HÍREK
A Rovatból

Kiderült, hogy eddig hány családnál vonták vissza a CSOK–támogatást

Több ezren vannak, akiknél nem született meg a vállalt gyerek, vagy más feltételeket nem teljesítettek.


2022. november végéig közel 33 ezer CSOK-szerződést kötöttek meg - mondta Tállai András, Pénzügyminisztérium államtitkára a Világgazdaságnak. Ezzel együtt a 2015-ös indulás óta az otthonteremtési támogatás már közel 217 ezer kontraktusnál jár.

  • A legtöbb, 126 ezer esetben használt lakás megvásárlásához vették fel a támogatást,
  • majdnem 57 ezren pedig egy új otthon kialakításához használták fel.
  • Falun pedig 34 ezer ingatlan megszerzéséhez, felújításához járult hozzá a támogatás.Tállai emlékeztetett, hogy a gyermekvállalásra egy gyermek esetén négy, kettőnél nyolc év áll rendelkezésre. Új lakás építése, illetve vásárlása esetén – a meglévő gyermekeket is figyelembe véve – a harmadik gyermek megszületésére tíz évig van lehetőség.

    „Miután a CSOK 2015-ös indulása óta még csak hét év telt el, ez idáig az egy gyermek vállalásához megadott négyéves határidő telt le” – mondta az államtitkár.

    A Világgazdaság úgy tudja, hogy 2015. július 1. és 2018. július 31. között megkötött, egy gyermek vállalásáról szóló támogatási szerződések közül új lakás építése, vásárlása kapcsán 670, használt lakás vásárlása, bővítése esetében 3850 szerződésnél nem született meg a vállalt gyermek. Egyéb feltételek nem teljesítése miatt, hatósági határozattal 1292 esetben vonták vissza a CSOK-támogatást.

    Ez összesen 5812 családot jelent.

    Az államtitkár szerint azonban még ebben az esetben is van lehetőség fizetési halasztást vagy részletfizetést kérni a jogszabályban meghatározott esetekben. Tállai András azt is elmondta, hogy eddig az érintett családok csaknem fele már elérte a tervbe vett gyermekszámot, szerinte „a CSOK programja több tízezer gyermek megszületésében játszhatott szerepet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: