 1–0-s kazah vezetésnél történt. A tetőszerkezetre erősített kamera füstölni és lángolni kezdett, majd a közönség kiabálása közepette az oldalvonalra zuhant.

A szerkezet közvetlenül a magyar csapat számára kijelölt bemelegítési területnél, egy operatőr közelében csapódott be. Mivel a kamera az egész pálya fölött mozog, bármelyik játékosra vagy a játékvezetőre is rázuhanhatott volna.

A játéktérre is jutó romokat a tűzoltók az ivószünet alatt takarították el, a mérkőzés ezt követően folytatódott, és 3–1-es hazai győzelemmel zárult.

A balesetet szenvedett, úgynevezett 2D Cable Cam rendszer nem az MTVA tulajdonában állt. A közmédia tájékoztatása szerint a labdarúgó-mérkőzések technikai hátterét gyártási szerződés keretében a One Broadcast biztosítja, amely a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. A pályára zuhant eszközt a Special Grip Hungary Kft. biztosította és üzemeltette.

Az alvállalkozó elismerte a hibát, és teljes felelősséget vállalt a történtekért.

Az előzetes információk szerint a balesetet a kameramozgató rendszer egyik motorjának kigyulladása okozta. A 4iG csoport közlése szerint a keletkezett tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlárkötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is, ami a teljes rendszer – a felfüggesztett kamerával együtt – leeséséhez vezetett.

Tájékoztatásuk szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – egy új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt. Szakértők vizsgálják, hogy mi okozhatta a tanúsítványokkal rendelkező berendezés meghibásodását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk